„Egy olyan világban élünk, ahol a tudás mindent visz. Ha nem vagyunk képesek beleültetni a magyar tudatba azt, hogy a tudás nélkül csak nyomor van, akkor szembe kell néznünk azzal, hogy hazaárulást követtünk el” – nyilatkozta a Hírklikknek Róna Péter jogász, közgazdász, egyetemi tanár.

Róna Péter: aki azt az oktatáspolitikát folytatja, ami most van, az hazaáruló

Róna Péter közgazdász, az ellenzéki frakciók köztársaságielnök-jelöltje az Országgyűlés plenáris ülésén, ahol megválasztják az új államfőt 2022. március 10-én. MTI/Máthé Zoltán

Arról is beszélt, hogy az oktatásból alapvető nemzeti érdeket kell kovácsolni, annak rendbetétele nélkül itt nem lesz társadalmi és gazdasági fejlődés.

– Néhány napja fejtette ki Kövér László házelnök a véleményét arról, hogy a tanárok bérét „a megfelelő, minimális mértékben” kell emelni, majd hosszan fejtegette azt is, hogy az elmúlt 10-12 évben mást sem csinált a Fidesz, mint a különböző ágazatokban dolgozó különböző szakmák, hivatások bérproblémáit próbálta megoldani. Önnek mi a véleménye erről?

– Kövér Lászlóval egyetértek, ha a megfelelő minimális béremelés alatt azt érti, hogy a pedagógusok az elkövetkezendő négy év mindegyikében minimum 25 százalék béremelést kapjanak. Szerintem viszont az az elképzelés, hogy a különböző szakágazatok különböző bérproblémáit külön kellene megoldani, már önmagában félrevezető felvetés, nem is tudok egyetérteni vele. Helyesebb úton járnánk, ha a magyar ágazatok bérezését a nemzetközileg nálunk versenyképesebb országok bérszintjeivel hasonlítanánk össze. Akkor kiderülne ugyanis, hogy minden, de kivétel nélkül minden olyan sikeresen feltörekvő országban, ahol komoly gazdasági és társadalmi fejlődést értek el, ott egy közös nevező volt: óriási forrásokat költöttek az oktatásra. Így volt ez a távol-keleti „kistigriseknél”, Európában Finnországban, Észtországban, általában a balti államokban és Írországban is. A GDP-arányhoz mérve, körülbelül négyszer annyit, mint Magyarország. Vagyis, ha nem vagyunk képesek ehhez megközelítő nagyságú összeget biztosítani az oktatás számára – és ebben a bölcsődétől a PHD fokozatig, a szakképzés és a felnőttképzés, az egész spektrum benne van –, szóval az oktatás rendbetétele nélkül itt nem lesz társadalmi és gazdasági fejlődés.

– Magyarországon az oktatás – ahogy az egészségügy is – valamilyen úton-módon mindig maradékelven működött. Okozhatta ez a jelenlegi állapotát?

– Annak ellenére, hogy egyes emberek a tudományok különböző területein óriási sikereket értek el, az oktatás Magyarországon valójában soha nem volt a nemzetstratégia oszlopos része. Nálunk nem sikerült azt a tudáshoz való viszonyt kialakítani, amit az említett sikeres országoknak igen.

Forrás: hirlikk

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
még a "rohadék komcsik" kezei alól is értelmesebb generációk kerültek ki az életbe,mint manapság...,persze tisztelet a kivételeknek a shikari féle úttörökneknek! :)
Eladott Ország
Ez a geci szüntette be a szakmunkásképző iskolát. Az Orbán kormány fennmaradásához, nincs szükség tanult emberekre. A fidesznek az a jó, ha a szavazótábora alulképzett, befogadja a fidesz propagandáját és nem gondolkodik amikor szavazni kell. „A mai oktatási rendszer nem állampolgárokat, hanem alattvalókat akar nevelni. Nincs más cél, mint a jól irányítható, arctalan tömeg kialakítása.” (Vekerdy Tamás) Már hogyne lenne jó a sok sötét gyökérnek. Hiszen nem is segéd, vagy betanított munkásnak hívják, hanem operátornak. A' meg mán valami...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27545008_1920287438286931_3140745218376186873_n.png?_nc_cat=103&ccb=1-6&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FGJaNHf8O-kAX89Lk9e&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_PkcmH9kjGGc-z1FwYNH0DeaEOfr-5cqRRV79BqQuSTw&oe=629EBD9B
RonaGyuri
nem közgazdász, csak történész, aki ezzel a területtel foglalkozik,
a megállapítása jogos, hozzátéve több más területtel együtt! =))
jesz
pedig ezt az oktatáspolitikát folytatják...ergo..?
Macskaszem
Itten kérem munka alapú társadalom épül, a tudás az kommunista furmány, vagy hogy szokták mondani.
Peller Anikó
@csak úgy...: Román ez, nem török nek nek nek.
csak úgy....
@Peller Anikó: a talált gyerköcök arról híresek,hogy fingjuk sincs a származásukról..
Németh István
Ez a trotyli seggfej a devizások átbaszásában is nagy szerepet játszott, még szerencse, hogy abszolút hülyeként kezelve félretették! aljas gecmarek! Az oktatáshoz menjen tanulni az szdsz-es haverjához a magyar bálinthoz a barom seggfej!
Az oktatáson váltóztatni kell de nem a kommunista, szocialista, és főképpen nem a soros-geci demagóg módján hanem a magyar nemzeti adottságok mindenkori előtérbe helyezhetősége érdekében egyrészt a magyar múlt más részt a magyar jövő érdekében ezt a Matolcsi is igen jól felvázolta! A pénzügyi-gazdasági struktúra új fejezete kell, hogy megvalósuljon! Tévedés ne essék ez még nyugaton sem lett felfedezve!
Csizmás Kond
a kilencvenes és kétezres évek nagy iskolázottsági arányama kéne megmutatkozzon, de mi lett ?...mivel itthon kevesebb lehetőség van sokan elmentek...tehát tanítani is úgy érdemes ha azt itthon lehet felhasználni és nem külföldnek tanítani...mert minden összefügg tanulás munkavállalás adófizetés és úgy jön csak a fizetésemelés.
Nyírfa
@csak úgy...: 15.38

Hát még a nem rohadék komcsik kezei közül! :)
csak úgy....
@Nyírfa: nem tehetek róla de én gyülöltem öket és hidd el nekem,hogy volt okom rá!
a mostani történések miatt kezdem rehabilitálgatni öket,de csak úgy...
-fogadok,hogy te onnan a fövárosból nem tudtad,hogy vidéken mennyi aljas kommunistának nevezett alja nép müködött ,még a 70-80 as években is.
tudok párhuzamot vonni ,kövér laci legyen erre a tanúm! :)
Nyírfa
@csak úgy...: Hát, nem térképeztem fel a vidéket kommunista attitűdök terén. :)
A fővárosban jó volt élni. Jó volt gyerekként, diákként, fiatal felnőttként, édesanyaként.
Voltak a rendszerrel problémáim, de beláttam, hogy egy elmaradott országból virágzó társadalmat létrehozni nem néhány évtized munkája.

Visszatérve a vidékre: mikor fejlődött akkorát az ország mint '45. és '89. között? A monarchia idejében is elsősorban a városokban indultak fejlesztések, a falvak, kistelepülések maradtak, ahol voltak.
Pálinkás Pál
a fidesz hülyéket nevel...az okos ember veszélyes...
kereső
"Szakértelem olcsó bolsevista trükk"- mondta csurka valamikor a 90-es években(zsebében a kommunistáktól kapott Kossuth dijjal)- orbánék meg megfogadták- mert:
A tudás hatalom, te is tudod. Ha egyszerre túl sokaknak van túl sok hatalma, abból bajok lesznek.
justhpeter
Ami ma Magyarországon van nem nevezhető oktatásnak.
csak úgy....
@justhpeter: és az egészségügyet egészségügynek?
csak úgy....
@Csizmás Kond: 17:03 neked mikor fog végre leesni,hogy a tault emberek nem szívesen nélkülöznek veled és shikarival,´föleg úgy ,hogy még a nacionalista baromságaitokat és a butaságaitokat is el kell viselniük! ?
Havanagi
Ez kell a fidesz fan csürhének ?? Aki,ha megszólal csak az eztet-aztat tudja elhagyni a száját??Minek ide oktatás,nincs rá igény!!!És az utánunk jövőkre is ráhúzták a vizes lepedőt.Ez a nemzet sosem lesz más,mert IGÉNYTELEN,nincs tudás igénye,akinek van,az meg itt hagyja ezt az országot.Nem sorsverte nép,hanem igénytelen.
Gyurka80
@Uriel: Ezek a libbant tanarak nem érdemelnek többet! Lásd fresch elte tanár alkotmányozási véleményét!
csak úgy....
@Csizmás Kond:és te cirmim ? :) az agyalágyultságaidból semmi okosat nem lehet kiszürni! -@Gyurka80: a féltestvéred vagy csak utánozni szokott? :)
Németh István
@Mirabilis: @csak úgy...: @Havanagi: ti holtanultatok? Ja hogy sehol! Az mingyá más! A róna petya volt a magyar györgynek a tanácsadója! meg an -ó a lendvai ildikónak is! A nemzethülyítési program alapos kitalálói, ebbe tanult aztán a mai dk-ás, mszp-és vonal, elsődleges szerepet biztosított ebben a belügyér tankönyvkiadó szdsz-es miniszter! ha-ha-ha! eszembe jut az ajtó-törő hullaházi ágnes - hiába a tudás az kitüremkedik mindenhonnan! Ez a róna igazán elmehetne a magyar róna valami jobb tájékára!
ómió
Róna efftársnak ennyire "szívéhez nőtt" a magyar bálinti zombiképzés!?
Németh István
Egyébként különös előszeretettel magyarázta a valutahitelek előnyét és annak kiváló bevezetését! Mondjuk súlyos milliárdokkal lenyulatta a gyurcsányékkal és a külhoni központú bankokkal a nemezet polgárait! Moslék ganaj
Németh István
Tévedsz @Mirabilis: nem a Putyin a jó, Ő csak egy tisztességes államfő! De akik támadják és folyamatosan alázni kívánják, mint a mi Miniszterelnökünket is azok aljas nemzeteket eláruló és ellenük harcoló gazemberek, háborús bűnösök! te meg különösen egy szarkotorék vagy!
Németh István
Ez a moslék aljas petya egy utolsók közötti egyik szaros seggű, mi több egy utolsó ganaj barom seggfej a nemzet ellensége!a kommunista időszakból!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.