Bemutatták az új Trianon-filmet, Nagy Feró ennek megnézése után jutott a fenti következtetésre.

Nagy Feró sírva fakadt: Örülök, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökünk, ő vigyáz ránk
Fotó: TV2

Az énekes a film megtekintése után sírva nyilatkozott a Borsnak.

Nagyjából tudjuk, hogy mi történt, de amikor fény derül az apró részletekre is, akkor az embernek elszorul a szíve. Engem rendkívül elszomorít ez a film. Rádöbbentett arra, hogy én is menekült vagyok, mégpedig erdélyi, székely menekült, anyámékkal egészen Letenyéig mentünk, én ott születtem. Szörnyű, hogy még esélyünk sem volt. Legalább az lenne, hogy Apponyi Albert rosszul döntött, de jól csinálta, egyszerűen az esélyt nem kaptuk meg. Örülök, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökünk, ő vigyáz ránk

- fogalmazott, majd elmondta, vannak a családjában románok és azt is elárulta, hogy bizony ő tud románul is káromkodni.

Forrás: Bors

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Szopás ferókám szopás van, "vigyázz nehogy lemaradjál." Idézet tőled.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Szopás ferókám szopás van, "vigyázz nehogy lemaradjál." Idézet tőled.
colibri
Ennek is annyi esze van, mint amennyi látszik. Nem tud elég hálás lenni orbáncnak a meg nem érdemelt Kossuth díjáért.
Sámannus
A borscsnak nyilatkoztá? Mennyit kaptál érte? Egy kori romlott sert amit reklámozol?
vitriol
Így kell megszolgálni egy érdemtelenül kapott Kossuth-díjat!
Apfelbaum
Vajon mi késztet arra egy ilyen csótányt,hogy ennyire...a pénz már kevés ide mert azt kapja folyamatosan de még rá is tesz... hihetetlen
Istenakinincsen
Én is lassan sírva fakadok, hogy 0rbán a miniszterelnökünk:(
Nessy
Szervilizmus felsőfokon, némi időskori elbutulással! Ez már csak romlani fog!
T-Boly
te mocskos patkány ! orbán seggnyaló ,hitvány senkiházi ,tolvajok barátja !
Még ki mered nyitni a bűzlő pofádat ,te köcsög ???
egy tetű seggnyaló vagy te , és soha ne hidd hogy megérdemelted azt a Kossuth díjat amit az idióta elmebeteg gazdád adott !
El bírod te képzelni te sehonnai söpredék,hogy te megérdemelted azt,amit valamikor az igazi magyar művészek számára osztottak ki ? Hol állsz te ezekhez te görény ?
Nyírfa
Szóval, székely. Akkor már mindent értek. Székely= haszonleső. Most már vissza lehet menni Erdélybe, nem kell itt rontani a levegőt.
T-Boly
@Pegero: miközben anyád a szaros bugyiját visszahúzza magára és megsimogatja izzadt üres fejedet,közli ,hogy fiam te vagy a legjobb az ágyban,gondolj azokra akik normálisak,nem b@sszák kenterbe a mutterjuk naponta.
T-Boly
feró ,te mocsok ,buzi ,köcsög !
húzz nyelet anyádba !
drrotf
Nem tudok osztozni Nagy Feró örömében, mert Orbán Viktor egy politikai prostituált, mindig azoknak a táborát gyarapította és nem biztos hogy erősítette, akiktől valamilyen kedvezményt, előnyt remélt, és nagyon sok magyar embernek rosszat okozott!A politikai paletta összes árnyalatát bejárta , az ifjú kommunistától a kereszténydemokratáig,a demokratától az ildemokratáig, olyan élete volt mint egy szélkakasnak, mindig arra fordult ahonnan előnyt várt.Intézkedéseivel millióknak tette tönkre vagy nehezítette meg az életét.Gondoljunk csak a rokkant nyugdíjasokra akiknek a megélhetési alapját vette el, a rokkant nyugdíjat illetve csökkentette annyira hogy abból már nem tudtak megélni és ezek az emberek pedig az ellátásuk alapját a nyugdíjat a magyar törvények alapján kapták , nem csalással vagy törvénytelenül szerezték., 2010 óta alig volt olyan társadalmi réteg , csoport akiket nem sanyargatott volna ne szegényített volna el különböző intézkedéseivel.Azt és nagyon jól megértem, hogy akiket Trianon után az országból elüldöztek azok nosztalgiával gondolnak arra, hogy ők is menekültként kerültek az akkori Magyarország területére, és azt is megértem hogy ilyenkor könnybe lábad a szemük, s ezért nem bántanám a tényleg idősödő embert!
Karvaly
az szdsz-től kezdve a miép-en és az mdf-en át a fideszig
Nagy Feró:"hadd nyaljam már azt a segget ami nekem tetszik"
simmering73
Csak rá kell nézni. Egy gerincműtéten átesett ócska alkesz.
Nyírfa
@T-Boly: 20.42, 20.47

Degenerált , aberrált gondolatok!
VASTAGBŐR
Néha megértem, néha nem .. mostanában általába nem meg a kurvára nem.
Lehet csendben is hálás az ember. Persze most angyalnak öltözve fehérben a védőszent szerep. Talán nem.
( Jó kis bevételek, díjak, mint a cinike néni, annyiért nektek is lenne könnyetek ) Najó talán ez sem, mert csak illúzió.
gina
Részeg proli rád vigyázzon az a zsiros hazaáruló szemét, de rám ne,
gina
És ilyen alkesz prolik a nagy magyarok??? szegény ország nem is csodálom hogy az utolsó balkán vagyunk, putris tolvajok és pedofolik melegek himringyók csoportjs,,,,,
justhpeter
@csak úgy.20:34:...: Köszi ! Feró elvtársnak ezt a műsorát még nem láttam.
Aki Én
@Pegero: ügyesen hozod a tőled elvártat. Mondhatni, stabil vagy.
kereső
Ő sir-örömkönnyeket. Én meg okádok.
Yoda69
nagyfero, rad a gondozok vigyazzanak az elme es gyogy-intezetben.
drrotf
A hozzászólásom után gondolkodtam ,hogy miért is szeretheti Feró az Ő Viktorját?Ekkor egy vicc jutott az eszembe a Szovjetunió felbomlása körül keletkezett: Csivadte elvtárs miért is szerette Sevarnadze elvtársat óriási hibái ellenér?Nagy Feró nem azért szerette Orbán Viktort mert szikla szilárd volt az ideólógiája, hogy ifjú kommunistából előbb liberális, majd demokrata, majd ildemokrata, most meg nagy keresztyén elveket valló embernek mutitja magát, mert hogy ő is megjárta ezt az utat és ahogy Orbánnak nem lett ebből egy fikarcnyi baja , Ő is megúszta ezt a nagy ideológia váltást simán, sőt eredménnyel járt ez a "magatartás" ,amit Kossuth díja is igazol.Az is igaz hogy Orbán Viktor olyan szegény mint a templom egere, mert neki mintminiszterelnöknek semmiféle megtakarítása nincs, azt is mondhatná maguknak hívőknek, hogy máról a holnapra él, hogy semmiféle megtakarítása nincs , de viszont gondoskodott a családról, ,a hatvapusztai birodalommal apukának, a testvéreknek és házastársuknak prosperáló cégekkel , az Éliosszal, amit azután a felháborodás után el kellett ugyan passzolni, de más ingatlan és turisztikai cégek felvásárlása szépen hozott a konyhára.Feró sem panaszkodhat mert a Kossuth díj járulékaiból bőven jut neki is és a családnak is, és ő kisebb igényű és udvartartású személy hiszen családja Romániából menekült ide az ország fővárosa környékére, de itt mint "menekült" jól betudod illeszkedni, haladni a ranglétrán , a nyilatkozataikból az szűrhető le, hogy bár voltak akadályok amik nehezítették az életet, de ő azokat legyőzte, s ez Orbánhoz hasonló tulajdonság mindig úrrá lett a nehézségeken.Hát akkor miért is örül Nagy Feró hogy Orbán a miniszterelnöknek?Hát gondolom azért mert az tettei szerint Orbán egy nagyon jó kommunista!A rendszer gyakorlati végrehajtóját Putyint úgy követi mint egy nyomkövető kiskutya, és még megbántani sem akarja és tudja az oroszokat akik 1956-ban a szabadságharcunkat elfojtották, a forradalmunkat leverték.Nem merte a utcai...
Havanagi
Nyomorultabb már nem lehetnél,te csótány.
T-Boly
@Nyírfa: Nem kell olyan finnyásnak lenni kedves kishúgom !
Akkor nyüszíts ,amikor Vaszilij akciója közben vazelin kellene ! (Nem látod,hogy oda tartunk ?)
Nem kell válaszolni !
Nem kell prűdnek lenni !
Ilyen világot élünk !
Ha nem tetszik a véleményem,ne olvasd,nem neked írtam.
És ha kérhetem kímélj meg az álerkölcsös megjegyzéseidtől is !
Vagyok olyan művelt ember,hogy tudjam amit és ahogyan írok ,az nem vall úriemberre ! ( EZEKKEL SZEMBEN EZ A STÍLUS IS NAGYON LAZA )
Úrnak lenni csak urakkal,normális emberekkel szemben lehet lenni !
Tetű,hazaáruló,hitvány,ostoba tudatlan ,műveletlen emberekkel szembe az okos szó: HATÁSTALAN !
Konklúzió : Azt írok ,amit akarok !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.