Orbán Viktor miniszterelnök a Szakma Sztár nevű, szakképzés népszerűsítését célzó rendezvény megnyitóján mondott beszédet hétfőn.Orbán szakmunkásnak becézte magát, szerinte Márainak nem volt igaza, amikor azt írta, „mindig nyugatra menj”

Fiataloknak osztogatott okos tanácsokat. Forrás: Facebook

Az ország vezetése is egy szakma, így több közös tulajdonság is van egy miniszterelnökben és a szakképzésben részt vevő oktatókban, diákokban – mondta Orbán. Szerinte a közös pontok, egyben a siker kulcsai a kíváncsiság, kreativitás, kitartás – hiszen „mi, szakmunkások mindig újra és újra nekimegyünk annak a problémának, ami nem adja magát könnyen vagy olcsón – és az együttműködés

–írta a HVG

Orbán Viktor szerint a magyar diákok sikere a külföldi mezőnyben egyben a magyar oktatás dicsérete is. Szerinte a közéletben szokás „leminősíteni és szapulni” az iskolarendszert, ami „persze, lehetne jobb is, és van is még mit javítani rajta, de ne becsüljük alá se”.

Eközben szó nem hangzott el a szájából a mai országos tanársztrájkkal kapcsolatban ami a tanszabadság csorbítása ellen szerveződött.

Orbán a hétvégi pápalátogatást is szóba hozta egy viccel. Ferenc pápától megkérdezték, hányan dolgoznak a Vatikánban, amire ő állítólag azt mondta: „körülbelül a fele”. Orbán szerint Magyarország csak akkor boldogul, ha mindenki dolgozik és mindenki jól dolgozik. Egy valószínűleg csak általa értett összefüggést is felvillantott: „Krisztus urunk is egy szakmunkás, egy ács volt, ez aligha véletlen”.

Orbán szerint az iskolarendszer igazi fokmérője, hogy az általános iskolát elvégzők közül tízből hatan a szakképzésben folytatják, ahol a technikum a legnépszerűbb iskolatípus. Egyre többen választják a szakképzést és szerinte egyre jobbak a diákok tanulmányi eredményei is.

Beszéde végén odáig jutott, hogy a jelentős részben valószínűleg a német és osztrák munkaerő piacra eljutni tervező fiataloknak címezve ezt mondta:

Márai Sándornak nem volt igaza, amikor azt írta, „mindig nyugatra menj, és ne feledd soha, hogy keletről jöttél”, hiszen ma már nem kell elmennie senkinek. Magyarországon ugyanis együtt vannak jelen a nyugati és keleti cégek a magyar vállalkozásokkal.

A hazai szaktudással, szervezőképességgel és akarattal pedig képesek vagyunk olyan országot építeni, ahol jó lesz élni, dolgozni, családot alapítani és gyerekeket nevelni. Csak éppen az itthon megvalósuló nyugati bérezésről nem mondott egy szót sem.

Forrás: hvg
Fotó: Facebook

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"Manapság sok fiatal készül ácsnak de aztán mégis inkább Bécs lesz belôle ..."
(Kakaóscsiga/ hvg)
"Azt a szakmát amit te űzöl vektor úgy hívják hogy szervezett bűnözés."
(A dél-srí lankai Mexikóma Béka /hvg)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
"Manapság sok fiatal készül ácsnak de aztán mégis inkább Bécs lesz belôle ..."
(Kakaóscsiga/ hvg)
"Azt a szakmát amit te űzöl vektor úgy hívják hogy szervezett bűnözés."
(A dél-srí lankai Mexikóma Béka /hvg)
Nessy
A jelen kormány szaktudásával hamarosan pár száz évet visszamegyünk! Egy égőcserét nem lehetne rájuk bízni! Azt a "szakmát", amihez ő ért, a nagyon régi Angliában tanulták a család nélküli utcagyerekek. Dickens regényeiben ír róluk!
justhpeter
Orbán is szakmunkás ? Ezek szerint a hazudozás és a lopkodás is egy szakma. Márpedig ha így va, nem kellene az oktatóját pedagógusnapon felköszönteni ? Én mint Soros-bérenc persze azt gondolom, hogy a kolostormalac nem lehetett a szakma élenjáró tanulója, hiszen mind a lopkodás, mind a hazudozás területén folyton lebukik. Valaki igazán kideríthetné, hogy nem nagyobb-e a készsége és a jártasága a börtöntöltelék szakmában, mert úgy van ahogy gondolom szükséges lenne arra a szakterületre átirányítani.
kereső
Ha, a "szaki" igy mivelné a szakmáját, mint orbán a miniszterelnökséget- két órát nem tölthetne a munkahelyen. Kivágnák, mint a macskát x...ni. Nem érdemli meg a betevőt sem, nem még az öt millás fizetést. Ha dolgozott volna bármikor is az életében, akkor tudná mi a munka. De mert csak pofázik 30 éve- és köpönyeget forgat, igy nem lehet csodálkozni az ország állapotán. Pofázás, propaganda ez ma a magyar kormány "kormányzása"- az ország érdekében., mellyel leplezik a maguk érdekében a lopást, a csalást a maffiát.
Eladott Ország
Orbán, először ifjúkommunista, aztán diplomás kommunista, vagyis liberális, majd illiberális, autokrata most meg szakmunkás lett. „Mi, szakmunkások mindig újra és újra nekimegyünk a problémáknak” Ő szakmunkás? Nem hiszem. Ahhoz nagyon kevés. Vajon hány részre van hasadva Orbán személyisége?
csipetke
@Horizont: 14:47 Hogy lehetne szakmunkás?Kinézed belőle,hogy ért bármihez is? Dísznek ronda,másra meg nem jó...
Clavigo
A qrva édes @nyádat ,te görény.,,,sosem voltál te szakmunkás ,,te retek.
drrotf
Jézust összetévesztette az apjával, mert ő volt ács!Szakmunkás nem cserélheti össze a gyereket a felnőttel, Vikikém!i
dr. prédikátor
te ganyé mocskos lókupec!!! te meg a szakmunka, soha az életedben nem dolgoztál, ha csak a lopás csalás nem az!!!
Qqberci
Orbán a szakmunkás? OKJ-s miniszterelnök?...
Havanagi
Hát mit mondjak? Patás szakmunkást még nem láttam!
Béla333
Azt sem tudja, hogy mi az a "munka", mit jelent "munkás"-nak lenni. Ez csak a lopáshoz ért!
Béla333
Ne menj nyugatra magyar! Maradj itthon rabszolgának, fizesd az adót, hogy ezek el tudják azt lopni.
Csak ezért fontos ezeknek, hogy itthon maradj...
Eladott Ország
Manapság sok fiatal készül ácsnak de aztán mégis inkább Bécs lesz belőle. Úgy értem, aki ácst mond, mondjon Bécst is? Azt a szakmát amit te űzöl vektor úgy hívják hogy szervezett bűnözés. Ez egy Magyarországon készült friss fotó. Az viszont látszik, hogy a kiváló szakmunkások újra és újra nekimennek a problémáknak. Rossz sablont használtál?
uploads.disquscdn.com/images/ffa6f7300dddc7b62a5d80f0d056f7d1a41db1bb79e581f50712fc3a3865fa1e.jpg?w=800&h=569
-Jóúzsi, nézzed má’ el van b@szva a méret...
-Fogd meg a söröm... De egy csavar a helyén van, Gyurcsány alatt egy se lenne .
Ajtót nyitunk a jövőbe, azaz a lépcsőre...
www.boredpanda.com/blog/wp-content/uploads/2022/09/construction-gone-terribly-wrong1-63170e7a56c2a__700.jpg
A szomszédok megpróbálják megerősíteni kőfalukat ...porlasztott habszigeteléssel
www.boredpanda.com/blog/wp-content/uploads/2022/09/construction-gone-terribly-wrong-6315ac0415cc7__700.jpg
Az építés a szenvedélyem
www.boredpanda.com/blog/wp-content/uploads/2022/09/construction-gone-terribly-wrong-6315c46198279__700.jpg
Kell lennie egy jobb módszernek
www.boredpanda.com/blog/wp-content/uploads/2022/09/construction-gone-terribly-wrong-6315c036aa790__700.jpg
nezelodo
Látszik, hogy a mi újsütetü mélykeresztény mini elnökünk nem járt hittanra, (hogy is járt volna egy véresszájú párttitkár fia), és nem tudja, hogy Mária hitvese, a József volt az ács, és nem a gyermek Jézus, aki szeplőtelen fogantatás által született. Márait meg most jelölte ki, hogy az import kultúrpápa, az import óvóbácsi a határon túlról, Márait is a kukába való irodalmárnak minősítse, mint a magyar irodalom 80 %-át.
kulabombaafityiszre
Ezzel a dumával csak a fideszes csicskákat tudod etetni te senkiházi tróger.
Sakk Matt
...

"A föld melyen élünk, egy gyönyörű gömb,
Álom csak rajta a lent és a fönt,
S a földön-e gömbön nincsen határ,
Ki elindul mind körbe jár."

/Kolumbusz... rockopera/
Loksmith
Mozigépész (veítés), köműves (falazás) vizsga talán meg van,
Sakk Matt
@Mirabilis: Nem váltották le. Lemondott.
nejlontacskó
" több közös tulajdonság is van egy miniszterelnökben és a szakképzésben részt vevő oktatókban, diákokban "
Valóban van közös pont!
Nevezetesen, az oktatás!
A tanár oktatna, a diák tanulna, te pedig mindezt, tönkreteszed!!!
Edebácsi
A rabszolganevelés módszertana. Így képezünk katonáéknak ágyútölteléket, gyűrosnak proletárt.. Ez az a szocializmusban alapvető gondolkodásmód, amin már régen tól kellett volna lépnünk, közelítendő a Széchenyi által kívánt "kiművelt emberfő"-höz. Manapság szakmák alakulnak és múlnak ki pillanatok alatt, olyan embereket kell nevelni, akik - megalapozott műveltsékük, tájékozottságuk, ismereteik alapján - különösebb nehézség nélkül tudnak váltani. Olyan emberekre van szükség, akik nem csak reprodukálni, de újat alkotni is képesek. Orbán egy szoci maradvány,
kereső
'Éb is szakmunkás vagyok, a kormányzás is egy szakma"- lehet, de hogy mekk eleki szinten múveled, az biztos.
ómió
Pedig efftársiasan a Lenin összesből kellett volna idéznie!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.