Ennyit az erőfeszítésről. Hiába szúrt szemet nemrég Lázár János tárcájának, milyen sokan simogatják a budavári Hadik-szobor lovának a heréjét és kérte arra a Budavári Önkormányzatot, hogy tegyen valamit ez ellen, most "heresimogatásra kijelölt hely" táblát rakott az MKKP a Hadik-lovasszoborra.

Ahogy korábban mi is megírtuk, a heresimogatás veszélyeire felhívó táblát helyez ki a Hadik lovasszoborhoz a Budavári Önkormányzat másfél hete, miután leszólt a helyettes-államtitkár.

Ez a viselkedés joggal zavarhatja az itt élőket és bánthatja azokat, akik a huszár hadvezér iránt tiszteletet éreznek. A műemléki védelem alatt álló, a világörökség részét képező történelmi Városnegyed hangulatát megzavaró frivol viselkedés moderálása, megítélésünk szerint társadalmi igény

– foglmazott a minisztériumből érkező levél.

A Budavári Önkormányzat válaszlevelében többek mellett a szerencsehozó lóhere legalább négyszáz éves, valamikor a lovak heréjére is kiterjesztett írott történelmére is visszautaltak.

Nem hagyta szó nélkül a Kétfarkú Kutyapárt sem a szobor körül kialakult vitát, aminek eredményeként vasárnap egy „Heresimogatásra kijelölt hely” feliratú táblát helyeztek el az alkotáson.

A táblát a Kutyapárt a Facebookon osztotta meg – ezt a Telex szúrta ki –, ide még annyi kommentárt fűztek, hogy

Lázár miniszter úrnak speciálba'

Forrás: Telex, 24.hu

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

percsi
1937. óta több millióan simogatták már meg, a herék nem koptak el, az idő múlásával nem ereszkedtek meg, szép fényesek :)))) Ez itt a nagy baj!
Jani irigykedik! Ha nincs ki simogassa az övét, kérje meg józsit.
A természetvédelmi terület tönkretétele, elfoglalása nem háborítja fel, erdők kivágása sem, mindig is ilyen kormira vágyott a magyar nép!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Maccska
A Momentumnak vannak szervezetei „Paris”-ban, „Bruxelles-Brusselben”, de nincsenek a Felvidéken, a Délvidéken, Kárpátalján
2023. szeptember 25. 09:06
A lila pártnak nem nagyon sikerült vidéki bázisokat szerezni, a fővároson kívül főleg csak a vármegyeszékhelyeken és néhány nagyobb városban vannak jelen, de Nógrádban egyáltalán nem.
csak úgy....
pár milliárdér magasabb talapzatot kell építetni lölövel ,akkor már nem érik föl azokat a bizonyos heréket! :)
húúú de sok idióta lézeng manapság magyarországon...
percsi
@csak úgy...: Most, hogy írod, lehet, hogy erre megy ki a dolog.
Az infláció elvitte minden fillérjüket, már csirkefarhátra sem fussa.
Vitya sem jön ki a béréből, azért emelték ismét a bérét.
De az is lehet, hogy a kastélyában biztonságban lesznek azok a herék.
Pegero
@Peller Anikó: @simmering73: Az odumba huhogjatok, ne ide!
Pegero
@Peller Anikó: Ez jó! Érzed az odú szagot?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.