Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített – közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.

A bíró azt tapasztalta, hogy mentálisan zavart lehet a rendőrgyilkos férfi

Mécses egy gyászoló kezében a Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr tiszteletére az újbudai rendőrkapitányságnál tartott megemlékezésen 2023. január 13-án. Január 12-én este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. MTI/Lakatos Péter

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki – írja az MTI.

A közlemény szerint az ügyészség

"szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást – orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki".

A bíróság megállapítása szerint "a megalapozott gyanú – mint a kényszerintézkedés általános feltétele – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett".

"A szökés, elrejtőzés veszélyét az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota, valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a

gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg"

- írták a közleményben.

A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt – ismertették.

A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt – mutattak rá a közleményben.

Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza.

"A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében" – írta az ügyészség.

Tudatták, hogy a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Az ügyészség az esetről korábban beszámolva azt írta: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi, Lecke utcai társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, és meghalt – fűzték hozzá.

Forrás: MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@verőce21: aki itt vergödik, az te meg a shikarid ! :) -ti mentálisan defektesek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
@dr. prédikátor: Várjuk ki a végét - én rosszat sejtek. Figyeljétek meg, hogy megússza!
surdilloFUJT
Nem kellene mismásolni,négy autóval négyfelé szabni,szép lassan,ezt a román migráncsot!!!
Cucika
nem értem miért védik annyira.Biztos jó kapcsolatai vannak.
simmering73
Én meg azt tapasztalom, hogy a bíró az aki mentálisan hibádzik.
KisGenyo2
Akkor megnyugodhatunk. A 40-es bulija már kinn lesz. A társadalom legnagyobb örömére!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.