Az „orbáni infláció” kifejezést az Országgyűlés hétfői ülésén többször is alkalmazták az ellenzéki politikusok.
Orbán Viktor/Facebook
A DK-s Sebián-Petrovszki László például a kérdések során érdeklődött: a márciusi adatok fényében a kormány még mindig fenntartja-e, hogy év végére egyszázalékos lesz az infláció. Emlékeztetett arra, hogy az ígéretek ellenére egy százalékot sem csökkent az "orbáni infláció", és egyre valószínűbb, hogy nem sikerül elérni a korábban megígért egyszámjegyű inflációs célt az év végére. Hozzátette: Európa jelentős részében már most egyszámjegyű a drágulás, még a háborúval sújtott Ukrajnában sem drágulnak olyan mértékben az élelmiszerek, mint Magyarországon.
A szintén DK-s Dávid Ferenc azt hangsúlyozta: februárról márciusra egyáltalán nem csökkent az infláció.
Nincs itt semmilyen infláció elleni vakcina, az orbáni infláció még mindig fékezhetetlenül tombol
– jelentette ki. Hozzátette: elértéktelenedtek a nyugdíjak, a fizetések emelkedése nem ellensúlyozza az áremelkedéseket – folytatta és negyedévenkénti nyugdíjkorrekciót, valamint a kereskedelmet terhelő extraadó eltörlését szorgalmazta.
A DK-s Barkóczi Balázs egy online sajtótájékoztatón hivatkozott arra, hogy a Bank360.hu számításai szerint három év alatt 53 százalékkal emelkedtek a lakáshitelek törlesztőrészletei, ennek köszönhetően pedig a harmadára esett a lakáshitelek iránti kereslet. Erről itt írtunk részletesebben.
Hozzátette: az "orbáni infláció" és a magas kamatok együttesen hosszú időre elintézték, hogy aki eddig nem jutott saját lakáshoz, az mostantól ne is jusson.
A kifejezést jó eséllyel felkapja majd a többi párt is, mivel egyrészt igen hangzatos, másrészt pedig jól ellensúlyozza, ahogy a kormány háborús inflációt emleget folyton.
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akiknek meg mindezt köszönhetjük, azokat hülyemagyar maffiahívőknek nevezzük!
A kasszánál állva nem mindegy, hogy gyurcsányi, vagy orbáni az infláció?...csak pillogtam az árakon...és nem ám csoki, meg hasonló finomság, hanem a mindennapok eledelei...
Az ellenzék szarjon sünt, miközben ízlelgeti ezt a nagy orbáni infláció -t
Essék már szó a guruló rubelekről is,ami a putina seggének nyaldosásáért ki tudja hány bankban gyűlik a világ különböző tájain.. Na meg a kínai nyalásokért járó nem fabatkák százmilliói.
Csókolom keresztanyám! De jól mutatna egy téglafal háttérrel.
Orbán Viktor maffiamódszerei az Európai Parlament elé kerülnek
Az EP költségvetési ellenőrző bizottságának tagjai meghallgatják az OLAF-ot is, mielőtt küldöttséget menesztenek Magyarországra. Él a gyanú, hogy a magyar kabinet zsarolja az európai vállalatokat.
nepszava.hu/3191354_europai-parlament-meghallgatas-orban-kormany-maffiamodszer
A kettő között 900%, majdnem nagyságrendi különbség van...!
Már csak ki kell türelmesen várni!! A türelem rózsát terem..
csak ennyi
barátilag
J.L.
Szerinted mennyire hiteles a védőbeszéded, ha látványosan hülyét csinálsz magadból? Azért ennyi idő után már érezhetnéd, mi itt a rólad kialakult vélemény, te elmebeteg.
@Shikari: Itt egyedül te meg a beteg ómió haverod erölködtök, másik elmebeteg.
Ismeritek ti a számokat ,a büdös kibaszott kúrva anyátokat ! A 9, vagy a 22 a több ?
Válaszoljatok büdös buzi köcsögök !
A 22 a magyar infláció !
A 9, az meg a más európai országok átlagos inflációja !
Takarodjatok a szarcsimbókos anyátok picsájába vissza ! Rohadék ,megalkuvó jobbágy söpredékek !
Dögkútba valók vagytok ! Na ez viszont igaz !
A névadójával együtt !
Ott 10 év alatt 5-ször volt államcsőd. Még jó, hogy találtál a világban egy országot ahol nálunk is szarabb a helyzet.
Azért már érezhetnéd a rólad itt kialakult véleményt, buta balfasz!
kuss--------> takarodj,te vakarék!
a @shkari: haverodat meg a születését követő percben kellett volna visszadugni a másik lyukba !
de a @durbincs: ot is agyonnyomhatta volna a qrva anyja az első egy órában.
Ja és azt a tripperes jó qrva anyáddal foglalkozz !
nem ! te egy senki egy nagyon,nagyon senki vagy,olyan akivel épp eszű ember nem áll szóba és itt éled ki az idótizmusod.
Egyébként baszdanyád ! neked az megy !
Új hozzászólás