A Nyugat és Oroszország közötti kommunikációs csatornák ellehetetlenülésével a világ az ukrajnai békének még a reményét is feladja – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban a Konzervatív Partnerségi Intézet (CPI) pódiumbeszélgetésén.
Fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond hivatalában Geert Wilders holland képviselő kitüntetésének átadásán 2022. szeptember 27-én. A holland képviselőház tagját a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Magyarország melletti kiállásáért és az illegális bevándorlás megállítása érdekében végzett tevékenységéért. MTI/Szigetváry Zsolt
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint
a tárcavezető az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán hangsúlyozta, hogy a magyaroknak senkinek sem kell elmagyaráznia, hogy milyen, amikor egy óriási hadsereg átgázol az országon és állampolgárok százezrei kényszerülnek külföldre menekülni.
Felszólalásában történelmi tanulságnak nevezte, hogy bármikor konfliktus volt Kelet és Nyugat között, azon Közép-Európa mindig vesztett.
Illetve sérelmezte, hogy amikor a magyar kormány a kommunikációs csatornák fenntartása mellett érvelt, akkor
azonnal oroszbarátnak vagy Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségesének minősítették.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió "teljességgel félrekezelte" az ukrajnai válságot, az volt ugyanis az érvelés a szankciók mögött februárban, hogy azok majd térdre kényszerítik az oroszokat és segítenek gyorsan véget vetni a háborúnak, de most november van, s a fegyveres konfliktus egyre csak brutálisabb és az európai gazdaság került padlóra.
Aláhúzta:
veszélyesek a jelenlegi washingtoni kormányzat intézkedései, mivel azok hozzájárulhatnak a helyzet eszkalációjához.
A miniszter ezt követően
a béke fontosságáról beszélt, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy amikor ezt említi, akkor egyesek azonnal az "oroszok kémjének" titulálják, az európai uniós tagállamok körében ugyanis jelenleg inkább egyfajta "háborús és eszkalációs retorika" tapasztalható.
Leszögezte, hogy Magyarország továbbra is
a kommunikációs csatornák nyitva tartásában érdekelt a béke reményében, függetlenül attól, hogy erről ki mit gondol, a kormány politikájának nincs ukrán vagy orosz aspektusa, kizárólag a nemzeti érdek számít.
Végül ezzel kapcsolatban az európai politika "álszentségét" kárhoztatta, mondván, hogy több EU-s külügyminiszter kollégája is rendszeresen támogatásáról biztosítja négyszemközt vagy sms-ben, de ezt nem merik nyíltan vállalni politikai okokból.
34 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mindegyik megtanult olvasni, és csak ennyit kell tenniük, hogy felovassák amit a Rothschildok parancsolnak.
De mi meddig kell, hogy eljátsszuk, mintha elhinnénk, hogy csak buta döntések miatt fázunk és fogunk éhezni, eladósodni?
Okafogyott Szijjártót szaros medencébe lökni.
Mostanra, az orosz érdekek szolgálatával, önként (?) belemászott a szarral teli politikai medencébe.
Nyakig benne van, és lassan ellepi a mocsok. Bele fog fulladni. Mindenképp vége lesz a politika karriernek, de sebaj, a "lóvé" már zsebben van.
Azért ezt ti kimerítitek rendesen. Már szinte visszaéltek a lehetőséggel, mindenki szórakoztatására.
Két olyan suttyó csicska bohócot, mint ti...
Peti! Nem fog sikerülni!
Atomot az oroszokra !!!
www.youtube.com/watch?v=51iquRYKPbs
Háborúba megyek, ha kell!
Csak egy szavadba kerül!
Mond ki, és én háborúba megyek az oroszok ellen! (úgy is unatkozom)
www.youtube.com/watch?v=51iquRYKPbs
Nekem elárulhatod, a wagner csoport kilétét.
Ha nem árulod el, akkor is megtalálom azt a gecit és kiiktatom!
A készenléti rendőrség meg készenlétben áll.
így működik a világ!
www.youtube.com/watch?v=co4YpHTqmfQ
"Putyin ügynökei feltörhették Liz Truss mobilját"
propeller.hu/nagyvilag/3873372-putyin-ugynokei-feltorhettek-liz-truss-mobiljat
Új hozzászólás