Ha még nem hallotta a magyar államfőt angolul beszélni, itt a lehetősége!

Novák Katalin szívhez szóló szöveggel köszönti II. Erzsébetet, de csak Magyarországról beszél benneNovák Katalin/Facebook

II. Erzsébet trónra lépésének hetvenedik évfordulója, platinajubileuma alkalmából neki küldött üzenetem

– kezdi csütörtök esti Facebook-posztját Novák Katalin. Mint ismert, II. Erzsébet most ünnepli trónra lépésének 70. évfordulóját, ezzel pedig ő lett a brit király család leghosszabb ideig uralkodó előkelősége. E különleges alkalomból a magyar köztársasági elnök videóban üzent II. Erzsébetnek, de a szöveg inkább szólt Magyarorszáról, mint a királynőről. 

Felséged akkor lépett a trónra, amikor Magyarország történelmének legsötétebb éveit élte át

– kezdi a szöveget. Ezután felidézi a szovjet és a kommunista zsarnokság idejét, a vasfüggönyt és annak leomlását. 

1993-ban alkalma volt megismerni szabadságszerető nemzetünket

– ezután kissé váratlanul felhozza Bartókot és Lisztet is, miután Magyarország büszkeségére tereli a szót.

Szerénység nélkül mondhatom, hogy Magyarország ismét olyan országgá vált, amelyre igazán büszkék lehetünk, és úgy gondolom, Felséged is büszke lehet magyar földön született ük-ük-nagymamájára

– mondja ezután.

Kiállni a nemzetért, kiállni a családért – Isten áldja a királynőt, a nőt, az édesanyát és Isten áldja Magyarországot!

– zárja sorait.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Ha nekem a születésnapomra valaki ilyen köszöntővel állna elém, amivel ilyen visszataszítóan saját magát fényezi, azt megkérném szépen, hogy felejtsen el végleg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Bazd meg,,,,a " legsötétebb éveket " most éljük át ...
vacsi
Szerintem nagyon szép és igaz beszéd!
nemkati
Ha nekem a születésnapomra valaki ilyen köszöntővel állna elém, amivel ilyen visszataszítóan saját magát fényezi, azt megkérném szépen, hogy felejtsen el végleg.
justhpeter
Van valami amiben ez a háziszárnyas jó ?
Nessy
@nemkati: Tökéletesen igazad van! II. Erzsébet királynő sem valószínű, hogy magyar történelmi ismereteket óhajtana szerezni így kilencven fölött, a születés napja, és a 70 éves uralkodása ünnepén. Ha egy mondatban gratulál, elegánsabb lett volna!
Nessy
@justhpeter: Ez költői kérdés, gondolom.
nemkati
@Pegero: Biztos így van, ha amikor engem felköszöntenek, akkor nem arra vagyok kíváncsi, hogy aki mondja, az micsoda nagyszerű ember, mire büszke amit ő tett, és Isten áldja meg őt. Arról már nem is beszélve, hogy engem émelyít az, ahogy ez a kormány szünet nélkül fényezi magát és a mellét veregeti, miközben olyan gazemberségeket művelt a tombolása alatt, amilyet magyar kormány még soha a történelemben.
nemkati
@Pegero: csak neked!
100. Születésnapodra
Köszöntelek téged 100. születésnapodon, én, egy magyarországi magyar, aki végtelenül büszke a népére, amely olyan nagyságokat adott a világnak, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Petőfi Sándor, Neumann János, Bíró László József, Kossuth Lajos, Szilárd Leó, Benyovszky Móric, Irinyi János, Teller Ede, Liszt Ferenc, Semmelweis Ignác, Rubik Ernő és még sokan mások, akik csodás dolgokkal ajándékozták meg a világot. Igaz, ők többségükben zsidók voltak, de mi nem ezért (ezért nem) szeretjük őket. Persze nagyságuk eltörpül Isten ajándéka, áldott miniszterelnökünk, Orbán Viktor mellett, aki a világon mindenkinél különb, most is megvédi egész Európát a migránsoktól, az erkölcsi zülléstől, a melegektől, a pedofiloktól és a liberálisoktól. Ezért hát boldog születésnapot neked, és Isten áldja Magyarországot!
levarosbukta
Gondoljátok hogy Bözsi néni meghallgatja ezt a hablatyot?
nemkati
@Pegero: Igen, így kiállt. A saját és a haverok gazdagodásáért és vagyonuk megvédéséért a magyar emberek rovására. Isten áldását nem, de büntetését meg fogja kapni.
Ez nem vélemény, hanem tény.
ómió
Szóval, az elnök asszony angolja nem hiperpasszív, mint Mutyigeri efftársé!
nemkati
@ómió: Gyakorolta már napok óta, sikerült a kivetítőről elovasnia, tényleg elismerésem. Csakhogy nem a helyes kiejtés a lényeg, hanem a mondanivaló.
nemkati
@kereső: Igen. Egy igazi köztársasági elnök. Összehasonlíthatatlan az orbánimádó bábuval.
Nyírfa
@kereső: @nemkati: Jászolban vagy a Rózsadombon, erre születni kell.
nemkati
@Nyírfa: Azon gondolkodom, mi volt ebben a beszédben szívhez szóló? És kinek a szívéhez szól? Eljáccotta a hazaszeretőt, ami tőle hiteltelen. A hazaszeretet nem fennkölt, hatásvadász szavakban, hanem a tettekben nyilvánul meg, az meg máris rosszul indult. A dolog már ott elromlott, amikor ettől az 0rbántól elfogadta az elnöki felkérést.
Nyírfa
@nemkati: Ha akarnám, sem tudnám kitörölni a Le Pennal való együttlétének a képét. A fideszes fülbevalóját. Az ostoba, ablaktörlő jelenetét. Ezt a mondatát: " Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” Hogy aláírta a sztrájktörvényt.
Egy ember, akinek nincsenek erkölcsi pillérei, nemcsak köztársaságnélküli köztársasági elnöknek nem való, hanem semmilyen, felelősséget kívánó feladatra nem alkalmas. És ezen most nekem kell gondolkodnom, hogy van-e bármi a világon, amit lehet felelősség nélkül végezni.

Azt hiszem, Göncz Árpád volt az egyetlen közéleti személyiség, akit a rendszerváltás után tisztelni tudtam.
simmering73
A mai sötétség tizenkettedik éve sem piskóta.
Uriel
Érzelmekre ható átlátszó manipulatív shit duma, ami a bepalizható matyaroknak szól és nem az angol matrónának.
Már nem csak a kormány kampányol a Fidesz mellett, hanem a köztársasági elnök is. Juhé!
Jaj be szép is látni a kiépülő totális diktatúrát, ugye kommunista, kiszes, ügynök fideszes véndiákok?
tudode
Mentségére szolgáljon volt fideseSSként!
.
Csodával határos lenne, ha az ország állmfőjeként első asszonyának, azaz álamfőjének azok után párttalan lenne. hogy a 13. éve uralkodó rémálom párt volt alelnökékeként, az akárki által megosztott népesség egységének megtestesitőjeként¸ azzal együtt, hogy többek között
.
----Novák Katalin helyettesítheti Orbán Viktort az Idősek Tanácsában
index.hu/belfold/2021/01/21/novak_katalin_alelnok_magyar_kozlony_hatarozat_idosek_tanacsa/
-------------
.
Valamint a fideSS volt alelnökeként
.
---- Novák Katalin novemberig marad a Fidesz alelnöke
24.hu/belfold/2021/10/05/novak-katalin-fidesz-alelnok-tavozik/
------------/
.
Miközben
.
----EGY LÉPCSŐN ÜLDÖGÉL ORBÁN VIKTOR ÉS NOVÁK KATALIN, LÁJKCUNAMIT INDÍTOTTAK EL
ripost.hu/insider/2021/08/egy-lepcson-uldogel-orban-viktor-es-novak-katalin-lajkcunamit-inditottak-el
.
„”””Ezen a hétvégén szerte a világból Rómába érkeztek katolikus törvényhozók, kormányzati szakemberek, civil szervezetek vezetői és jelentős közéleti szerepet vállaló egyházi vezetők, hogy megvitassák a világ nagy kérdéseit és a keresztény politizálás lehetőségeit. Ezeken a találkozón Orbán Viktor és Novák Katalin vezetésével népes magyar delegáció is részt vett.”””(…)
.
A számos megbeszélés mellett találkoztak Giorgia Melonival is, amelyről Novák Katalin osztott meg egy képet. A posztot pillanatok alatt lájkcunami árasztotta el, a legtöbb hozzászóló szerint „emberiek, mint mindig”.””” (…)
------------------
.
Az az az Európai szélsőjobb tagjával, akinek meghívására az olasz testvéreknekbeszámoltatott ÚJ állaMÁRÓL
.
---- Jobboldali Olasz Testvérek párttalálkozója, Róma, 2019.09.21.
www.youtube.com/watch?v=cqa63Y-1mAg&t=582s
.
A linKEK beszédesek!
ómió
@nemkati: Nem kéne állandóan önmagadból, vagy Mutyigeri efftársadból kiindulnod...!
kulabombaafityiszre
@tudode: tegnap, 13:55
Viktor mihály youtube videóban többször hivatkozott máraira,idézte mondásait.
Én is idézek egyet.
"Márai: És ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.