Tízből hat magyar, a válaszadók 62 százaléka harcolna a hazája megvédéséért, ha Magyarországot megtámadná egy másik ország – derült ki a Publicus Intézet május 26-30. között, 1004 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásából. 

Tízből hat magyar harcolna ha megtámadnák az országot: a Fidesz-szavazók közül többen ragadnának fegyvert
Kép: Facebook/Orbán Viktor 

A válaszok alapján kiderült:

ha lenne egy háború, amiben Magyarország is érintett, minden második megkérdezett inkább harcolna a hazája érdekében. A válaszadók némileg kevesebb mint fele azonban nem tenne így egy háborús konfliktus esetén.

Amennyiben Magyarország megtámadna egy másik országot, akkor tízből nyolc válaszadó inkább nem harcolna egy ilyen háborúban. Ha egy ilyen konfliktusra kerülne sor, akkor csak minden tízedik válaszadó fogna fegyvert.

A felmérésből kiderült az is, hogy a Fidesz-szavazók közül többen ragadnának fegyvert háborús helyzetben, mint az ellenzékiek közül.

Ha lenne egy háború, amiben Magyarország is érintett, Fidesz szavazók kétharmada (65 százalék), a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak a 44 százaléka, illetve közel ennyi (40 százalék) bizonytalan szavazó inkább harcolna a hazája érdekében.

Amennyiben Magyarország megtámadna egy másik országot, akkor a választásokon együttműködő ellenzéki pártok szavazóinak 93 százaléka, 85 százalék bizonytalan szavazó, illetve a Fidesz szavazók 73 százaléka inkább nem harcolna egy ilyen háborúban.

Forrás: HVG.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
EZÉRT a Magyarországért (lásd még Orbanisztán) harcoljanak a 2,5 + 0,5 millióan. Ha megszavazták, védjék. Egy olyan ország, ami Orbán-mentes, az minden tekintetben csak jobb lenne.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Putrisztánért harcoljon a rosseb,,,meg a sajátlábunkon állók..,
namihami
EZÉRT a Magyarországért (lásd még Orbanisztán) harcoljanak a 2,5 + 0,5 millióan. Ha megszavazták, védjék. Egy olyan ország, ami Orbán-mentes, az minden tekintetben csak jobb lenne.
Nyírfa
Látatlanban merek fogadni, hogy a határon túliak már nem lennének olyan nagy számban, mint amikor választásokon pofáznak bele az életünkbe.
namihami
@Nyírfa: Az attól függ, hogy mennyi lenne a zsold. Eddig is azért ""harcoltak"", csak most ellenség is lenne. Így már nem az a bizonyos ""állandó orbáni harc"" lenne a dolog. Ezesetben vissza is lőhetnének. Ha megnőne a kockázat--vele a fejpénz is.
balos
Amennyiben azért támadnák meg az országot,hogy a tömeggyilkost és retye-rutyáját kimozdítsák az alaptörvény "várából" úgy istenuccse kaszát ragadnák,hogy gyomát se találjuk!
jesz
a hon-védő háború az egész más...az egyik legjobb példa a kis országok honvédelmére a szerb partizánharc megszervezése...az a hazaszeretetből fakadt, függetlenül az uralkodó személyétől.

Itt szerencsére nem lesz szükség ilyenre, csak kóstolgatják az embereket...
human
Mikor volt honvédelmi miniszterünket megkérdezte egy újságíró, hogy felkészkültek-e egy esetleges orosz támadásra határozzott NEM volt a válasz. Ami sok kérdést vet fel.
Ezt azért idéztem vissza, mert érdemes lett volna megkérdezni az embereket hogy mikor azt mondják megvédenék Magyarországot, akkor a kérdésben kit gondolnak ellenségnek. Illetve érdekes lett volna, ha a kérdést felteszik úgy, hogy Oroszország illetve egy NATO tagállam a támadó.

A teljes interjút a volt miniszterrel itt érdemes megnézni: www.youtube.com/watch?v=QA_s8ZDR2sI&t=284s
Nyírfa
@namihami: Ha lenne miből, lenne fejpénz is. Azért eléggé kilógna a lóláb, hogy semmi hazaszeretet - nem is a hazájuk Magyarország, az tény -, csak a 100 % érdek. De, szerintem a várható haszon sem motiválná őket, pontosan azért, amit te is írsz: ez esetben visszalőnének.
Azért hagyjunk valamit a NATO-nak is, ha már tagok vagyunk. :)
tudode
Még élnek azok akik átélték a II. világháborúborzalmait.
.
Ha mégis háborús szelek fújnak mintha a mindenreható nem csipkedné magát a II. vh-ban jól bevált polgári védelmi egységek kialakításával, egyidőben az alattvalók számára legalább repeszbiztos óvohelyek kialakításával, mint pl. az uktánok felkészülve várták az agresszor beindulását, amlyről éfélesége korábban másképpen nyilatkozott:
.
-----Orbán: 56 miatt is kötelességünk világosan beszélnünk az orosz agresszióról
www.youtube.com/watch?v=0ndu5mhU1bw
--------------
.
Sto etá Viktor Viktorovics!
.
!!!
Pálinkás Pál
szeretnék látni egy felmérést, hányan fognának fegyvert orbán ellen...?..
Nyírfa
@tudode: Háború az én életemben? Itt, Európában? Abszurdumnak tartottam volna még a gondolatát is. Hogy ezt ráadásul az oroszok kezdeményezzék, és semmiben ne különbözzenek a náciktól...elképzelhetetlen volt.
És akkor életbe lép egy közhelyszerű okosság: soha ne mondd, hogy soha.

Én néha el is feledkezem arról, hogy Ukjrajnát most teszi a földdel egyenlővé Oroszország. Mert hihetetlen, csak egy rossz álom, álhír, hülyeség, ilyen nincs...és hárítanám, hiszen süt a nap, és én békésen battyogok a piacra megvenni a vadkovászos kenyerünket. Néhány hónapja még az ukrán asszonyok is válogattak a zöldésgek és a húsáru között, ma pedig már nincsen otthonuk. És ez olyan természetellenes, olyan szürreális, hogy időnként muszáj elfeledkezni arról, hogy ez valóság.
Nyírfa
@Pálinkás Pál: A 134 bátor, biztosan nem. De lennének. Elsősorban szélsőjobboldalról ,a hatalomért. Persze, hazaszeretet ürügyén.
tudode
@Nyírfa: kedves!
.
Ahogy már hsz-eltem én 10 éves voltam a világégéskor, és a mai napíg kísért a múlt, mert félálomban ha repülőgép zúgást hallok arra asszociálok, hogy bombával, vagy anélkül repkednek a röpcsik!
.
Rémálom ez az egész ramazűri, fűszerezve a vagánykodó regnálókkal! Legjobb aludni!
Baker
A Fidesz és hívei háborúpártiak!
Nyírfa
@tudode: Amikor szúnyogirtás van, és alacsonyan szállnak a gépek, vagy valamilyen oknál fogva helikopterek köröznek a környékünkön, a szó szoros értelmében összeszorul a gyomrom. Pedig nem éltem át háborút, csak filmekben láttam, és könyvekben olvastam róluk.
Nem tudom, láttad-e az Apokalipszis most című filmet. Hogy nem múlt el nyomtalanul az élmény, onnan is tudom, hogy évek múlva rémálomból ébredtem: egy rakéta süvített el a Duna felett. Kisebb tömeg állt a parton, köztük én is. Olyan félelmetes volt, hogy földbe gyökerezett a lábunk. Ma is tisztán emlékszem az álombeli pillanatokra, holott nagyon régen történt.
Ha az álom ilyen, milyen a valóság? Nem akarom megtapasztalni.
tudode
@Nyírfa: kedves!
.
Nem tenne már jót nekem az ha a háború borzalmairól írnék Neked. de volt szokásomhoz híven egy mozzanatomat megosztok Veled versláb nélkül kiírtam többszáz élményemet, kudarcomat, mint pl
..
Kenyér
.
Jártamban, keltemben rám mosolygott egy kenyér.
E gyönyörű kenyér láttám tört fel szívemben egy gyermekkori emlék.
Emberek becsüljétek a kenyeret,
ennél fontosabb, szentebb étek a világon nem lehet.
Ha kezedbe veszel egy szeletlen kenyeret.
Mindig mutass rá áhítattal keresztet.
.
Míg élek nem feledem a friss kenyér izét.
Hogy jött ez elő az évezred végén?
Hol volt, hol nem volt volt egy háború
Kenyérre éhezett sok felnőtt, s kis lurkó.
.
Ezeknek a szakbarbároknak pedig fütyülök a közepükbe, és viszonylagos békében szeretném túlélni ezt a forró nyarat is! Nem vagyok bigott vallásos, nem ezek, ha van van a világegyetemben Isten, a segedelmével azzal, hogy a világon nincs szebb szó mint a BÉKE!
Gazella
Menjetek csak seggnyalók! De a zsirbödönnel és a sleppjeivel az élen!!
Néro2
Trágyadombjuk a Fitymáké semmi közöm hozzájuk meg csutilandjukhoz.
Macskaszem
Orbanisztánért harcoljon a harcimarci Csutkány.
Bár amilyen bátor, a függöny mögé bújna, vagy a hatvanpusztai bunkerbe. De kinézem belőle, meg a 135 kreténből is, hogy elsőként lépnének le a nemkormány gépeken, harcoljanak a sötétben tartott gombák, meg akinek két anyja van.
Egyébként az ukrajnai háborúba sem moszkvai katonák harcolnak, hanem a szegény, elmaradott vidéki becsapható emberek a zsoldért. Csak utólag jönnek rá, persze, ha nem lövik le azonnal, hogy se zsold, se ennivaló, se visszaút nincsen.
vacsi
@Macskaszem: Zsoldért?! Hol élsz Te?
Nyírfa
@tudode: 18.30

Gyönyörű gondolatok, megköszönöm!
Mosolygó kenyeret és BÉKÉT kívánok Neked, magamnak, az egész földkerekségnek!
Béla333
Ez csak szöveg! A maffiahívek egy beszari, függöny mögött bújkáló senkiházit istenítenek.
Ha ezek bátrak lennének, már rég elzargatnák a hazaáruló, tolvaj, hazug senkiháziakat.
A maffia szavazók lennének az elsők, akik elmenekülnének, ha a hazánkat támadás érné!
terlasz
Szájhősöket nem túl nehéz találni magyar honban.
Horizont
Tibi atya: ""A hazaszeretet mindig a hátországban a leglángolóbb" /Szolzsenyicin/
100-ból 62 magyar fegyvert fogna a hazájáért - olvasom a Publicus felmérésében. Ha én csinálnám a felmérést, a kérdező kezébe adnék egy ívet, amivel máris, ott, a helyszínen lehet jelentkezni a Magyar Honvédség kötelékébe, és aláírni, hogy részt veszel az ehhez szükséges kiképzésben. Illetve - mert ehhez a nyalókához ez a fapálcika is jár - a kiképzés után hozzájárulsz, hogy bármikor azonnal (ha a gyereked ballag, ha anyád beteg) csapot-papot elhagysz, és vonulsz a hívásra, akkor is, ha nem éles, csak gyakorlat.
Mert ha ezt ott mégsem írnád alá, ha mégsem vennél részt abban a kiképzésben, ami a fegyverfogáshoz szükséges, akkor nem fegyvert fognál a hazádért, hanem csak döngeted a melled, hogy fegyvert fognál a hazádért. Óriási különbség.
Továbbá, egy elöregedő társadalomban azért megnézném ugyanezt a kutatást korosztályos övezetenként is. A 62%-ban hány olyan boomer van, akik a leghosszabb összefüggő békeidő legnagyobb nyertesei, akik a fiatal felnőtt éveikben a munkát nem igénylő munkahelyük mellett fusiztak, akik szarért-húgyért (vagy ingyen) jutottak ingatlanhoz, akiknek az állami szolgáltatások maguktól értetődők voltak egész életükben és akik még számíthatnak nyugdíjra?
Vajon a társadalom tudott-e olyan ajánlatot tenni a fiataljainak, hogy szükség esetén meghaljanak az öregekért?
Vajon a most 18 éves, akinek a fél középiskolai oktatása azért ment a levesbe, mert Mari néninek ez volt az érdeke, meghalna-e Mari néniért? Megtenné-e az államért, amelyik pont leszarta, hogyan oldják meg?
Vajon a most fiatal húszasok, akiknek az ingyen vagy szarért-húgyért vett ingatlanokat kiadják havi 150-200 + rezsiért, kockáztatnák-e az életüket az albérlettulajok védelméért? Megtennék-e az államért, ami nekik nem biztosított ugyanolyan lakhatási feltételeket, mint egy generációval korábban?"
Folyt. köv.
Horizont
"Olyan országban szeretnék élni, ahol az állam nem csak teher a fiataloknak, hanem oltalom is. Olyan országban szeretnék élni, ahol ha a hazát meg kell védeni, akkor azok, akiktől ezt elvárják, úgy tegyék, hogy van mit veszteniük és van mit nyerniük is.
A magyar állam és a kormány azonban szarik a fiatalok jelenére és jövőjére. Tudom, hogy a fiatalok köreiben is a kormánypárt a legnépszerűbb, csak jelzem: ezúttal a kérdés nem az, hogy rájuk szavaznának-e a társadalom irritálására telepített kreténellenzék helyett, hanem az, hogy meghalnának-e értük.
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy igen. De ez nem is elvárható attól az út szélén hagyott korosztálytól, akiknek az életükön kívül nincs vesztenivalójuk, és mivel ez így van, nyernivalójuk is csak akkor lehet, ha nem mennek el meghalni azok helyett, akiknek van.
Mondom mindezt úgy, hogy szerintem baromira fontos a haza védelme, csak szerintem az is, hogy akiktől elvárjuk, azoknak ne a társadalmi szerződés legelőnytelenebb záradékait kínáljuk fel.
Kitéve magam a demagógia vádjának, azt is megnézném, hogy akik hajlandóak fegyvert fogni, vajon megugornák-e a Honvédség bemeneti fizikai követelményeit. Le tudnak-e futni 3200 métert, tudnak-e akár csak 20 fekvőt csinálni 4 perc alatt, legalább ötször fel tudják-e húzni magukat a rúdon. Csak mert hajlandónak lenni nem elég a honvédelemre, képesnek is kell. Dicsértessék!"

Nem mindig bírtam Tibi atyát, de most nagyon beletalált, annyira jól megírta.
Horizont
Isten bizony 67 évesen is harcba indulnék, ha előttem menne a 134 bátor a saját lábán álló családja az oligarchái a 3 millió barom és élén a hordóhasú puhossal.
ómió
Az efftársak, viszont, inkább "elvonulnának Internacionalisztán védelmére"!
Yoda69
orban es a slepp elsők között húzna el magán gépen az Adriára, es röhögne azokon akik az életüket adjak érte.
Yoda69
@Horizont: A bekamenet mehet ez elso vonalba, jo golyófogó lenne beloluk.
Yoda69
@ómió: @ómió: Bolsi romaniaban te mit csinalnal a magyar hon vedelmere? Leszopnad putyint?
ómió
@Yoda69: Mindig a vezérbrokit leszopó efftársi alfajotoknál kell kikötnöd, bolsiék gyagyása!? De, ha már mindig ez a "leküzdhetetlen efftársi célod", akkor feltétlen kell jönnie a tetübolsi egótok másrahazudásának is?
Yoda69
@ómió: Bolsi, buzik es pedofilok a ti barncsotokban vannak. Soroljam?
csak úgy....
a 6 szájhösböl 5 futna mint a nyuszi! :) ezért is gyülöli a gyáva,buta fideszmagyar az ukránt,mert az nem fut el!
Shikari
Mielőtt elmennénk a hazáért harcolni, előtte rendet tennénk itthon!
Clavigo
@Shikari: Buckafalván tegyél rendet,,a putridban..a muttert tereld be a sarokról,,..( már mindenkivel kötekedik )...
Shikari
@Clavigo: Taknyos! Túl nagy a pofád kis buzi létedre!
ómió
@Yoda69: Akkor, azért "prájdoltok" velük együtt, "sorolás nélkül is", bolsiék idiótája, hogy másra hazudhassátok az aberróbolsi fajtátokat!?
szegfue
@Horizont: tegnap 6:51 Nekem is az jutott elsőre az eszembe, hogy azok, akik még a kötelező katonaságon részt vettek, ill. valamilyen katonai képzés "rájuk ragadt", azok ma már 45-50 évesek. Lehet, hogy még emlékeznek 1-1 éles lőgyakorlatra, talán még fizikálisan is alkalmasak egy esetleges "bevetésre". De ahogy elnézem a településen is a fiataljainkat... görnyedt a járásuk, véznák, 1 széllökés le is teritheti őket... ők védenék meg a hazát? Ja, szájkaratéval!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok