Ukrajna provokálta Oroszországot – vonta le a következtetést Nógrádi György a kormánysajtónak.
Fotó: MTI/Varga György
Az Origónak adott interjújában a biztonságpolitikai szakértő azt mondta, a nyugati sajtó gyakorlatilag elhallgatta azt, hogy az orosz-ukrán békekötés tavaly márciusban a küszöbön állt, majd különös hirtelenséggel meghiúsult. Szerinte a feltételeket mindkét fél hajlandó lett volna elfogadni.
Nógrádi szerint a kompromisszum arról szólt volna, hogy
Ukrajna nem lép be a NATO-ba, Oroszország nem tart igényt a Krímen kívül más területekre, a Donbász területén élő orosz kisebbség pedig autonómiát kap Ukrajnán belül.
A szakértő szerint Schröder most nyilvánosságra hozta, hogy egy hónappal a háború kezdete után Volodimir Zelenszkij békét akart kötni az oroszokkal, de az amerikaiak ezt nem engedték.
Nógrádi úgy véli, a háborút az oroszok kezdték el, az ukránok provokálták ki, viszont amerikai utasításra.
"A február 24-ei orosz támadás előzményei sokkal régebbre nyúlnak vissza; Ukrajnában nagyon sok orosz származású állampolgárt megöltek. Ennek egyik legcsúnyább példája az volt, amikor egy épületet rágyújtottak az oroszokra – vagyis Ukrajna tulajdonképpen provokálta Oroszországot"
- nyilatkozta a "Tanár úr", aki most úgy látja, a háborút nagy valószínűséggel egyik fél sem fogja megnyerni.
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nézzétek csak, mi van a kijevi vasútállomás kijelzőjén?
Új hozzászólás