Varga Judit már augusztustól új posztot kap, továbbra is viszi az uniós ügyeket.
Fotó: Varga Judit igazságügyi miniszter az Igazságügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) között létrejött együttműködési megállapodás aláírásán a Gazdasági Versenyhivatalban 2023. június 30-án. A megállapodás hatékonyabb egyeztetési mechanizmust vezet be a fogyasztóvédelemben és a célja az, hogy még jobban visszaszorítsa a tiszteségtelen kereskedelmi gyakorlatot. MTI/Bruzák Noémi
Megjelent a határozati javaslat az Országgyűlés honlapján, melyből kiderül, hogy Varga Judit rögtön új feladatot kapna azután, hogy távozik az igazságügyi minisztérium éléről. A kormányfő az igazságügyi miniszteri tisztségre Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli.
A fideszes házelnök, Kövér László nevében benyújtott előterjesztés szerint Varga Judit váltaná 2023. augusztus elsejei hatállyal az Európai ügyek bizottságában párttársát, Bóna Zoltánt.
A tárcavezetői posztjáról aznap távozó Varga Judit ugyanakkor nem egyszerű tag lenne,
rögtön ő váltaná a testület élén a fideszes Hörcsik Richárdot.
A fideszes többségű Országgyűlés jóváhagyása után ez azt is jelenti, hogy a 1,5 millió forintos tiszteletdíj helyett 2,63 millió forintot kap majd – írja a 24.hu.
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Jucus visszatért eredeti állapotába. Senkiből ismér senki lett.
Bocsi, rossz lapot olvastam.
uploads.disquscdn.com/images/8d4f138067516acaaf167c4aaf85b21824e336aec89576aebcebe0bac1f7d3c7.jpg?w=800&h=262
Jucus Brüsszelbe megy? Hát nem a magyar lányok a legszebbek? A lányok igen, de jucus leány?! Csak úgy megkérdeztem. "Prigozsin Belaruszba, Varga Judit Brüsszelbe, a hadifoglyok Magyarországra utaznak..." Orbán meg a halál faxára. Bástya elftárs már szart sem ér? Mindenki utazik, csak vikibá marad, amíg meg nem hal. Ha Jucikát listára veszik, az olyan, mint régen a bárcás? Még olyanabb. Minden este kisorsolják valakinek. A gáz az lesz, ha rádöbben hogy nem szopni, hanem mosogatni kell. Viktorral nagy a mentális probléma, mert már trócsányinál is azt gondolta, hogy ha valaki idehaza ,,nagymenö a fidesz színei alatt,, azt Brüsszelben is zabálni fogják...és aztán jött a nagy pofára bas...s! Most megint próbálkozik Jucussal de szerintem Brüsszel most már kiismerve az utcai harcost nem felejt.
twitter.com/csorike1520/status/1673999157751685121/photo/1
Lemond Varga Judit. A döntéséről mér értesítettem a miniszter asszonyt!
twitter.com/janos_hary/status/1674292427887198208/photo/1
twitter.com/muellermeister1/status/1676140410362527744/photo/1
Új hozzászólás