Európa jövője, az európai emberek biztonsága a tétje annak, hogy tudjuk-e uralni a határainkat, tudjuk-e szűrni azokat, akik ismeretlen identitással, bűnözők segítségével, a határokat és a jogszabályokat semmibe véve próbálnak bejutni az Európai Unióba – hangoztatta szombaton az M1 Ma este című műsorában Bakondi György.

Megszólalt Orbán belbiztonsági főtanácsadója: A Magyarország elleni támadás befejezését sürgette
Orbán Viktor miniszterelnök és Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója úgy fogalmazott: jól érzékelhető az elmozdulás abba az irányba, hogy egyre több tagállam szeretne szakítani az eddigi "nyitott határok" politikájával, a nemzetállamok szintjén, és az Európai Tanácsban is egyre többen szorgalmazzák a külső határok megerősítését, a részleteket azonban uniós bürokráciának, az apparátusnak kell majd kidolgoznia.

Ha ennek az lenne a lényege, – amit már "rebesgetnek" hogy figyelőtornyokat emelnek, eszközöket telepítenek, vagy esetleg létszámbővítést finanszíroznak, akkor tulajdonképpen arra késztetnék a nemzetállamokat, hogy az így felszabaduló pénzekből aztán csináljanak kerítést, ha akarnak – fogalmazott Bakondi György.

Hozzáfűzte:

Magyarország álláspontja változatlanul az, hogy egy olyan folyamatosan növekvő migrációs tömeget, mint ami Európába igyekszik, műszaki akadályrendszer és jogi határzár nélkül feltartóztatni nem lehet.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy a Magyarország elleni szüntelen politikai támadás befejeződjön, elismerjék azokat az erőfeszítéseket, amelyeket hazánk az európai emberek biztonságának érdekében tett; valamint, hogy legalább részben megtérítsék azt az összeget, amit kerítésépítésre fordítottunk, további forrásokat biztosítva az illegális migráció elleni védekezés megerősítésére.

Szólt arról is, fontos lenne a közös uniós fellépés abban, hogy a migrációt az uniós határoktól minél messzebb meg tudjuk állítani, illetve, hogy a migrációt kibocsátó országokat helyben segítsük a problémáik megoldásában. Szavai szerint ebben Magyarország példát mutatott; hiszen megállapodtunk Ausztriával és Szerbiával, ezért vannak közös rendőri erők Észak-Macedóniában, és Szerbia és Észak-Macedónia határán.

Mindezek mellett a főtanácsadó szerint egyszerűsíteni kellene a kitoloncolás lehetőségét, megállapodásokat kellene kötni a kibocsátó országokkal, hogy akik bejutottak Európába, mihamarabb hazakerüljenek; illetve csak azok maradhassanak, akik valóban politikai menedékjogra jogosultak.

Az embercsempészet visszaszorítása érdekében uniós szinten – például a FRONTEX és az EUROPOL keretén belül – növelni kellene a bűnüldöző szervek együttműködését – vélekedett Bakondi György.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Vakondi elvtars! Ki tamadott meg bennunket?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
fotó : sugdolózunk a fönivel , itt közölte, hogy miket kell hazudnom!
ómió
Pedig Brüsszelből nem is támadás, hanem "efftársi dícséret" zúdul ránk! Ez a korrekt "terminus skepticus" az efftárskonform hazugságra a témában!?
Eladott Ország
@sgl: ma, 09:31 ♦ Ráadásul van bőr a pofájukon játszani, a nagy nemzeti konzervatív-keresztény erőt, de tele vannak, egykori kommunistákkal, besúgókkal , melegekkel, pedofilokkal.
Eladott Ország
@sgl: ma, 10:51 ☺ Az ellenzék olyan mint a sátoros cigányok, várják, hogy mi esik le a terherautóról. Egyszer nekem egyszer neked 30-70 %-ban, attól függően ki van hatalmon.
jáger laszló
Na és a migránsok megfékezésén kívül milyen tanácsokkal látja L- a győztest!!??Mert az eddigi tanácsok nem voltak túl sikeresek migráns ügyben!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Toller Béla
A bakondy az, amit nyugodtan figyelmen kívül hagyhatunk !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.