Nem lesz rendkívüli nyugdíjemelés novemberig – bökte ki Varga Mihály pénzügyminiszter.

Orbán Viktor: megvédjük, stb. Varga Mihály: nem lesz nyugdíjemelés

Közük nincs a gazdasági folyamatokhoz, marad a reménykedés. Forrás: Pixabay

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére elszomorító választ küldött a magyar nyugdíjasok kedvenc kormánya. A levél szerint joguk van eldönteni, hogy november előtt kiegészítik-e nyugdíjakat. Az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – válaszolta a fideszes kormány

– írja a Népszava.

Juhász László augusztusban a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőleges emelését, és az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, A magas infláció miatt ugyanis gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom – idézi a Forbes.

A levélre Varga azt írta: a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben, tavaly 14-, idén pedig 15 százalékkal emelte a kormány „a háború és a brüsszeli szankciók hatására megemelkedett infláció miatt”. A kormány azon dolgozik, hogy az infláció év végére egy számjegyű legyen. Kitért arra is, hogy

amennyiben az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció értéke, januárig visszamenőleg – a törvényben előírtak szerint – novemberben lesz nyugdíjkorrekció.

Juhász szerint nem igaz, hogy hogy az év végi kiegészítéssel meg lehet őrizi az ellátások értékét, tavaly 14 százalékos volt az emelés, az éves infláció végül 15,2 százalék lett. Tavalyelőtt 0,3 százalékkal maradt el az emelés a valós pénzromlástól.

Forrás: Népszava, Forbes
Fotó: Pixabay

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
ez van amikor a hozzá nem értő gazdasági??? vezetők vezetik az országot!!! de a kurva anyátokat az ingyenélő adót nem fizető határon túli férgek milliárdokat kapnak a szavazatukért!!! már lassan az egész országot ellopjátok .hallod e te mocskos cigány lókupec a kurva anyádat!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
drrotf
Ezek védik meg a nyugdíjasokat?Pedig Orbán teli szájjal ezt hirdette!Mikor védik meg őket a most is 20%-nál nagyobb nyugdíjas inflációtól?Amikor már éhen haltak?Akkor már semmi szükség a "gyors" segítségre!Kívánok minden döntéshozónak az átlagnyugdíjasok nélkülözéséhez hasonló, de inkább azonos mértékű nélkülözést, csak azért hogy tudják már hogy miért kell akkor dönteni nyugdíj emelési kérdésekben, és akkor döntsenek amikor nagy a szükség , nem amikor a kormány egy ülésen úgy határoz, hogy egy évben egyszer, lehetőleg Karácsony előtt , az év végén!
Nessy
@drrotf: Én a minimál nyugdíjat ajánlanám, ennek a sok léhűtőnek, Orbánnal az élen! Legalább egy számot leadna a pocakjából! Ezeknek még annyi fogalmuk sincs a valóságról, mint egy ma született báránynak!
kereső
Na, akkor nagyon tessenek fogyelni, hogy mennyi lesz az augusztusi inflációs ráta- mert az lesz alapja a nyugdijak korrekciójának- novemberben. Nem az éves átlagos általános infláció, és még kevésbé a nyugdijas éves átlagos infláció.
kereső
A KSH szerint 14,5 százalék tavaly az infláció
2022-ben az előző évhez képest a fogyasztói árak átlagosan 14,5 százalékkal nőttek, ezen belül a legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak 26 százalékkal.

A háztartási energia ára tavaly 21,7, a tartós fogyasztási cikkeké 12,2, az egyéb cikkeké 12, a szeszes italok, dohányáruké 9,9, a szolgáltatásoké 7,1, a ruházkodási cikkeké 5,5 százalékkal emelkedett.

A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 15,2 százalékkal nőttek 2022-ben.

Mit mondott varga? 14%-al emelték a nyugdijakat 2022-ben, amely 0,5 %-al marad el az éves átlagos infláció mértékétől, 1,5%-al a nyugdijasok éves inflációs átlagától. Ezek a számok a KSH hivatalos jelentéséből származnak.
Akkor miről hazudik a magyar kormány pénzügyminisztere?
simmering73
Gondoskodó orbánapátok, hogy érezzétek a törődést a 33 forintnyi benzináremelésre még pénteken rátesz nektek 5 ft-ot. A dízeleeket jobban komálja mert ők még kapnak +15 ft enelést. Így a 95-ö 627 ft a dízel 628 ft lesz. Áldassék a neve.
dr. prédikátor
ez van amikor a hozzá nem értő gazdasági??? vezetők vezetik az országot!!! de a kurva anyátokat az ingyenélő adót nem fizető határon túli férgek milliárdokat kapnak a szavazatukért!!! már lassan az egész országot ellopjátok .hallod e te mocskos cigány lókupec a kurva anyádat!!!
balos
Felhívnám az összes nyugger fideSSes figyelmét arra,hogy érzik a örödést agecijüktől?Ha igen akkor lehet sorba állni a seggénél továbbra is!
szaboria1
Amióta Orbán kormányoz azóta mindig alábecsülve emelik a nyugdíjakat. Már 1999-ban csaltak egy nagyot 12% kevesebbet adtak. Matolcsival kezdte aztán jött a Varga Misi azóta csak a választások elött szédítik meg a nyugdíjasokat.
dr. prédikátor
agymosott zombi birka fitymaszos nyuggerek!!! úgy e érzitek a gazdátok a cigány lókupec törődését??? mehettek a seggét nyalni meg a mocskos tolvaj kezét csókolgatni!!!
drrotf
@kereső: Pedig mit is szajkózta a fideszesek a választások előtt és után:Hogy inflációt követő nyugdíj emelést hajtanak végre!Igaz azt nem mondták hogy mikor fogják betartani, de azt senki nem gondolta hogy ez a kijelentés csak a semmibe kiáltott mondás lesz, mert a szakértők már többször kimutatták hogy az éves nyugdíjemelés egyetlen egy évben sem érte el az infláció mértékét.Minden évben becsapta ez a hazudós ember a nyugdíjasokat.Nem azzal kábították a nyugdíjasokat, hogy amennyi augusztusban lesz az infláció annyival korrigálnak, hanem az é v e s inflációról beszéltek, de mint előbb írtam ezt soha nem tartotta be a nép nagy barátja, állandó segítője a zsebre dugott kezű, zsebében állandóan kotorászó, az adott szavát soha be nem tartó békegalambunk, aki egyébként utcai harcos is!Nem kellene utcai harcosnak csak bátornak lennie,és kiállni a fórumra és hangosan érthetően elbeszélni, Feri bácsinak, hogy "Feri bácsi az idén megint becsaptalak benneteket , mert nem lesz infláció követő a nyugdíj emelés , csak annyi lesz amennyit én jónak tartok!"De hiszen tudjátok hogy így szoktam ezt csinálni, mert tavaly a nyugdíjprémiummal is így csináltam!
colibri
A nyugdíjasok csak választás előtt számítanak, egyébként terhet jelentenek orbáncnak. Bezzeg a saját fizetésüket minden évben nagy mértékben emelik, a kisember azt gondolja, hogy fel sem tudják élni, el sem tudják költeni azt a rengeteg pénzt. Érdekes, arra mindig van miből, nem kell Brüsszeltől sem euró segítség! Varga pü. miniszter is megérett már arra, hogy kilőjék valami másik bolygóra, úgy, hogy az életbe se lássuk itt többet!
simmering73
@Horizont: Pontosan. És január 1.-én még 40ft-ot rátesznek. Hogy lesz ebből egyszámjegyű infláció? Omio eftárs szavaival élve: ráhazudják.
Nessy
@dr. prédikátor: Nem mindenki! Az a baj, hogy ez a reálérték csökkenés már sok éve rendszeres, de nem csak a bigott híveknek! Ha csak őket sújtanák, a kutyát sem érdekelné!
kereső
"(3) Ha a fogyasztói árak növekedésének tárgyévben várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az (1) bekezdés szerinti mértéket, akkor november hónapban - január 1-jére visszamenőleges hatállyal - kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés az 1 százalékpontot nem éri el, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni.

Az un. nyugdíjas inflációt kell alkalmazni akkor, ha...
A (3) bekezdés szerinti nyugdíjemelésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének - a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott - várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árnövekedés várható mértékét."

Szóval- törvényt sért a kormány, a saját törvényét- hiszen 2022-ben a nyugdijas infláció mértéke meghaladta az általános inféáció mértékét. 2023-ban még nagyobbra nyilt az olló: mert junius hónapban a 19,9% átlagos infláció mellett 26%-os nyugdijas inflációt mértek. Miről hadoválnak a "nyugdijguruk" a törvény ismerete nélkül.

Ténleg követi a korrekció az inflációt- úgy ahogyan mo. követi Ausztriát- csak sosem éri utol. Sem egyik, sem másik.
ómió
Márpedig efftársilag az akkor se érthető, hogy az éves infláció csak év végén állapítható meg! Ők előre meghazudják!
Eladott Ország
@ómió: ma,m 09:32 ☻ A hülyék, meg évközben sem tudják megállapítani az inflációt ! Hazudni meg csak a fidesz szokott, a vezérkossal/vezérürüvel az élen.
Eladott Ország
Idén nem lesz évközi nyugdíjkorrekció. Ja bocs, választás se lesz. Ha csak egy mondatot kell mondani az orbánrezsim aljasságáról akkor ez az.
twitter.com/csorike1520/status/1686642255895949312/photo/1
Eladott Ország
A fidesz-kdnp képviselők, akik az átlagnyugdíj 15 – 25 szörösét viszik haza havonta! Képviselők , akik 10 év alatt diktatúrát tudtak csinálni! Képviselők , akik naponta szegik meg esküjüket! Képviselők, akik naponta köpik szembe választóikat! Képviselők, akik között köztörvényes bűnözők vannak!
twitter.com/janos_hary/status/1687047141649252353/photo/1
Eldőlt: A fidesz távozásánál nincs fontosabb érdek ma Magyarországon!
www.facebook.com/photo/?fbid=575133558109178&set=a.388701043419098&locale=hu_HU

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.