Mint arról beszámoltunk, egy tartálykocsinak ütközve szenvedett balesetet a honvédség egyik luxusrepülője Amerikában, ahová a Honvédség parancsnokát vitte hivatalos útra.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A koccanás miatt megsérült gépet egy másik luxusgép segítette ki Magyarországról, ez pedig már Hadházy Ákosnál is borította a bilit.
"Ha az RTL híradónak szó szerint elmondtam volna mit gondolok és le is adják, talán elsötétített képernyőre ítélik őket" – írja a csatorna adására hivatkozva Hadházy.
A Ruszin-Szendi nevű főhonvéd ugyanis kiröppent a "honvédségi" luxus géppel a mocskos, sorosista Amerikába. De amikor indult volna vissza, koccantak egy reptéri üzemanyag szállító autóval, így javítani kellett a gépet. A főhonvéd azonban ahelyett, hogy vett volna egy jegyet valamelyik menetrendszerinti járatra és hazajön vele, szólt a honvéd pilótáknak, hogy ugorjanak ki a másik luxus repülővel érte. Ha első osztályon utazik, akkor is hazahozhatta volna a honvédelmi főülepet pár százezer forintból. Így negyven 35-40 millió adófizetői pénzt égetett el pluszban (az eredeti gép hasonló költségén felül) . A híradó egyébként idézi Ruszin-Szendi néhány nappal ezelőtti beszédét is, aki azt mondta: AZÉRT JAVASOLJA A FIATALOKNAK A HONVÉDSÉGET, MERT Ő IS NAGYON JÓL ÉRZI MAGÁT OTT. A honvédeink szembeköpik a magyar adófizetőket, ez van
- fogalmaz Facebook-oldalán a független képviselő.
Az RTL híradása:
56 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Apropó, míg neked csak a vodka jut, a legolcsóbb fajta, addig főnökeid beluga kaviárt fogyasztanak a luxusgépen...
Ha nem vodkával tuningolnád te is agysejtjeid lipoid tartalmát, még eszed is lehetne.
Takarodjatok a csámpás rohadt tripperes kurva anyátokba!
Az usa-nató armada a picsába Európából az Eu vezetése veletek együtt a börtönbe, akasztásilag!
Új hozzászólás