A miniszterelnök nem rest' sztárokat is bevonni a kampányába. A Kis Grófóval való szelfije azonban nem mindenkiből váltott ki szimpátiát. Puzsér Róbertből például egész biztosan nem.
Első körben arra kíváncsi Facebookon posztolt értekezésében, hogy Grófo tulajdonképpen miért is király:
Miért is király a Grófo? Azért, mert beült az A8-asba, ahelyett, hogy a 8a-ba ült volna be? Azért, mert whiskyt rendel literszámra, és mert mindenki heje-huja? Vagy azért, mert Kis Grófónak, Kis Grófónak, Kis Grófónak pam-pam?
Majd folytatja:
Ilyen mélyre még Horn Gyula sem hajolt le soha a szavazatokért. A Fidesz a társadalommal való viszonyában és magyar nép pszichéjében mára egy az egyben átvette az MSZP helyét. Itthon eddig nem létezett az a fajta nemzeti posztkommunista párt, amilyet Szerbiában Slobodan Milošević, Szlovákiában meg Robert Fico vezetett. Jelentem: már Magyarországon is megvan a Kreml tövében tenyésző pártállami kollektivizmusnak és a hazafias érzésekre akaszkodó melldöngető nacionalizmusnak ez a rendkívül vonzó fúziója.
A végére még odaszúr egy kis kúltúrát is:
Nem arról volt szó, hogy Márai Sándor a király, hogy Pilinszky János a király, hogy Móricz Zsigmond a király, hogy Tamási Áron a király, meg hogy Szabó Lőrinc a király? Persze változnak az idők, és velük változik a kulturális ízlés – ha a nemzeti gerinc attól áll fel, akkor legyen Csurka István a király, legyen Németh László a király, legyen Szabó Dezső a király, legyen Herczeg Ferenc a király, legyen Wass Albert a király!
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
i.pinimg.com/originals/f3/5a/ca/f35acade63c831360361202699fd9343.jpg
A helyzet fokozódik. - dik.
m.blog.hu/va/vadistaszandal/image/Birkan%c3%a9p.jpg
Orbán: Szeretem a szavazóimat! Mindenki hülye mint a segg, mert nem veszik észre hogy átb@szom őket, de azért ők rám szavaznak!
scontent-lcy1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274077028_2020021281535929_3763829281411795379_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=6D1fY8ANEdgAX95_J-R&_nc_ht=scontent-lcy1-1.xx&oh=00_AT9T0kH1pX9FUkyAFlQAYzADx13l1eXl3fJjrwJumOz3nA&oe=624CCDC1
Birkamenet sugárzik az elmebaj. Seggnyalás mesterei!
scontent-lcy1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.18172-8/1415192_187195211490518_622397906_o.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=GaFSrEOHGM4AX_PdobV&_nc_ht=scontent-lcy1-1.xx&oh=00_AT9dieLKXL014bAc_je_PMKpvvdLI4HVLCkAXa6ljXaVIw&oe=626B5202
kisgrófóval kokettál...győzike, flórika...de hol van feketepákó?
A cigányság keveredik a magyarral sok közöttük akiknek ez az igazi szórakozás Társadalmi réteg - egyre nagyobb.. Amúgy meg senki nem tudja milyen vér csörgedezik az ereiben. Legfeljebb 2-3 nemzedékre tudjuk biztosan, én i sokszor csodálkozom már, hogy tök fehér bőr és cigánynak vallja magát.
A kultúrájuk elég ízléstelen számomra, de egyszer egy roma ismerősöm mondta, hogy pld. náluk ha nincs mit enni akkor is ujjnyi vastag aranyláncuk legyen.
Nem véletlen a mondás, "egyedül van, mint H. Gyula a pusztazámori lakossági fórumon..."! :)
Új hozzászólás