Kritikusainak azt üzeni a leköszönő miniszter, hogy van mitől félniük.

Varga Judit elárulta, mire készül Brüsszelben: „Faék egyszerűségű kérdésekkel kell operálni”

Orbán Viktor kormányának tagjai körében a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán. Mellette Varga Judit, valamint az Európai Tanács főtitkársági munkatársai, Didier Seeuws és Agnieszka Bartol. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Nem leköszönök, hanem beköszönök

– mondta a leköszönő igazságügyi miniszter a HírTV-nek csütörtök este, amikor egy interjúban azt magyarázta, a magyar kormány helyett miért Brüsszelben politizál tovább.

Varga Judit azt mondta, ugyanazért dolgozik majd az Európai Parlamentben, mint amiért itthon is. Arra a kérdésre, hogy övé volt-e a döntés erről, úgy felelt: korábban is járt kint, alkalmas a feladatra, mindez egyezik az elképzeléseivel.

Az EP-ben azon dolgozik majd, hogy konzervatív irányba mozdítsa az uniót, ehhez pedig a csalódott választókat szólítja majd meg Európa-szerte.

Én úgy gondolom, hogy faék egyszerűségű jelszavakkal kell operálni

– jelentette ki Varga. Ilyen kérdés szerinte a migráció, a családpolitika, vagy a háború. Kritikusainak azt üzente a politikus:

Van mitől félniük.

Arról, hogy miért Varga lehet a Fidesz listavezetője a jövő évi európai parlamenti választáson, itt írtunk.

Forrás: Hír TV

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Varga összetéveszti a m.o.-i fideszhivőket az EU-val! Itthon "operálhat az egyszerü faékkel", hiszen -- mint látjuk, tapasztaljuk -- csak 1-2 egyszerü tőmondatra vannak kalibrálva, azt megértik a fideszesek, de aztán ne tovább, mert csak összezavarodnak, esetleg megfájdul a fejük:))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro2
Juci úr arra készülj , hogy nem vagy Yehudi Menuhin a hegedűddel ,meg olyan hülye vagy , hogy a jogállam fogalmát sem ismered,
így aztán csak röhögni fognak rajtad akár hegedülsz akár csak fa ék vagy.
Ruhatárba tegyél be bohócsipkát az illik hozzád meg a várbeli desznyó főnöködhöz.
Miért nem valami isztánba mész ott kedvelik az ilyen selejteket mint te.
Egyébként az a-Laposod Eresz huszárjától már kértél címeket indentitásilag ?
csak úgy....
álmodozik a korrupt,tolvaj bagázs és hazudozik..
szegfue
Varga összetéveszti a m.o.-i fideszhivőket az EU-val! Itthon "operálhat az egyszerü faékkel", hiszen -- mint látjuk, tapasztaljuk -- csak 1-2 egyszerü tőmondatra vannak kalibrálva, azt megértik a fideszesek, de aztán ne tovább, mert csak összezavarodnak, esetleg megfájdul a fejük:))
izéke
"Hanyas vagy? Azt kérdeztem hanyas vagy te disznó?" Kb ez a juci féle kérdés,de ezt tőle fogják kérdezni hamarosan.
csipetke
Csak a címre.--Juci juci,nem is nagyon megy neked más. Mindenki jobban járt volna,ha a hegedűtudását csiszolja ez a szárnyasjószág,és nem tör magasabb babérokra. Miniszternek semmit se ért. Akkor akadtam ki rajta igazán,mikor a Pegazus miatt kérdezték,és azt nyilatkozta,hogy ő azt kiszervezte a helyettesének,völNERnek. Akkor juci vajon mi a büdösnyavalyának volt?Dísznek?
Yoda69
Magyarul oda is bomlasztani es uszitani megy, nem azert hog megoldast talaljon problemakra.
Qqberci
Faék egyszerűségű kérdés: Miért nem hagynak lopni?...
simmering73
@KisTehen: Végre egy vidám beszólás tőled. Ezen még Juci bácsi is jót nevetne. HAHAHA
simmering73
@KisTehen: Neked egész héten vidám vasárnap van tőgyös, mert egész héten iott vered a bojtos farkadat. A munka olyan ismeretlen számodra mint shikari nertársadnak.
simmering73
"Bye-bye Judit, vissza se gyere. Bár mondjuk oda se kéne menned szerintem, főleg azok után, hogy onnan már egyszer eljöttél. Mindegy is, pusztítottál itt éppen eleget ahhoz, hogy a nagy tudású főnököd most levegyen egy időre a sakktábláról. Bár megint csak mindenki találgat, meg elemez és próbál Jézus Viktor fejével gondolkozni, szerintem ez felesleges. Mint ahogy felesleges ebbe az országba egy olyan minisztérium is, ahol a két legnagyobb botrány robbant ki az elmúlt években, a dekázó hajdobáló miniszterasszonyság főnöksége alatt. Ez a minisztérium történetesen az igazságügy nevet viseli, és valamiért pont itt történtek a legnagyobb gazságok, i nélkül. Vargának már a Pegasus lehallgatási ügy után repülnie kellett volna jobb országokban, ahol például tudják definiálni a jogállamiság fogalmát, amit Varga saját elmondása szerint a mai napig nem tud értelmezni."
kolozsvaros.com/2023/06/30/ahol-egy-ekkora-bunlajstrommal-valakit-futni-hagynak/
jáger laszló
Fapina előadta magát,de nem volt +győző a lelkem!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Peller Anikó
Faék egyszerűségű jelszavakkal kell operálni, mint például:

- orbán takaroggy.
- ne lopj
- ne hazudozz folyton
- ne csald el a választásokat
- a közpénz nem a tied
- orvos operáljon nete, ecet
Giovanni Alba
Hadházy operált faék egyszerűségű jelszavakkal, hogy a fideszka bakák is értsék, pl.: Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott. Meg is próbálta a doktorminiszterelnökúregyélőisten kicsavarni a kezéből az értelem fáklyáját(tábláját) az emlékezetes ülésen(álláson).
Sokakhoz eljutott ezen módon az üzenet, főleg az utolsó, a végső tanulság: A lónak a f*ß-át.
Figyelni kell jucust(jocit), mikor megy táblával a soros(hahaha) tanácskozásra.
kereső
Művésznő! Ott nem 3 millió bamba ül/áll majd veled szembe. A faék egyszerúséged ottan nem jelent majd mást, mint a butaságod bemutatását.Itthon "operálhattok" a faékkel, Európa azon felén az ilyet egyszerúen kiröhögik. Kell az neked? Nem elég, az a mocsok amit magadra ragasztottál dicstelen négy éved alatt? Kérlek, azéért jelentsd ki, hogy te CSAK A FIDESS-t!!! képviseled ott majd az EP-ben, és nem Magyarországot- mert engem, egy hazug, csaló, szakmájának szégyene nem képvisel- és ezzel nem egyedül vagyok igy. Tudod, ha lenne némi kis gerinc, egy kis erkölcsi tartás- akkor nem nyilatkoznál itt és most ilyen fennhéjázóan, hanem elbujdosnál a balatoni nyaralódban. De, nincs- jhijján vagy mindkettőnek. Ollyan igazi fideSS-es vagy.
nemkati
Az azért mindent elmond erről a nőnek álcázott valamiről, amikor azzal fenyegeti a kritikusait, hogy van mitől félniük. Ha valaki kritikát mond valakiről, miért is kellene félnie, és mitől/kitől?
namihami
@Horizont: 11.59: Szerintem pedig szinte biztos! A miniszteri pozícióban elért ""sikereit"" muszáj feledtetni (még a hívek előtt is), ezért el kell tüntetni a szemünk elől! A Schadl ügy hullámai egyre inkább kezdik menthetetlenül be-és elborítani! Erre pedig a legjobb és a legjobban fizetett mód lesz ez!
Ha elült már/majd a vihar, akkor haza lehet majd hozni! ""Érdemei elismerései mellett, más...""
nemkati
@KisTehen: Ezt nagyon rosszul tudod. Te még a faéket se érted.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.