Az ENSZ elfogadott egy nyilatkozatot, hogy Oroszország vonja ki a katonáit Ukrajnából, Kína például tartózkodott.
Az ENSZ elfogadott egy – nem kötelező érvénnyel bíró – nyilatkozatot, miszerint Oroszország azonnal vonja ki a csapatait Ukrajnából, vessenek véget a harcoknak és legyen béke.
A nyilatkozatot 141 ország szavazta meg, hét szavazott ellene és 32 ország tartózkodott.
A tartózkodók között volt Kína, a hét ország, amelyik pedig ellene szavazott a következők: Fehéroroszország, Mali, Nicaragua, Oroszország, Szíria, Észak-Korea és Eritrea – írja a Guardian.
Forrás: Guardian.com
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kinek higgyünk,ha nem neki a demokráaia bajnokának!!!??,
csak ennyi
barátilag
J.L.
"Elképesztő nyilatkozatot tett Ban Ki-Moon volt ENSZ-főtitkár, amelynek közvetítését betiltják az ukrán sajtóban és az interneten. És erről semmit sem tudunk!
Ukrajna 1991.12. 25-óta nem jegyezte be határait. Ukrajna határainak szuverén államként történő nyilvántartásba vétele nem történt meg az ENSZ-ben! Feltételezhető tehát, hogy Oroszország nem követ el semmilyen jogsértést Ukrajnával kapcsolatban.
A CSI-szerződés szerint Ukrajna területe a Szovjetunió közigazgatási körzete. Ezért senkit sem lehet hibáztatni szeparatizmusért és Ukrajna határainak kényszerű megváltoztatásáért.
A nemzetközi jog szerint az országnak egyszerűen nincsenek hivatalosan elismert határai!
A probléma megoldásához Ukrajnának be kell fejeznie a szomszédos országok elhatárolását, és közös határukon megállapodást kell kötnie a szomszédos országokkal, köztük Oroszországgal. Mindent dokumentálni kell és megállapodásokat kötni minden szomszédos országgal.
Mivel Oroszország a Szovjetunió törvényes utódja (ezt megerősítik a volt Szovjetunió és külföldi országok közötti vagyonvitákról szóló nemzetközi bíróságok döntései), amelyek területei Ukrajna, Fehéroroszország és Novorosszia Oroszország és senkinek sincs joga megszabadulni ettől a területtől anélkül, hogy Oroszország ebbe belegyezne.
Alapvetően Oroszországnak most már csak annyit kell tennie, hogy ezt a területet Oroszországnak nyilvánítja és minden, ami ott történik, Oroszország belügye.
A Budapesti Memorandum és egyéb megállapodások szerint Ukrajna határai nincsenek. Ukrajna állam nem létezik (és nem is létezett! ). "
A fő probléma az, hogy a nemzetközi jog szerint is!
index.hu/kulfold/2023/02/23/haboru-orosz-ukran-konfliktus-vlagyimir-putyin-karpatalja/
Ezek ilyenek, a nagypapi meg Hitlernek örvendhetett!
(és ezen a kamu profilotok lájkjai sem változtatnak)
Az ENSZ által elismert országok listája:
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zileg_elismert_f%C3%BCggetlen_orsz%C3%A1gok_list%C3%A1ja
Ne nálam reklamálj gyagyás ENSZ jogi kérdésekben, hanem Ban Ki-Moon egykori ENSZ-főtitkárnál! Beszéld meg vele amit a jogi kérdésekről állít!
2006-ban még a Putyin faszát szoptad, most a vén hugyos Joe USA faszát szopod!
A sok idióta pedig egymás anyját szidja a fenti kommentekben.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Még 1-2 ilyen szavazást, ha lehet, pl:
"A meki ne áruljon többé egészségtelen ételeket" vagy "a kövérek ezentúl ne zabáljanak mint a disznók" esetleg "aki műveletlen, az tanuljon".
Azonnal tárgyalásokat kezdeményezni a KREML-el! És tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni, ...ha kell 1000 évig!
Nem létezik, hogy nincs kompromisszumos megoldás!
A Putyinnak egyetlen hibája van és az sajnos felelősség tekintetében egyre növekszik >>MÉGPEDIG, HOGY NEM RADÍROZTA LE HATÁROZOTT FELLÉPÉSSEL AZ UKRÁN ALJAS PUCCSISTA VEZETÉS által KIALKÍTOTT USA ÉRDEKELTSÉGEIT > talán várta az ukrán lakósság fellépését amit hiába, mert az ukrán ellenállókat kapásból kinyírták és kinyrják mais ezt igazolják a tömegsírok - az emberrablások stb.
Az Ensz egy korrupt szemétláda gyülekezet! Ne tessenek elfeledkezni a szerb-koszovó háboruról sem! Csak úgy >>> mit keresett ott a nató - miért nem az ENSZ lépett fel???
A lényeg >> az usa-nató takarodjon Európából az Eu vezetése a börtönbe! - akasztásilag!
Csak ennyi
barátilag
J.L.
DE AZ MIND AZÉRT VAN MERT AZ USA-NATÓ ZÜLESZTI EURÓPÁT, EZÉRT AZONNAL TAKARODJANAK EURÓPÉBÓL AZ EU. VEZETÉSE TAKARODJON A BÖRTÖNBE! -AKSAZTÁSILAG!
Új hozzászólás