A püspök egyházi programokon meglehetősen érdekes véleményt formált meg a kegyelmi botrányban játszott szerepéról..

A főbejárat helyett egy vaksötét, saras erdei úton közlekedett Balog Zoltán református püspök Csobánkán, hogy elkerülhesse az RTL stábjával való találkozást.

Balog Zoltán: "Erkölcsileg nem hibáztam a kegyelmi ügyben, viszont politikailag igen"

Fotó: Balog Zoltán Facebook-oldala

Az RTL Híradójának riportere arról kérdezte volna az Északpesti Református Egyházmegye lelkészi értekezlete után – ahol Balog hirdetett igét – hogy lemond-e a püspöki pozíciójáról, illetve, hogy bocsánatot kér-e a bicskei áldozatoktól. A püspök azonban a hátsó bejáraton keresztül inkább a menekülés útját választotta a kínos kérdések elől - írja a hvg.hu

Az RTL úgy tudja, a püspök az elmúlt hetekben többször is arról beszélt egyházi programokon, hogy a kegyelmi ügyben nem erkölcsi, hanem politikai hibát vétett. Sajtóértesülések szerint Balog intenzív kampányt folytat saját egyházkerületén belül, hogy a református egyházon belül megmaradt pozícióját megtartsa.

Balog Zoltán neve azután került reflektorfénybe a kegyelmi botrányban, hogy több egybehangzó sajtóinformáció szerint lobbizott Novák Katalinnál K. Endre kegyelmi kérvénye érdekében. A tiltakozások ellenére Balog csak a zsinati elnökségi posztjáról mondott le, püspökként továbbra is vezeti a Dunamelléki Református Egyházkerületet.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Menőmanó
Baloghnak is jogában áll hülyének lenni, és ő játsza is a hülyét ezerrel.
Egy utolsó sz@rember, egy véglény. A református egyház is lejáratja magát, ha nem veti ki magából ezt a gátlástalan szarházit.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Philip Marlowe: téged rendesen fingatnak agyhalott. Nem érzed, mi?
Olyan buta vagy, hogy arra nincsenek szavak.
vacsi
@Nessy: "hívek" alatt kikre gondolsz? Én pl. református vagyok, annak kereszteltek, bár nem vagyok vallásos, nem járok templomba, stb. Ezt a Balogot első perctől utálom, sunyi gazembernek tartottam mindig is, nem is értem, hogy lett belőle püspök - szerintem papnak sem alkalmas. De mégis, mit tehetnék, hogy eltűnjön a református egyházból (nem csak a püspökségből!)? Marad az, hogy restellkedem a református voltom miatt...
Pusztai
@balos: peched van, tud felefelé folyni!
Jobbat monygy!!
o))
Béla333
Ez a mocskos Balog azt sem tudja mi az az erkölcs, amiben ő szerinte nem is hibázott!
Ez is csak egy a sok-sok mocskos maffiózó közül, akiket a hülyemagyar maffiahívők szabadítanak újra és újra az országra a szavazataikkal!
Toller Béla
Sohse volt ez a mocsok politikai tényező mindig is egy nyalista bérenc volt. Erkölcsileg meg egy nulla, volt is, most is az ! El vele, csak a levegőt rontja !
Nessy
@vacsi: Bocsánat, nem tettem idézőjelbe a "híveit" szót. Nem a valóban hívőkre gondoltam, hanem a sok státusz keresztény, keresztyén hívőre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.