Brüsszel és a baloldal akadályozza a pedagógusok béremelését – derült ki a Fidesz közleményéből.

Elárulták Orbánék: Miattuk nem keresnek a tanárok 800 ezret
Kép: Pixabay

A kormánypártok egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét jelentősen emelni kell, ezért fontos az Országgyűlés elé kerülő, ezt megalapozó, új pedagógus életpálya törvényjavaslat.

A magyar pedagógusok átlagbére 800 ezer forintra emelkedik, ha Brüsszel kifizeti a Magyarországnak járó uniós forrásokat és végre tudjuk hajtani a tervezett pedagógusbéremelést.

A párt szerint szégyen, hogy a magyar baloldal európai parlamenti képviselői mindent megtesznek azért, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat. A baloldal brüsszeli képviselői – név szerint:

Dobrev Klára, Cseh Katalin, Donáth Anna, Molnár Csaba, Ara-Kovács Attila, Gyöngyösi Márton, Rónai Sándor, Ujhelyi István – havi 5-6 millió forintos fizetésért bevallottan azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a béremelést, és ne kereshessenek 800 ezer forintot.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
drrotf
Ez a kormány még a Peti bohóc színvonalát sem éri el, mert Ő ha elvették az egyik hangszerét akkor előhúzott egy másikat és azt mondta, hogy "Van másik!"Ez a kormány a pedagógusok béremelésének elmaradását csak a baloldal magatartásával tudja indokolni , ami ugye nem lehetséges, mert a baloldal nincs hatalmon, és az EU-ban a baloldalnak nincs többsége hogy ilyen kérdéseket eldöntsön.
drrotf
@drrotf: Kiegészítem a előzőeket azzal, hogy minden munkáltatónak saját magának kell gondoskodnia a munkavállalóinak a megfelelő bérezéséről!
Eladott Ország
Van bőr a pofádon szarházi! Tiédre, a miniszterek, államtitkárok fizetésére, a kormánykórusra/KESMA-ra/felszopókra volt pénz?! Életed végéig börtönben rohadsz meg te lelki nyomorék!
kereső
A 14 fideSS -es"képviselő" e közben mit csinál? Meg az egész kormány?
kereső
Az Eu parlamentjének 705 képviselője van. Ebből nem fideSS-es 691. Ha, annak a 7 "baloldali" képviselőnek akkora befolyása , hatalma van a 691 képviselőre- ahogyan az állampárt mondja, akkor váltsunk kormányt- és a 7 képviselőt a magyar kormányba, rögön itt lesznek az Eu-s euro milliárdok. Lesz pedagógus béremelés, és nem kell a roszatom és a kinai
hitel. Gondoljátok meg proletárok!- ez a kormány és állampártja, dilettáns, alkalmatlan arra, hogy az ország hajóját elkormányozzák- és még be is vallják, amilyen hülyék.
Qqberci
@kereső: Mit csinál, mit csinál... LOP!...
gina
Beteg cigány nem kellett volna annyit lopni, most sirsz te mocskos sárgafogú barom...
jáger laszló
Kérdezem
Ki az a hülye aki a magyar tanárok fizetésének rendezését még mindig Brüsszeltől várja és nem a magyar kormánytól!!?,
Bátran emelje fel a kezét!!
Én a kormánytól várom!!!
csak ennyi
barátilag
J,L
kakukkmadár
Nyilván Brüsszelben találták ki a 27%-os magyar Áfát, a 15%-os kamatadót, a még 13%-os kamatadót, a chips és instant kakaó-adót, az 50-100%-os inflációt, a jövedéki adó emeléseket, az európai közröhejnek számító 35 Eurós családi pótlékot, a 60 ezer Covid halottat, a néhány hónap alatt 15%-kal csökkenő reálbéreket, és így tovább gyakorlatilag a végtelenségig. A fentiek semmilyen összefüggésben nem állnak az eltartott fideszes tolvajok számával, Lölő percenkénti 200 ezres keresetével, vagy kedves neje 1 miiliárdos osztalékával. Hiába na, Brüsszel hatalmas!
Juhász István
Varga Judit KIFAKADT, amikor BRÜSSZEL kifogásolta a magyar oktatással kapcsolatos törvénytervezetet, mivelhogy az " MAGYAR BELÜGY ", ne szóljon bele senki. No, ja. Amikor viszont a tanárok béréről van szó, akkor BRÜSSZELRE mutogat, hogy nekik kell megoldaniuk. Addigra már ELVESZTI a magyar BELÜGY jellegét.
Nyírfa
Nézzétek ezt a fejet, bármiről legyen szó, éppen meghosszabbítja Bicskéig. Ez az ember ma miniszterelnök lehet egy uniós országban.
ómió
És tételesen fel lett sorolva az efftársi söpredék!
Giovanni Alba
@ómió: ma, 09:31
Döntsd már el kis gügyém, hogy törpe minoritás, vagy nyomasztó baloldali fölény amiről pampogsz, mert ha semmitérő kisebbség, akkor hazudsz, mert nem akadályoznak ők semmit, ha meg akkora túlerő, mint amekkorát vizionálsz, akkor meg mire vered a nyálad, hogy te és a magadfajták vagytok a számottevő többség?
Amúgy, nem mellékesen, most már nem a kétharmadé a hatalom? Az csak itthon működik a parlamentben?
Tegyél már rendet a fejedben, összevissza irogatsz te sükebóka.
Olvasd el kereső tegnapi, 19:30 hozzászólását te gyagya.
Nem tájékozódsz, mielőtt pampogni kezdesz?
ómió
@Giovanni Alba: Látom, a szövegértelmezési problémáid mit sem javultak! Keress magadnak, idiótája, valami hatékonyabb terápiát!
Giovanni Alba
@ómió: ma, 08:53
Ajánlom figyelmedbe te értetlenkedő gyagyás, @kereső június 6-i hozzászólását.
"Az Eu parlamentjének 705 képviselője van. Ebből nem fideSS-es 691. Ha, annak a 7 "baloldali" képviselőnek akkora befolyása , hatalma van a 691 képviselőre- ahogyan az állampárt mondja, akkor váltsunk kormányt- és a 7 képviselőt a magyar kormányba, rögön itt lesznek az Eu-s euro milliárdok. Lesz pedagógus béremelés, és nem kell a roszatom és a kinai hitel. Gondoljátok meg proletárok!- ez a kormány és állampártja, dilettáns, alkalmatlan arra, hogy az ország hajóját elkormányozzák- és még be is vallják, amilyen hülyék."
Ha ezen valahogy átrágtad magad (esetleg némi segítséggel) akkor visszatérhetünk arra, kinek is vannak problémái a szövegértelmezéssel. Ha esetleg még mindig nem érted, akkor inkább fogd be a szád és hallgass.
ómió
@Giovanni Alba: Látom, bolsiék gyagyása, te akkortájt születhettél, amikor az efftársaid itt még ezerrel népzsebeltek! Csak ezért sirathatod vissza ilyen intenzíven a bolsi rablóbandádat! De a magyar - szerencsére - már 2010. óta nem felejt! A brüsszeli korruptbolsi klánotokat meg most "memorizálja"!
Giovanni Alba
@ómió: ma, 09:27
Látom kicsi gügyém, elvesztetted a fonalat. Mondd, fel tudnád idézni, miből indult ki az agymenésed? Rövidebben, mondd gyagyás, tudod egyáltalán miről van itt szó? Mert nagyon összevissza irogatsz.
Nem mellesleg jobb lenne, ha a témánál maradnál és nem engem minősítgetnél kistáska, mert csak acsarogsz mint egy láncos kutya a kerítés mögött, de a lényeget már rég elfeledted.
Na akkor emlékeztetőnek. Ha annak a pár "baloldali" brüsszeli képviselőnek nagyobb befolyása van mint a fideszes tizenhármaknak, akkor azok mit is csinálnak nem kevés pénzért? Állnak leesett állal és álmélkodnak? Kidobott pénz, de legalább tompika jól érzi magát, te meg őket véded, a tehetségtelen naplopókat.
kulabombaafityiszre
Hülye fidernyákok simán elhiszik.Azért hülye,meg fidernyák.
ómió
@Giovanni Alba: Ha majd egyszer lesz egy kávéskanál eszed is - igaz, ez a veszély fenyeget téged utoljára(!) - talán majd még annyit is meglátsz, hogy az EP Soros gazdátok által "felvásárolt" korruptbolsi többsége az innét delegált korruptbolsi "tezsvíreik" bármely hazugságát, mint többség képes megszavazni, támogatni, mint hazug korruptbolsi a hazug korruptbolsit! És, ha majd véletlen idáig eljutottál, talán majd elnémulnak az agyhiányoddal dúsított "kérdéseid" is!
Giovanni Alba
@ómió: ma, 09:16
Higgadj le kicsi gyagyás, attól majd megnyugszol. Úgy érzed, hogy kérdésekkel provokállak és összekeveredtek a jegyzeteid?
Most azt mondod hogy -idézem- " az EP Soros gazdátok által "felvásárolt" korruptbolsi többsége" ... Akkor most mégse a kétharmad szava a szent? Akkor most törpe minoritásnak érzed magad, akit(akiket) elnyomnak, de vergődik tovább? Te meg a hasonszőrű pajtásaid akarjátok fújni a passzátszelet akkor is, ha a többség nem kér belőletek?
Vagy most mit is akartál mondani?
Tudod egyébként, hogy 25 ország kb. 650 képviselőjét rágalmazod te ostoba eszelős? De persze dajcs tompika az aranyszájú szent a kokózással és a ki tudja hány nőtől a ki tudja hány gyerekkel, "méltó képviselője" a fideszka -mostanság- nagyon keresztyéni életvitelének (zsidó létére).
Szóval nyugodj le gyagyás, mert eleddig csak a saját fejedre hordtad a kakát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.