L. Simon László 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. A 2016-os Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 32. legbefolyásosabb személye. 

Durvul a belharc a Fideszben, vasököllel csapott le a párt: Menesztették L. Simon Lászlót – Csák János nem tűrte, hogy szembeszálljanak vele

2017 óta a Mezőgazdasági Bizottság alelnöke, 2021. július 31-étől a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt egészen mostanáig.

Csák János miniszter mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a mai napon átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát

– áll a tárca közleményében.

A miniszter indokolásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során

– zárul a közlemény.

Áll a bál a World Press Photo kiállítás egyik sorozata miatt, amin az LMBTQ-közösséghez tartozó emberek láthatók. A múzeum kirakta a 18+-os táblát, a minisztérium szerint azonban L. Simon nem volt jogkövető érdemi felhívás után sem. A miniszter emiatt döntött a kirúgása mellett.

Forrás: MTI, HVG

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csak Norisz és senki más
Majd L. Simon Elvtár - érdemei elismerése végett - feljebb bukott!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
izéke
Minden pofon jó helyre megy,javaslom a halálig tartó párbajt, az ország csak nyer bármelyik is marad fekve...
izéke
Vajh a dórika hányszor szopta le a mini-sztert? ;)))
kulabombaafityiszre
Én személy szerint utálom az elsimont,mint a szart,viszont abban igaza volt,nincs jogkörük ellenőrízni ki hány éves.Így aztán a csákmáré által hozott előírást nem tudják betartani.
Eladott Ország
Az lenne a legjobb, ha az állami maffiából már csak ketten maradnának és utána jöhetne egy "tutira szabályozott"
orosz rulett. Akarsz játszani? ’Vágás’, orosz rulett! Nagy a szar... Világviszonylatban a magyar helyzet fokozódik.
uploads.disquscdn.com/images/93a387465738ffaa414ff97fed29decf94fd57df0f671dba0eba473253de02d2.jpg?w=800&h=720
dr. prédikátor
nem a szivem csücske a l simon, de egy hülye náci kurva miatt kirugni!!!???
Eladott Ország
Ajánlom elolvasni a barackmagos, fotovoltaikus energetikai szakértő elvtárs pár versét, ahol arról ír, "ki kell mosnia a seggéből az elmúlt 3 nap papírdarabjait, vagy ahogy szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítenek gipszlenyomatot..." ezeket idéztem, így írta le valóban. Szerintem, ez a fajta a művészi magasság alkalmassá teszi a mostani, vagy akármilyen pozíció betöltésére, illetve hogy a művészetről értekezzen. Hoppá! Lehet, hogy van még rés a pajzson? Nem kár érte...
kereső
Ugyan már, van mááááááááásik! Ha meg itthon nincs, majd hoznak egyet Erdélyből. Ez nem belharc, ez egy qrva nagy szivesség a náciknak.
csak úgy....
így van ez fideszéknél, aki meri használni az eszét azt kibaxxák mint @Maccska: -t sza..ni! :)
Csak Norisz és senki más
Majd L. Simon Elvtár - érdemei elismerése végett - feljebb bukott!
Dr. Proktor
Há mán' bévül is ellenség van?
Csak így tovább, az utolsó töltényig...
csak úgy....
@Őrnagy: azt pont te modod, te furák legfurábbika!? :)
Yeromos
@Őrnagy: És szerinted nektek hazaáruló komcsiknak kell eldönteni, hogy mi a magyar kúltúra, A ti kúltúrátok, nagy feró Kossuth díj, Győzike, Tóth gabi, ákoska, pataki és még sokan mások, ez nektek a magyar kúltúra.
Yeromos
Ez is kezd hasolítani a Tanú cimű filmre. Nyogalom Pelikán elvtárs a jegyszedőt internáluk.
csak úgy....
@Őrnagy: ezt pont te modod, te furák legfurábbika!? :)
Yeromos
@Őrnagy: Ez a komment is a magyar kúltúra része?
csak úgy....
@Őrnagy: ezt pont te modod, te furák legfurábbika!? :)
NKF
Ja,ez a barackmagos! Akkor rendben van!
lusta
Éhen nem fog halni. Találnak neki egy másik fontos beosztást.
Eladott Ország
@Csak Norisz és senki más: Jut eszembe, L. Simon idén még egyszer sem adta át a Várkert Bazárt. Jó, de legalább lebetonozták az utat a farmjáig a mi pénzünkből, ahol a barackmagból csináltak valami ciános mókát, rákellenes barackmag üzlettel. Abban se látnék semmi aggályosat, ha az ilyen elsimon’ féle parazitáknak szigorúan valós üzleti körülmények között kellene megteremteniük a napi betevőre valót. Sztem abban sem lesz semmi aggályos, amikor a Tetkós Jocó minden nap megerőszakol majd a zárkádban, nyomoronc!
Eladott Ország
Mindenki nyugodjon le, jó kezekben van a múzeum!
uploads.disquscdn.com/images/56291eb52bba80308c0907a7bd0f20eaf7f7dbcf3a02579e24633be83598a25e.jpg?w=800&h
Na most mi van? A fideszes L. Simon nem alapozna nap- és szél energiára, mert nem mindig fúj a szél és süt nap. A ’hanyatló’ Nyugat Európa viszont úgy tűnik mégis ezt a csapdát választja. Hazánk lenne tehát csak az egyetlen bölcs ország, hogy a gáz és urán import függőséget választja a fenntartható megújulók helyett?
38.media.tumblr.com/b79c30cc17192412f2fa534da0610b70/tumblr_ncjxmbe8bj1tqypyno1_500.gif
Madáchijesztők. 2023-ban Takaró Mihály irodalomtörténész és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kapta a Madách-díjat Madách Imre születésének kétszázadik évfordulóján

Be van fejezve a nagy lopás, igen.
A nép hörög, a rabló pihen.
Évmilliókig elél majd belőle,
Mig ifjaink új életre lelnek.
Fel hát, világim erényesei, fel,
Kezdjétek végtelen harcotokat.
Gyönyörködjem még egyszer országomban,
Amint elesik lábaim alatt.

Nem lehetne, hogy az aktuális rezsimszolgák régebbi rezsimszolgákról elnevezett díjakat kapjanak, akik meg más téren szereztek valódi nevet maguknak, azokat hagyják békében nyugodni? Már Madách is forog a sírjában. Ha ezek Madách díjat kaptak, a kommentelőknek kijár egy Shakespeare díj minimum.
uploads.disquscdn.com/images/e92a8fd23bd3375397ac316e72601eb75b7a50a0041e87c5931862dd76d9bd46.png?w=800&h=334
földlakó
@Maccska: Azok emberek, te pedig egy nyomorék senkiházi.
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 12:40
No és mivel bizonyítja,ha nincs joguk ellenőrízni az életkorát?
kulabombaafityiszre
@Philip Marlowe: ma, 14:33
Aki könyvet darál az náci.
kulabombaafityiszre
@Őrnagy: ma, 14:51
Pedig a tizedes elvtársnak ott lenne a helye kiállítva,a történelem legnagyobb hülyéi között .
Nessy
Drága Dúró Dóra! Remélem, most boldog! Győzött a homofóbia a józan ész fölött! Tudja, ennél nagyobb örömöt ne is adjon már az Egek Ura!
justhpeter
@Philip Marlowe: Megint sikerült a kulturális szinted fölé beizgulnod magad. Kivont karddal védelmezed a kleptokrata-nemzeti-keresztényeket a nácikkal szemben. Kétségtelen, ez egy régóta kiveszett állásfoglalás, ám figyelmedbe ajánlom a nürnbergi per dokumentációját, miszerint a " parancsra tettem" védekezés sem nyert. Csák egy elefánt a politikai porcelánboltban, akinek még annyi esze sincsen mint egy porcelán klostormalacnak.
csak úgy....
@Őrnagy: te embernek is hitvány húgyagyú gyagyás újkommunista libkány seggfej le vagy szarva! ha eddig ez nem lett volna eléggé világos! :)
Yeromos
@Őrnagy: Én a "kúltúrált" hozzá szólásodra írtam, ami jól tükrözi az inteligenciádat, nem a személyedre. De az ilyen büdös komcsik mint te és hazaáruló tettes társai előbb-utóbb múzeumba kerülnek.
lampa laz
Dúró ekkor hatással van erre a kapásbajszú csákra? Ritka rohadt féreg ez is, a többi mellett.
kulabombaafityiszre
@Őrnagy:ma, 15:07
Én csak a tizedes elvtásnak a nevét olvastam ott eléggé hátul,mert ezek szerint a tizedes elvtársnak még hülyének is hülye tetszik lenni.
Sakk Matt
Orbán: "Mi sosem hallgattatnánk el olyanokat, akik nem értenek egyet velünk"
Sakk Matt
@kulabombaafityiszre: Én pedig elsimont és a dagit is rühellem, de a korhatár egy múzeumban ellenőrizhető! Gondolj a kedvezményekre!
Clavigo
Nekem speciel, minden alkalom ,történés ügy tetszik,,amikor ezek " rágják egymást "... ( nemzethyleg )... Egy szimpla vihar a biliben.. Egyétek egymást, fitymasz bunkók...!
jesz
L.Simonnal nem tudnak kibaszni...az eddig összekuporgatott vagyonkájából vett birtokán fog vincellérkedni, fogadót irányítani, és élvezni, hogy nem kell csontig nyalni...csak úgy az ánuszrózsát...hogy kiét? most kutatja.
Nessy
@Sakk Matt: Helytelen! Sem itthon, sem Bécsben nem kértek sem tőlem, sem mástól személyit, amikor a kedvezményes jegyet kértünk. . Jó, ez pár éve történt, azóta ugyebár mindenkit kell valamitől félteni! Szégyen, hogy ilyen puhány a fiatalságunk, a 16-18 éves fiatalokat "védeni kell" pár fotótól, regénytől, színházi előadástól! ?iért nem húztak elé egy függönyt, amit egy teremőr személyi felmutatása után elhúzott? A többi kép is ártoana a kisdedek lelkivilágának?
Sakk Matt
@Nessy: A jogosultságot igazolni kell vagy nem érvényesíthető.
Nessy
@Sakk Matt: Miután már a gerincem nem engedi. hogy elmászkáljak, nem érint ( Istenem, hogy irigylem a gerinctelen embereket!)! Azelőtt meg nem kérték, elhitték. Egyébként is ez az egész egy bolhacirkusz csak itt, csak nekünk, csak most!
kakukkmadár
Tetszik ahogy egymást nyírják ezek az önerőből lett senkik. Rezsimkurva ellőgép Dórika a 8 általánosával beleugat, hogy ki nézhet meg egy World Press fotókiállítást, mert nyilván nemátalakító műtétre váró gyerekek tömegei állnak ott sorba! Ugyanakkor BÁRMELYIK gyerekre ömlik az élő pornó, a vér és a genny a mobilokból, ha a kicsi ujjával megnyomja az "elmúltam 18 éves" gombot...persze ez nem zavarja a sok "erkölcsös" mihazánkos nácit, mert a mobilon két szado-mazo video között Mihazánk hirdetés pörög és csenget Dórika pénztárcája!
kulabombaafityiszre
@Sakk Matt: tegnap, 19:24
Ez egy fordított helyzet,mert ha kedvezményt akarsz igazolod,hogy neked jár.Tehát önkéntes,ha nem akarod magad igazolni nem jár.
Dr. Proktor
@csak úgy...: Furák legfurábbika lenne a sörnagy? Hmmm... én másra gondoltam, más legmásobbika!
Sakk Matt
@kulabombaafityiszre: Ez így van. Ha nem igazolod, hogy nyugdíjas vagy, nem utazhatsz ingyen. A 18 év alattiak hasonlóképpen..igazolniuk kell az ingyenes utazáshoz a fővárosban hogy mennyi idősek.
Nem az ember követeli meg az okmány bemutatását, hanem a jogszabály vagy rendelet. A pénztáros/buszvezető/dohányboltos csak végrehajta. A különbség, hogy az alany részéről ez megtagadható - persue ekkor nincsen kedvezmény.
Sakk Matt
@Nessy: Az még a NER előtti, besúgástól nem rettegő idősuakban volt.
Én továbbra is azt mondom, hogy művészeti szempontokra kellett volna elsimonnak hivatkoznia.
Sakk Matt
@kulabombaafityiszre: Egyébként az ellenőrzés szempontjából lényegtelen, hogy kedvezményről vagy korhatáros tiltásról van szó. Az eljárás ugyanaz. (...moziban hogyan ellenőrzik a korhatáros filmeknél a bejutást?)
De - hasogassuk azt a szőrt ;) - ha még egyszer megfordítjuk, akkor a 18 éven felülieknek kedveznek a fiatalkorúakkal szemben, tehát egy kedvezményre jogosít a korhatár igazolása :)
kulabombaafityiszre
@Sakk Matt: ma, 10:09
Erre már feleskeges bármit írnom.:)
Ezodabasz
@Philip Marlowe: november 6., 14:33 Te egy büdös gyökér vagy! Elnézést mindenkitől a durva szavakért de ez a szemét napifilipke ezt érdemli!..:(Jaa és Nem szégyeled magad te rohadt állat!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.