Orbán már ki is töltötte a nemzeti konzultációt, ezt mutatta meg boldogan, egy mosolygós képpel közösségi oldalán a kormányfő.
Fotó: Orbán Viktor/Facebook
Orbán Viktor kiveszi a részét az aktuális nemzeti konzultáció reklámozásából: hétfőn először azt posztolta, hogy megkapta a kitöltendő nyomtatványt, majd azt is külön bejegyzésben tudatta, hogy ő már el is végezte a feladatát.
A kormányfő szerint eljött az ideje annak, hogy ismét kikérjék az emberek véleményét, mert a következő hónapokban súlyos viták várnak a kormányra Brüsszelben
– fogalmazott Orbán.
A magyar kormányfő szerint az uniós vezetők „több pénzt és újabb fegyvereket akarnak adni Ukrajnának, azt akarják, hogy nálunk se legyen rezsicsökkentés, és azt akarják, hogy engedjük be a migránsokat.”
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hajrá Fidesz hihihi!
Közzétették a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultációval kapcsolatos gyártási és előállítási költségeket. A kormány oldalán megjelent dokumentum szerint
"a küldemények összeállítása, a nyomdai borítékok előállítása és a címzettekhez való eljuttatása összesen 2 357 942 960 forintba került.
Míg a miniszterelnöki levélnek, a kérdőívnek és a mellette lévő nyilatkozatnak 367 553 099 forint volt a költsége."
index.hu/belfold/2023/01/14/nemzeti-konzultacio-kormany-brusszel-szankciok-kuldemeny-osszeallitas/
A haza nem maradhat baromság nélkül.
kolozsvaros.com/2023/11/22/ha-ennyire-szeretne-konzultalni-setaljon-vegig-a-nagykoruton-testorok-nelkul/
Új hozzászólás