Máshol az okoz gondot, hogy a 18 százalékos emelés nem vonatkozik minden pótlékra – Debrecenben ezért 200-an mondták fel az önként vállalt túlmunkát.
Illusztráció: Pixabay.com
Nagyrészt rendben lezajlott az egészségügyi szakdolgozók júliusi 18 százalékos béremelése, de van, ahol komoly feszültségeket okozott – tudta meg a Népszava Soós Adriannától, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnökétől.
A béremelésről szóló jogszabály szerint a 18 százalékos többletet az alapbérre és az ahhoz kötődő kötelező pótlékokra is megkapja a munkáltató, ám a saját döntésén alapuló pótlékokra nem, s ezek okozzák a problémát a legtöbb helyen. Utóbbi pótlékra az intézménynek kell előteremtenie a pénzt. A Népszava azt írja:
Úgy látszik Debrecenben erre nincsen forrás, így a pótlék vártnál csekélyebb növekedése miatt a klinikákon mintegy 200 szakdolgozó mondta fel az önként vállalható túlmunkát.
Soós szerint, ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor szeptembertől, a túlmunka felmondás hatályosulásával, ez már a betegellátásban is okozhat problémát:
Például kevesebb lesz műtét és megnyúlhatnak a most sem rövid várakozási idők.
Van olyan hely is, például a Veszprém megyei és az irányítása alá tartozó ajkai kórház, ahol a szakdolgozók nem kapnak illetménypótlékot júliustól, így
ott a bérek nemhogy nőttek volna, hanem átlagosan 40-50 ezer forinttal kevesebb lett az érintettek nettó keresete.
A védőnők egy szervezeti átalakítással most kerültek a megyei kórházak irányítása alá, közülük is nagyon sokan jelzik, hogy az új munkáltatóktól nem kapják meg valamennyi korábbi, az önkormányzatok által biztosított juttatásukat. A szakszervezeti vezető szerint védőnők 40-60 százalékát érintik ezek a problémák.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...most öröm, ha van bejelentett munkája a versenyzőnek...
...no, ezt tudja az állam is...
www.youtube.com/watch?v=cLhreISzYTg
Mesélj miska, te ezt hogy' látod?
Úgy megemelték, hogy kevesebb lett mint volt, te ebből mennyit fogtál fel?
Gyanítom, csak annyit, hogy "emelés".
Mert ez így elég kevés megint, te hazudozó faszkalap.
@Aki Én: Bolsi gyagyásoknak - neked is(!) - lásd fentebb!
@Nessy: Bolsi gyagyásoknak - neked is(!) - lásd fentebb!
Barikáim ébredjetek. Pontosan ez a helyzet.
twitter.com/janos_hary/status/1683872008239472642/photo/1
Orbán ennyit sem érsz! Pozitív egész számot semmiképpen, még a 0 is kétséges.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274149234_1287343975078840_8520185019281419891_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=TQb_zpvJQq8AX9hsROi&_nc_oc=AQmbmlGC8L80meBguioYclAW6w3oIsBTv8SvsbyEbdiTodLlYzb6aUt6ybsUMHkdwlI&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCwY9nQPRDPt-QFEXdRb7-IT6y0zs8m37xceVwSnpnd6g&oe=64E2B856
De nagyon gyagyás vagy te miska, azzal mentegeted a mostani, emelésnek hazudott csökkentést, hogy de hiszen a Gyurcsány is? Akkor mi a bánatos rossznyavalyának kellett kormányváltás?
Hazudj valami szépet gyogyós.
Már megint eltévedtél a szavak rengetegében te gyagyás?
Holdkóros téveszméidet akarod rámhazudni? Késik az ápoló a gyógyszereiddel?
Azt füllentette a kormányzat, hogy hű de nagyon megemelte az eü dolgozók bérét, erre föl, volt aki 50000 Ft-tal kapott kevesebbet. Erről mesélj hibbantka, ne a szomszéd néni lekvárjáról.
Leszögezném, az rossz válasz hogy "de a Gyurcsány is", mert ha így lenne, akkor mire volt a kormányváltás?
Érted-e?
Összekeversz valakivel gyagyás, összevissza hablatyolsz, nem vagy képes a csökött agyaddal felfogni mit is írtam.
Akkor mégegyszer, bejelentették a hihetetlen béremelést és van aki akár 50 ezerrel is kevesebbet kapott.Fideszes matek és te ezt véded, miközben "az elmúlt nyolc évre" mutogatsz, ami már tizenhárom éve elmúlt.
Nem kell válaszolnod, unalmas vagy, a hörgésed nem érdekel, érved meg nincs.
Gyagyáskám, elkeserítő az ostobaságod, olvasni sem tudsz, értelmezni főleg nem. Ne engem nyaggass a baromságaiddal.
"Van olyan hely is, például a Veszprém megyei és az irányítása alá tartozó ajkai kórház, ahol a szakdolgozók nem kapnak illetménypótlékot júliustól, így
ott a bérek nemhogy nőttek volna, hanem átlagosan 40-50 ezer forinttal kevesebb lett az érintettek nettó keresete."
Ott van a cikkben, vagy nem jutottál tovább a címen?
Zizzenj le rólam, unalmas vagy, inkább tologasd tovább a csattogós lepkédet.
@Nessy: Kéretik - ha már hazudoztok - legalább nem általánosítani!
Egy vaknak magyarázunk nagy lelkesen a rózsaszín egyszarvúról, de ő csak azt hajtogatja hogy sose látott még olyat, biztosan hazudunk.
Új hozzászólás