Az ATV.hu-nak adott nagyinterjút Palkovics László ipari és technológiai miniszter – írja a 24.hu.

Palkovics fizetne egy sört annak, aki látta már őt idegesnek

Első kérdésként azonnal szembesítették azzal a korábbi kijelentésével, miszerint nem tartja szerencsésnek, hogy

azt mondják európai politikusok, hogy télen majd 18 fokban üljünk otthon. Ennyire nem rossz a helyzet.

Palkovics válaszában úgy fogalmazott:

Abba továbbra sem szólunk bele, hogy ki hány fokban üljön otthon. Megjegyzem, a mostani rendkívüli intézkedésekre nem lenne szükség, ha nem lenne ekkora európai energiaválság a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt. A helyzet pedig sokat romlott, a háború még tart, a brüsszeli szankciók katasztrofális hatása egyre inkább érződik, és nyilvánvaló módon egyre súlyosbodik az energiaválság. (…) A szankciók miatt július-augusztustól még drasztikusabb árrobbanás következett be, mérséklődés egyelőre nem látszik. Most nagyjából a tavalyi átlagár hatszorosába kerül a földgáz. És az alapvetően európai jelenség, a mai amerikai árakhoz képest nálunk nyolcszor többet kell fizetni a gázért. A magyar állam évente 800 millió köbméter gázt fogyaszt, ezt csökkenteni kell, a kormány döntése szerint 25 százalékkal, 200 köbméterrel az állami intézményekben

Arra a kérdésre is válaszolt, hogy a Fő utcában, a minisztériumban is 18 fok lesz-e.

Jó szokásunk szerint magunkon kezdjük a spórolást. Ez egy kormányzati épület, a kormány így döntött, úgyhogy igen. Persze, ha változik a helyzet…

Hozzátette, akkor lehet az előírt 18 fokból 20, ha a gázár újra visszamegy a korábbi szintre. Palkovics szerint ehhez a békeidőknek kell visszatérniük, nemcsak az energiapiacon, Ukrajnában is. 

Egyelőre a már bevezetett intézkedések végrehajtásán dolgozunk, a 18 fokért is meg kell küzdeni a technikai, technológiai feltételek biztosításával.

- tette hozzá.

Arra a kérdésre, miként ellenőrzik majd a 18 fokot, azt válaszolta: épülete válogatja.

Vannak olyan épületek, különösen az új építésűek, ahol a hőfok beállítható és működtethető is. A régebbi épületekben ez nehezebb lesz, ott a hőforrás oldalán lehet beavatkozni, az elővetített hőmennyiség csökkentésének hatását lehet mérni, megfelelő mértékét így beállítani. A következő fűtési szezont már célszerű lenne úgy elkezdeni, hogy mindenki eldönthesse azt, hogy milyen a hőmérséklet a lakásában, és mennyit akar érte fizetni. És lépni kell a rendszerek korszerűsítésében, összekapcsolásában, megújuló forrásra való átállításában, ezért indítunk ősszel 5 milliárd forintos keretösszeggel zöldítési pályázatot a távhőszolgáltatók számára.

Az interjúban szóba került az is, vajon a vasárnapi boltzár hatékony lehet-e az energiaspórolásra.

Ezzel kapcsolatban Palkovics kifejtette: nagyjából egy évig tartott a legutolsó boltzár, amely csak a 400 négyzetméter fölötti üzletekre vonatkozott, és sokféle következménnyel járt, akadtak köztük kedvezőek is.

Egyféle hatást biztosan nem lehetett kimutatni: nem csökkent a vásárolt árumennyiség, mert amire szükségünk volt, megvettük a hét másik hat napján. Óhatatlanul hatékony lenne az energiafelhasználás csökkentése szempontjából, ha a nagy bevásárlóközpontokat egy egész napon át nem fűtenénk. A személyes véleményem az, hogy a vasárnapi boltzár egy kezelhető dolog, technikailag korábban sem volt hátránya. Ha van indoka, hogy még több energiát spóroljunk, és ezzel jelentős mennyiséget tudunk megtakarítani, akkor érdemes lehet megfontolni, de ilyenről eddig nincs döntés

– mondta a miniszter.

Felvetették Palkovicsnak, hogy a Hír Tv egyik műsorában az hangzott el: az OMSZ vezetőinek a leváltása nem történt volna meg, ha Orbán Viktor nincs szabadságon, és „a miniszter idegességében leváltott mindenkit, ne legyen rá büszke”.

Én annak fizetek egy sört, aki engem látott már idegesnek. Biztos vannak helyzetek, amikor lehetne, de nem vagyok egy ideges fajta. (…) Egy dolgot senki nem gondolhat komolyan, hogy nagy horderejű ügyekben megfelelő egyeztetés nélkül döntenénk. Akinek ez a véleménye, az láthatólag nincs képben a kormányzat működését illetően

– fogalmazott Palkovics László.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: 24.hu, ATV.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Mi vagyunk idegesek, amikor ő beszél.
Szinte levegőt sem vesz, darálja a szavakat, mondatokat.
Hebeg-habog, hadar.
Érteni sem lehet, mit zagyvál...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
hát igen...akadémikus létére süketel...süketel..ellentmond saját magának...ismervén ezt a nyugodt embert, előhozatja a raktárból a ventillátoros hősugárzókat, oszt meg van oldva . Nagyon sok ember, ha teheti mamuszban fog ülni az irodájában, ha menne valahov, cipőt cserél.(meg forraltboros kancsót)

Lesz gáz...nem lesz gáz...süket duma. Majd a brüsszeli nácik eldöntik.
117
@jesz: Szélsőjobbos fasz vagy, akinek már sok az, amit a kormány csinál?

Itt ereszted ki a gőzt?
Sokan vagyunk így ezzel - mármint nem szélsőjobbosok, hanem mindenki.
Szélsőbalosoktól kezdve a szélsőjobbisokig, és köztük Gyurcsók ezoterikus faszságán szocializálódott szerencsétlenekig.
polgarb
Én felidegesítenélek egy perc alatt,hogy azt se tudnád mi az a sör!
Levendula
Mi vagyunk idegesek, amikor ő beszél.
Szinte levegőt sem vesz, darálja a szavakat, mondatokat.
Hebeg-habog, hadar.
Érteni sem lehet, mit zagyvál...
balos
@jesz: Amikor egy ilyen szervilis zsírdisznó megszólal akkor csodálkozom,hogy nem hívja a tűzoltókat,mert ég a gáztárolója!
Baker
Persze, hogy nem ideges Mr Pofazacskó, mert Xanaxra issza a sört :P
Néro2
Én szívesen fizetnék egy sört ha hallanám érthetően beszélni , azért meg még egyet ha értelmeseket is mondana.
Egye fene a két sört. Mondjuk ez nem szép tőlem , hisz kizárt , hogy fizetni kéne a söröket.
Eladott Ország
Palkovics László klasszikus hiperaktív, inszomniás seggfej. Alig várom már a pofára esését. Ja, és ezzel a narancsbolsi pedigrével, sehol sem fog kelleni a versenyszférában többé. Orbán pitbulldózere. A legtöbb autokráciában ill. diktatúrában előfordulnak ilyen alakok. Egyébként Orbán is ilyen, csak szakmai potenciája nincs, populista nemzetvezetés. A jelenlegi tevékenysége egyértelműen a nemzetvesztő hatalmát erősíti. A híres fékmérnök Orbán valagából. A NER-ben ő a fékek és ellensúlyok. A félelmetes szervilis sötétség. Nem pitbull ő, hanem csak egy hörcsög pofájú érthetetlen nyelvtolmácsot igénylő csivava, ami elugatja gazdaállata mocskát, ha telibeszar az is mindent. A butaság akkor válik veszélyessé, ha hatalommal párosul.
117
Anyádnak fizess sört te fake karate kid!
117
A buta kalácsképűarcú Palkovics...
Macskaszem
Én ötöt is fizetek annak aki elvágja a torkodat. Aki a Gecivel teszi ugyanezt, annak egy ládával is.
namihami
Ezzel csak annyit mondott, hogy akkora málé (most nem Máté), hogy még a tej is megalszik a szájában!
Pálinkás Pál
én meg kettőt annak, aki kirúgná alóla a sámlit...
leszholnapis
ha magatokon kezdenétek a sporolást akkor a felnyalt jövedelmetek felét vissza a közösbe!! nem tesztek ti annyit le az asztalra hogy megérdemelnétek
drrotf
Palkovics úr nyilatkozatának utolsó bekezdését azzal egészíteném ki, hogy a pohár sör annak is jár aki hallotta már a minisztert szépen simán, hangsúlyozva beszélni és nem hadarni!
Jozefina
Szokták mondani "Ideges ember nincs, csak bolond" !!!??
117
@Jozefina: Én ezt megcáfolnám. Nem vagyok bolond, de kurvára fel tudnak idegesíteni.
117
Agyonütném Palkovicsot egy söröskorsóval - ez biztos!
ómió
Na-na, miniszter úr! Az efftársak ezt meg fogják hazudni önnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.