Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban bírálta az új szlovák kormányt több olyan reformjavaslat miatt, amely a képviselők szerint aggodalomra ad okot a jogállamiság szlovákiai helyzetére vonatkozóan – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Orbán szövetségese miatt aggódik az EP
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A 496 igen szavazattal, 70 ellenszavazattal és 64 tartózkodással elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament képviselői megkérdőjelezték Szlovákia képességét a korrupció elleni küzdelemre és az uniós költségvetés védelmére, amennyiben – mint írták – az ország parlamentje elfogadja a büntető törvénykönyv javasolt reformját.

Az EP-képviselőket különösen a büntető törvénykönyv reformjára irányuló gyorsított eljárás indokolatlannak nevezett alkalmazása aggasztja, valamint a korrupciós ügyekkel és súlyos bűncselekményekkel foglalkozó különleges ügyészség megszüntetése.

Véleményük szerint ezek a változások veszélyeztetik az igazságszolgáltatási eljárások integritását és aláássák az EU csalás elleni küzdelmét.

Felszólították a szlovák kormányt, hogy

vizsgálja felül a visszaéléseket bejelentő személyekre vonatkozó jogszabályok javasolt módosításait, mivel az új szabályok visszamenőleges hatállyal megszüntethetik a védelmet. Hangsúlyozták, hogy minden büntetőjogi reformnak biztosítania kell a folyamatban lévő büntetőügyek folytatását és az új ügyek hatékonyságát.

Az EP állásfoglalásában sürgette a pozsonyi kormányt, hogy foglalkozzon a büntetőeljárásról szóló törvény azon paragrafusával, amely jelenleg lehetővé teszi a főügyész számára, hogy megtagadja büntetőeljárás lefolytatását.

Az állásfoglalás szerint az EP-képviselőket aggasztja a civil társadalom és a médiaszabadság szlovákiai helyzete is. Elítélték azt a "helytelen és tiszteletlen nyelvezetet", amelyet Robert Fico miniszterelnök a jogállamiság helyzetéről szóló tudományos eszmecserén részt vevő joghallgatóval szemben alkalmazott, és arra ösztönözték a politikai vezetőket, hogy előremutató módon és tiszteletteljesen lépjenek fel a nyilvánosságban. Az Európai Parlamentet aggasztják azok a tervek is, amelyek véleményük szerint aláássák a civilek mozgásterét, korlátozzák a civil szervezetek munkáját és megbélyegzik a külföldi finanszírozásban részesülő szervezeteket.

Az EP-képviselők különösen aggódnak a szlovák rádió és televízió (RTVS) tervezett átalakítása miatt, és sajnálatukat fejezték ki a miniszterelnök és több más kormányzati tisztségviselő azon döntése miatt, amely szerint többé nem beszélnek a kulcsfontosságú sajtóorgánumokkal.

Felszólították a szlovák kormányt, hogy vessen véget a magánszemélyek és a média képviselői elleni verbális támadásoknak, amelyek – mint emlékeztettek – már a múltban olyan környezet kialakulásához járultak hozzá, amelyben erőszakos bűncselekményeket követtek el.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Látom összefújta az illiberális szemetet a szél a propin.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 21:39 ☻ „Nem vagy hülye csak nincs szerencséd amikor gondolkozol.” ( Hofi)
i.pinimg.com/originals/0f/0b/81/0f0b81778b8b5e5ed38f1989c9f91975.jpg
Mi van itt?! Kiürült a zártosztály?!
i.pinimg.com/originals/ca/2a/e4/ca2ae4aef44734618a00c2400d36f1a2.jpg
colibri
Van is miért aggódniuk. Egyik kutya, másik eb. ...és orbánc még biztatja, hergeli is a másik bűnözőt!
Nyírfa
@kereső: 09.46

" Tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet! "

Ez egy egészen fars gondolat. A barátok közel vannak, azért barátok, az ellenséggel meg nem kokettálok, nem "tartom közel magamhoz" csupán azért, hogy szemmel tudjam tartani, vagy, megpróbáljam lebeszélni az ármánykodásról.
Biztosan azt a sakkban bejáratott stratégiát akarja modellezni, amely során a játékos a tábla másik felét figyeli, mire készül az ellenfél. Csakhogy ezt azért teszi, hogy a szemben ülő fél bábui ne tudjanak az ő térfelére kerülni. Az EU pedig nemcsak beengedi, hanem még ott is tartja, hadd üsse le a paraszt a királynőjét.
Eladott Ország
@Maccska: ma, 10:20 ♣ Mint a mókus fenn a fán és Fel vörösök proletárok, két mozgalmi dal abból a korból, amikor Orbán Viktor KISZ-titkár volt, Kövér László pedig MSZMP-tag. Nem minden vörös mókusból lett kommunista, majd fideszes.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/60236114_2736809573002353_4250680715684872192_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dd63ad&_nc_ohc=0kmtRR3JBNYAX8YZKD_&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfBV2fPbToOl5Z4Ae9o57BfMNe-jMfPUigESrWWZ_kQAWQ&oe=65D0820B
Kommunistázunk le mindenkit aki nem fideszes! Ez mindíg bejön ...
twitter.com/GutyinaI/status/1733479647143154165/photo/1
Schmidt Mária : Nem volt elszámoltatás a rendszerváltáskor...
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/101242261_870701900076385_918024683717132288_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=7f8c78&_nc_ohc=VF5UU145xQUAX90bJjH&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAt9tFm3CdeueaZf56kaapzrfk4M4WM-lrJPAQKNWFitA&oe=65D06AD7
Végezetül, eltakarodhatsz a búspicsába! ...
Eladott Ország
@Maccska: Hülye Uniósok! Hát nem látjátok, itt akkora demokrácia van, mint ide Felcsút! ...
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/96536577_855923121554263_6136808620106448896_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=7f8c78&_nc_ohc=Q073alh6BKgAX9dyq_Y&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAOlVoZv7yKyTRIwSFtIhw_-nPC6fBVYqCI6mVLdagedw&oe=65D06B36
Az öreg cigányprímás be akar lépni a fideszbe, de kérelmét elutasították. Szomorúan meséli másnap ismerősének, hogy mi tötrtént. Há' Gazsi oszt' mé' nem vettek be a fideszbe? Mer' aszonták', hogy a kommunistáknak húztam régen. Osztán' miért nem tagadtad le? Hogy tagadhattam vóna' le, amikor mind ott vótak'? Köteles Lacika: „Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.”Erre ő, a házmester’ a legjobb példa.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/259394137_2979109859013361_4175345559196677325_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=dd5e9f&_nc_ohc=cUCwJUDisEIAX8RMQU8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCgyh7gibcQjEtTSnDcPO5dIsUUBo2VKoC3-ddpS6o41w&oe=65AEB6AF
LászlKovács
@Maccska: Addig, míg nem volt facebook, addig csak a családod tudta, hogy hülye vagy, de most már mindenki! Ezt is tudjuk legalább!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.