Az O1G molinók sem hiányoztak a fideszes eseményről.

Bilincsben vitték el a kötcsei piknikről a gazdatüntetés szervezőjét, Szabó BálintotSzabó Bálint/Facebook

A mai napon megrendezett kötcsei pikniken a fideszes és NER-barát elit mellett megjelent néhány ellenző tüntető is, akik Magyarország diktatúra! és O1G molinókkal is készültek. A zavargók a biztonságiakkal, de a helyszínre érkező politikusokkal és közszereplőkkel, köztük Nagy Feróval is konfrontálódtak – írja a blikk.hu.

A lap szerint ezután egy „valódi” balhéra is sor került: 

a gazdatüntetés szervezője, Szabó Bálint ugyanis egyszercsak behajtott az útra, ahonnan nem volt hajlandó elmozdulni, majd vitatkozni kezdett a biztonságiakkal.

Hosszas cívódást követően végül kiszállt a kocsijából, és testőrök gyűrűjében elindult a piknik felé. Ezt követően igazoltatták, ám ő még ekkor is lemondásra szólította fel Orbán Viktort. Kijelentését követően feltett kezekkel kezdett tárgyalni a biztonsági emberekkel.

A helyzet ezt követően csak fokozódott, Szabó Bálintot a falhoz állították, majd körülbelül 15 percig ott tartották amíg megérkezett egy rendőrséginek tűnő furgon. A hatóság emberei megbilincselték és berakták az autóba.

Forrás: blikk.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
ez a faxi annyira bolod,hogy akár föl is vehetné tagnak a fidesz...
- nem rína ki a sorból a sok boci ,birka maccska és ütödött sikarik közül!
Pálinkás Pál
ez műbalhé, fideszes csicska...ha nem tudnák róla,nem sétálgatott volna...
Peller Anikó
@csak úgy...: Ok, de ez azért mégiscsak egy hőstett az oroszlánbarlangban, mialatt az egész ország kussol.
csak úgy....
@Peller Anikó: a hösök mindíg egy kicsit bolondok,de ez nem kicsit..
CsipkeRózsa
Ez jutott eszembe:

József Attila: A kanász

Az én falkám olyan falka,
ondolálva van a farka.
Orrukban csak magyar mód
csillog egy kis aranydrót.

Van egy pösze kis malacom,
fővárosi grófkisasszony.
Sóhajtott is egy ízbe,
nézi magát a vízbe.

Van nekem egy oly kis kanom,
szelid szóra kezes nagyon.
Az ha fogja s egyet túr,
a kőkastély felfordul.

Van egy semmi kis furulyám,
nem nőtt az, csak datolyafán.
Azt ha fúvom, hull a makk,
a fák táncra állanak.

S ahány felhő, összeszalad,
ha csördítem ustoromat.
Réz a nyele, szikrázik.
De sok szoknya megázik!

1932
amortizáltok
@Libbantölő: amikor majd téged vazelin nélkül akkor hogyan fogsz mocskolódó visongani : nem ám orbán segge van csak tudd a tiédhez is eljutnak ám és ??? és ? olvasd el a pillangó cimű regényt ha olvasni tudsz!!!
Libbantölő
@amortizáltok: anyádnàl se hasznàlok vazelint retekcigány! Dögevő kisgeci rossz emberrel kezdtél ki!
amortizáltok
@Libbantölő: gondolod ? mocskosabb vagy a gazdádnál de engem sem a falvédőn neneltek retkes ciigány bocskoros sumák anyádat vedd a szádra ne a másét mert megkereslek tudd ma semmi nem lehetetlen ip cimed is van tetű akkor hová bujsz vissza a bus picsába ahonnan kibujtál???
C_3PO
@CsipkeRózsa: A vers szép, sőt mi több, gyönyörű! De ha Szabó Bálintról neked ez a vers jut eszedbe...

:-(
ómió
Szabó efftársnak ide se jutott még egy ványadt traktor se?
Jozefina
Már egy embertől is a fosás kerülgeti őket??!!!
CsipkeRózsa
@C_3PO: Erről jutott eszembe: tegnap, 15:13 hozzászólás, a fajta szó.
C_3PO
@CsipkeRózsa: Engem inkább a 15:31 HSZ érdekel!!!
vitriol
Többeket is elvihettek volna onnan bilincsben!
nezelodo
Nem jó az irány Szabó Bálint, a fiúk sem a haverjuk, és a védőangyaluk, (Horváth István belügyminiszter), ellen rendeztek balhét, hogy politikai tényezők lehessenek, hanem Prágában piás drogos szobormászást rendeztek, és megdicsőültek amikor Horn hazamentette őket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.