A beruházó a Magyar Kézilabda Szövetség.
Fotó: Jóvanazúgy!/Facebook
A "Jóvanazúgy!” nevű Facebook-csoportban kezdett el terjedni az a szürreális fotó, amelyen egy senkiföldjére felhúzott kézilabdapálya volt látható.
Az Átlátszó derítette ki, hogy a 90 milliós fejlesztést egy sportkomplexum első lépésének szánják, és a tervek szerint a város hamarosan körülveszi majd a pályát.
Maga a kézilabdapálya egy szántó közepén áll, a legközelebbi házaktól is több száz méterre.
A sportlétesítményről készült fotók Baranyában, azon belül is a Pécshez közeli, 7000 fős Kozármislenyben készültek.
Az Átlátszó kinyomozta, hogy a projekt gazdája a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Kozármisleny honlapján pedig végül rábukkantak egy tavaly júniusi testületi ülés jegyzőkönyvére, amelyből további részletek is kiderültek.
A képviselők akkor arról döntöttek, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség „országos tornaterem felújítási programja” keretében kültéri kézilabdapálya kialakítására adnak be pályázatot, amelyhez felajánlják a Kozármisleny 0140/38 helyrajzi számú területet.
Kozármisleny (független) polgármestere, dr. Biró Károly tavaly októberben már posztolt a pályáról készített aktuális felvételeket is közzétette Facebook-oldalán.
Akkor ezt írta:
„Őrületes tempóban halad az új „Grund” építése a Fészek Lakótelepen! Pont ma egy hónapja írtam alá azt a támogatási és együttműködési szerződést, melynek keretében egy új, szabadtéri, műanyag borítású sportpályát építünk az MKSZ együttműködésében!
A jelenleg kézilabda pályának épülő sportfelület később többfunkcióssá fog bővülni, és egy újabb szabadidős sporttelep jön létre Kozármislenyben! A helyszínen gratuláltam is a mohácsi és szolnoki kivitelező csapatnak a hatékony és gyors munkáért! Hajrá Misleny!”
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
neked minden fideszes baromságra van valami hülye magyarázatod!
erre vágsz pajti? a kertkapudból akarod nézni?
c.tenor.com/Mi8PQNg9iCgAAAAC/nem-tetszik-nem-tetszik-hogy%C3%A9p%C3%BCl-a-haz%C3%A1nk.gif
A fideszes néni visszakérdez. És? És?? Valószínűleg ez a mami azóta már megtapasztalta a világelső egészségügy áldásait. De nem gond, biztos vagyok benne, hogy Orbánt dicsőítve megy majd / ment a sírba
c.tenor.com/62aBdNo77WwAAAAC/es-fidesz.gif
Jólvanazígy’, az általánosból kibukott hárommillió fideszes szavazók egyike.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fc.tenor.com%2Ftc1L3cdopa0AAAAC%2Fjolvanezigy-mit-kene.gif&key=C5FdWfJxBovMglLqW7B5cg&w=800&h=280
Nem tetszik, hogy a kormány mindent [email protected]?
uploads.disquscdn.com/images/977c3323f66faf7214163fc257160d5cd6fb6be5b5269b4802cb8dfd9146dd99.gif?w=800&h=255
aztán oda már tényleg kellene egy kisvasút
HAHAHA
uploads.disquscdn.com/images/c7a7dd7a4ac9ded25b134386c8408e2cc57cf0d7127fc5d38a0a329e52f21367.gif
Van téliesitett NER zászlórúd is. Ekkora pénzügyi válságban ez qrva fontos. Ezek a lopással még most sem tudnak leállni. "Nincs ebben az országban más kivitelező? " Dehogy nem csak minden kvitelezés "generál kivitelezöje" Mészáros Lülüke’, kb 3-4 szeres áron.
uploads.disquscdn.com/images/337ef6bd1d3ee2b8bc96c41014a4534aa791a7bbef43fb39eac0c758cc59dbd5.png?w=800&h=450
A fidesz igazi arca. A békemenetelő ölne anyó. Ennek már az arab számok bevezetés sem jó, csak a magyar. Ez a kemény nem a kád széle.
uploads.disquscdn.com/images/065da142260c8681e2fc418555d3c50e7c82952ec33b86d4534fe6f1e26d077a.jpg?w=800&h=581
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273810386_4604005546394114_7027203155468058627_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=jrHFZnH1Sw4AX9QbkuY&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfD8NE-biUihhqQrrk7vzUwUycnKrBPT9ayHKQLlbN4xMQ&oe=6417FFEF
Rogán a nagy lumen... Ha Rogán fogja üldözni a korrupciót, akkor akár Kövér is indulhat a műveltségi vetélkedőn. Üldözni fogja ,de soha nem éri el. Aki elvesztette parasztgyerek jellegét.Törpe antilop, Bóbitás antilop, Rogán Antilop,
kep.cdn.index.hu/1/0/749/7492/74929/7492959_4afe8dec78191b066548e6c83813959e_wm.gif?fbclid=IwAR1XSmymX37i5z6ZkCyluFBcDOBqikZvfLM77VuSv5M0UeYjQQsBSV_OsCY
Kicsit naivak ezek a mislenyi polgárok!!!
Mondhatni 1xŰN buták
csak ennyi
barátilag
J.L.
nálunk egy piacra nem jutott fűtés meg budi !!! 270 millióért !
- Jani bátyám, hogyé adja a földjét?
- Nem eladó!
- Jó, akkor itt 1 forint, és a föld mostantól a mienk, kézilabda fog ezentúl teremni rajta.
Nem csodálom, hogy egyedül rohadsz meg unalmadban.
Új hozzászólás