A Demokratikus Koalíció közleménye szerint a magyarok évek óta azzal szembesülnek a munka ünnepén, hogy az Orbán-kormány elvette a munka becsületét.

Orbánék a legnagyobb bűnt követték el a dolgozók és nyugdíjasok ellen
Kép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Amíg Európában jelen pillanatban is egyszámjegyű infláció van, az Orbán-rendszer azzal hiteget minket, hogy talán az év végére nálunk is az lesz, Európa legnagyobb élelmiszer-drágulása után. Ez a lehető legnagyobb bűn, amit dolgozó és nyugdíjas ellen csak el lehet követni.

Hiába van munkánk, hiába állunk helyt a hét minden napján, hiába dolgozzuk és adózzuk végig az egész életünket, az orbáni infláció és a nyomában járó áremelések értéktelenné teszik a fizetéseinket és nyugdíjainkat.

- írta a párt.

A Demokratikus Koalíció fennállása óta azért küzd az európai Magyarországért, hogy visszaadjuk a munka becsületét! Azért csatlakoztunk 19 évvel ezelőtt az EU-hoz, azért akartunk európai jólétben élő, teljes jogú európai polgárok lenni, hogy a munkánkból végre élni is tudjunk, ne csak túlélni.

- fejtették kis, és elmondták, hogy ma Orbán miatt élünk rosszul, és amíg az Orbán-rendszer marad, addig maradni fog az orbáni infláció is.

A DK szerint a magyaroknak a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány az egyetlen reményük arra, hogy európai Magyarország legyünk, és visszaadjuk a munka becsületét!

Forrás: MTI-OS

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
ha arra gondolok,hogy a magyar melósnak és nyugdijasnak még az 1200ft-s lángosra sem fussa, akkor van benne valami!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Az nem Böszme efftársatok fizu- és nyugdíjellopása volt, bolsiéknak az önnön tetves komcsiságát másrahazudni igyekvő reálidiótája!? Az elmeosztályról "másképp látod"!?
NKF
Jaj,Fletó! Maradj csendben! Hiába toltad Klárikádat előre,nem nyert mint a borítékos sorsjegy!
Aki Én
@ómió: A legnagyobbról beszél, te értetlen komcsi bohóc.
ómió
@Aki Én: Agyfogyatkozásod, bolsiék önnön tetves komcsi bohócságát másrahazudnii igyekvő elmebetege, már olyan mértékű, hogy a legnagyobb megállapítására is képtelen!? Sürgesd a donor agyadat!
Aki Én
@ómió: Húúúú, de unalmas, buta faszkalap vagy te bolsi csicska...
Németh István
Hát ebben igaza van a hülyének márminta fletónak! Igen "Nagy hibát" követett el az Orbán kormány a nyugdíjasok és a dolgozók ellen! >> Tovább élhetnek, sőt minősítetten jobban élhetnek, mi több aki akar az még dolgozhat is! Meg áll az ember esze, hogy ezt meg merte tenni a kormány! mert ez a jövő a kari-geri-geci-faszi az ucán akarja szopnia nudlitmiközben seggbe noszogatják! hiába ez az erkőlcsi szint hiányzott >> a Pápa papi is megmondta az ember kiteljesedéséhez a meztelen valósság szükséges! Ezért akarnak tenni ezek a büdös genderbuzi, köcsögök! > mert azok is emberből vannak!
Na lesz itt rend kérem! Az uas-nató armada megy a picsába a nagykjkövetével együtt az Eu. vezetése a bitófára!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.