A magyar miniszterelnök nagy barátja máshogy látja a NATO-t és az EU-t

Törökország úgy döntött, mégsem ragaszkodik ahhoz, hogy nem EU-s főtitkára legyen a NATO-nak. A leköszönő holland kormányfő isztambuli látogatása után feltehetően Recep Tayyip Erdogan török elnök is támogatja a NATO élére Mark Rutte kinevezését – írja a Bloombergre hivatkozva a mandiner.hu. Törökország döntése után valószínűleg Klaus Johannis román államfő is támogatja majd Rutte főtitkári megválasztását. Így már csak két ország, Magyarország és Szlovákia állna a holland politikus útjában.

Fordulat! Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult

Erdogan Orbán Viktorral ellentétesen dönt a NATO új főtitkárával kapcsolatban/Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Korábban ez a négy ország ellenezte Rutte kinevezésre különféle okokból. A magyar kormánynak például az volt a kifogása, hogy Rutte uniós szövetségesként térdre akarta kényszeríteni az országot. Szijjártó Péter külügyminiszter jelezte is, hogy ideje lenne, ha ebből a régióból választanának új főtitkárt, ha már a szomszédunkban dúl az orosz-ukrán háború.

Erdogan sokáig ellenállt, ám sajtóhírek szerint Rutte meggyőzte őt. Így Orbán Viktor nagy barátja, a török elnök szembekerült a magyar minisztrelnökkel.

Forrás: mandiner.hu

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Akkor ebből Rodostó már nem lesz. De Szibéria még lehet!
Béla333
"Szijjártó Péter külügyminiszter jelezte is, hogy ideje lenne, ha ebből a régióból választanának új főtitkárt, ha már a szomszédunkban dúl az orosz-ukrán háború."

Petike! Bilibe lóg a kezed... Nem lehetsz NATO főtitkár, mivel oroszcsicsaka vagy, Lavor elkötelezettje.
Egy mocskos hazaáruló.
rücsü41
Hát ennyit a politikusok barátságáról!Nem is értem , hogy miért nevezik a politikusok a másik ország politiki vezetőjét barátnak, hiszen mindenütt az érdekek a döntőek és nem a barátságok.
Menőmanó
Mindenki útálja az ilyen elvtelen, gerinctelen szemét embert.
Használják amikor a szükség úgy hozza, aztán kidobják a kukába.
Horizont
Én nagyon de nagyon rögöve örülök!!! Hátha megüti a guta lassan ennyi rossz hírtől.
Csizmás Kond
...a politika nem közembernek való...és tudni kell, hogy ha az a törtető román kerül a nato élére akkor biztos háborúba sodorja a világot...már így is több amerikai katona van romániában minr bárhol a térségben, mert ezzel nyalt amerikának hogy valahogy őt válsszák...a román egy ide oda loccsanó nemzet és nekik csak a területük magnagyobbítása a lényeg.
lampa laz
@Nyírfa: Ha már szibéria akkor javaslok is neki egy jó helyet, az északi sarkkörön túlra. Vorkuta Gulag, sztálin egyik legkegyetlenebb munkatábora volt ahol sok millió ember halt meg. Azóta biztos változtak a körülmények, de az ordas hideget és a 9 hónapig tartó sötétséget talán nem viselné el élve.
namihami
Ez is?!?!?! Vitya, már ez is?
Akkor az egész budapesti öntömjenezes csak kidobott pénz lett? Hát még az is?!?! Az EU-s pénz is az ablakban?
Semmi nem akar bejönni...
csak úgy....
@Csizmás Kond: @Őrnagy: miért van nektek naponta ingeretek,igényetek arra,hogy lejárassátok magatokat a butaságaitokkal nagy nyilvánosság elött? :) - vagy kérdezzem inkább az elmeorvosotokat ,aki tehetetlenül áll egy hatalmas,gyógyíthatatlan probléma elött?
Horizont
Hát ezért adta az ajándékpacit? :DDD
rücsü41
@Horizont: Az ajándék lónak Erdogan biztos megnézte a fogát, és azt mondta magában ha ilyen fogú lovat adott nekem Ó::Viktor ajándékba akkor nekem nem barátom, és megváltoztatom a véleményem!
Nyírfa
@lampa laz: 17.46

Még megkaphatja, és örüljön, ha nem emeleti szobát kap.
lampa laz
@Nyírfa: Elég lenne neki az is ha fürdés után vizesen kiakasztanák egy éjszakár a minusz 60 fokba.
csak úgy....
szegény viktor, egyre másra döntenek ellene a kipcsakok...,ill. le se szarják a véleményét...
szerintem a békesség kedvéért odaadják a nagyhatalmak kínának magyarországot...
szép volt viktor,te intézted ...
Nyírfa
Ennek a "kormánynak" a legnagyobb büntetése a pénzelvonás és a megszégyenítés. Nem tudom, jó-e, ilyen állapotban Brüsszel ellen vonulni, addig hadonásznak, amíg huszárosan a saját kardjukba nem dőlnek. Kész vígjáték az egész, csak nincs már keleti Mártonunk, hogy megrendezze. Pedig elképzeltem, ahogy a kaszinóhuszár rohamot vezényel, s Lexi még egy utolsó csókot dob utána.

Most nem azért, de kérne csókot valaki ettől a nőtől? Ha valakire illik az elhíresült mondás, a "Tyhű, be csúf ", akkor őt lehet jelölni.

varosikurir.hu/szalay-bobrovniczky-szentkiralyi-csalad-az-asztal-korul/
justhpeter
Már Erdogan is rájött a kolostormalac jelentéktelenségére ?
Nyírfa
@lampa laz: 18.11

Nem lesz túl hideg? Még megfázik!
Nyírfa
@csak úgy...: 18.16

Jön is nemsokára a kínai főfőnök, csak nem tudjuk, hogy éppen rendészeti, föld- és ingatlaneladási -, netán jelzálog-ügyben, vagy a választásokra tekintettel az EU belügyeibe való beavatkozás egyeztetése tárgyában.

hvg.hu/itthon/20240426_hadhazy-rendori-egyuttmokodes-kina
Giovanni Alba
@lampa laz: ma, 18:11
Gondolj a rozmárra vagy inkább az elefántfókára. Azokat is a szalonna védi, talán nem véletlen a külső hasonlóság, egy nagyformátumú politikus előre gondolkodik, igyekszik felkészülni.
www.erdekesvilag.hu/olelesekkel-halmozta-el-a-turistat-a-fiatal-elefantfoka/
A képen szereplő dagadt állat sikertelenül próbálkozik kézcsókkal, de nem bír a vérével.
Nyírfa
@Giovanni Alba: 18,30
Az egész fejem mosolyog! :)))
Nanya
@Nyírfa: Egy aljas luvnyának tartom ezt seggnyaló végtelenül ostoba nőt !
Családi vállalkozásban a kormányt nyalják falják ! ( Így kell ezt csinyálnyi kedves keresztanyám !)
A borovszkiszalairouluszrémusz meg annyit ért a hadi tudományokhoz,ő leveszi a távcsőről a lencsevédőt. Csak nem tudja mit lát.,meg ,hogy a nem néz bele a puska csövébe lövés közben, Ennyi elég is orbánisztánban.
Nyírfa
@Nanya: 18.36

És akkor most képzeljük el, hogy mint honvédelmi miniszter abszolút szabad kezet kapott a honvédelem minden vonatkozásában.
csak úgy....
@justhpeter: 18 :20 nem jött rá,hiszen ö épp olyan jellemtelen...
csak úgy....
@Nyírfa: hagyta ,hogy a neje lejárassa magát a cél érdekében ,létezik ennél jobb férj és hadügyminiszter ? :)
Billibácsi
Felgyulladt a villany az agyában, ha kicsit későn is.
izéke
" nem is tudom,van- e még feljebb " :)))))))))))))) jól felszoptad erdogant,ő meg a szádba ürített more :)))))
Nyírfa
@csak úgy...: 19.11

Egy buta, csúnya kis nő kihalászott magának egy dzsentrit a XX. századból. Nagyratörőek, felszínesek, sekélyesek. Igazi orbanisták.
csak úgy....
@csak úgy...: juci még a marlenenél is jobb...
Nyírfa
@CsipkeRózsa: 20.17

Akkor jó. Sajnálnám, ha összetüsszögné a levegőt.
Nyírfa
@csak úgy...: 20.20

Ő is hogy megöregedett. Mind megöregedtünk. Borzasztó. :)
KisTehen
időnként orbán is meggondolja magát
csak úgy....
@Nyírfa: oszt ki nem szarja le ha megöregszük, lényeg ,hogy ne legyünk véségünkre olyan és akkora idióták mint az 0rbánék hitlerjugendje ... www.youtube.com/watch?v=WYGmbNOdOg4
Nanya
Na halljátok : Elnézem ezt a zalexandrát,illetve a fotóit,. Tudjátok ki ,ill. mi jut eszembe? A múlt század 60-70 es éveiben édesapámnak 8-10 lova is volt ( nem adta be a kolhozba )
Ezért ,sokszor vitték el ,vagy saját magának kellet a távoli városba kerékpároznia. Egyszer fogta magát és befogott négy gyönyörű kesely lovat és bement Böszörménybe a tanácsházára,meggyfa botjával végigverte a fél tanácsházát,addig amíg a rendőrök le nem fogták.
A lovakról ,a fogatról soha nem kapott információt az ésesanyám
Na ekkor láttam az apámat sírni életemben először. Haza ,megverve gyalog jött.
Vissza a fő témához alaexszsexdrához:.
Volt a lovak között egy ,jó nagyfogú ,útálatos ,szarnak se jó ,se igavonásra ,se hátasnak semmiképp nem való kanca. akit édesapám elnevezett: BÜDÖSKURVÁNAK !
Bocs,ez ma is érvényes.
Nyírfa
Gyerekek, ezt nézzétek!

hu.pinterest.com/pin/295337688071810103/

Életérzés a javából! Tulajdonképpen ezért vannak velünk a cigányok is, olyan életörömöt közvetítenek a zenén és a táncon keresztül, amely elfeledteti velünk a haragvásainkat.
Az a helyzet, hogy imádok táncolni, és, ha elindítom a zenelistámat, úgy felpattanok a székemről, mint akit kilőnek. :)
Nanya
@Nyírfa: Már valahol mondtam. Most megismétlem. Ez a luvnya annyira csúnya,hogy a hadseregben titkos fegyverként fogja bevetni a borovszkiromulusésrémusszalai.
Az ellenség meglátja a fogsorát és fejvesztve menekül !
Jól van na !
Ennek is vannak előnyei :
Soha nem fogják megerőszakolni !
"Monnyuk" ,én mindenevő vagyok e téren,de én nem piszkítanám be a ...Na mit is ?
Nyírfa
@csak úgy...: 20.35

Szeretem!
Igazad van, bánja a kánya, hogy elszaladt ez a hetven év, a jelen számít, az itt és a most, ugye, öreg? :)
csak úgy....
@KisTehen: mert szerinted gondolkodik a faszi? - te mint tehen ezt miböl állapítod meg?
Nyírfa
@Nanya: 20.52

Jó nagy szerencséje van Lexinek, hogy nőnek születtél.
csak úgy....
@Nyírfa: tudod,bennünk még van valami...,mi még nem útáltuk egymást mert az egyik komcsi kölök vót a másik meg osztályidegen... , ez az akkori "nagyoknak" nem sikerült ,pedíg ök is erölködtek rendesen!
Nyírfa
@csak úgy...: 21.02

Annyira nem, hogy együtt játszottam azzal a kislánnyal, akinek az édesapja felnyomta az én apámat, mert nem bírta a kínzást. Dehát, fő a megbocsátás, igaz? Különben is, a gyerek nem tehetett arról, hogy az apja egy időben többet vállalt, mint amit elbírt.
csak úgy....
@Nyírfa: 20:53 fruska ne izélgass a korommal, nem vagy te kéményseprörö! ;)
Nyírfa
@csak úgy...: 21.13

Nem, nem, dehogy. :) Egyébként jobb napjaimon csak 69-nek látszom. :))) Kisfiam. :)
csak úgy....
@Nyírfa: na most meg taknyos kölközik a kis frusi , - sosem ismertem ki magam a nökön, volt is belöle többször haddelhadd, amiböl rendszerint mint mint búsképü lovag távoztam..
egyszer egy fószer azt mondata,hogy csak azzal a növel vitatkozz akit megverhetsz ha te leszel a vesztes... :) - azóta kénytelen vagyok le és túlpofázni öket,mert nöre nem emelek kezet! - hiszen ök arra tartják a férjüket ! ;)
Nyírfa
@csak úgy...: 21.42

haha.
Ugyan össze tudok ugrani veled, ha kötöd az ebet a karóhoz, de van egy vízióm veled kapcsolatban: ülünk egy kandalló előtt, pokrócba burkolózunk - még nem melegedett át a szoba - , és csak dumálunk, dumálunk. Aztán pirkadatkor bámuljuk a napfelkeltét, és szavak nélkül is egyet értünk: az élet gyönyörű.
csak úgy....
@Nyírfa: hmmm .. ez a mi korunkban már egy erotikus álom... , ha nincsenek fixálva az ülö alkalmatosságok, akkor a vitánk során közeledni és távolodni is tudunk egymástól!
hol az a kégli? , - öszre össze akarom vágni a kandallóba valót! :)
Nyírfa
@csak úgy...: :))) Na, jókedvűen kell befejezni a napot, nemdebár? Apropo: megkértem a kicsimet, hogy, ha feldobom a talpam, jelentkezzen be, és szóljon nektek, hogy a túlvilágról küldöm szívélyes üdvözletemet. :))
Majd legyetek kedvesek röhögcsélni, aztán folytassátok a fidesz szapulását - ha még lesz. :)
csak úgy....
@Nyírfa: én meg vágjam a fát addíg hüvös halomba...
ha ezt megteszed velem, már mint azt a talpföldobásosdit, akkor a hátralévömben a dk.-t és a ferkót fogom szidni büntiböl! :) szóval úgy vigyázz magadra!
Nyírfa
@csak úgy...: 22.38

Bánom is én, a mennyországban már nem fog fájni! :)
A favágásra is van megoldás, mindent bízz a képzeletedre, nagyon jó móka! :))
Lassan kilépek, holnap is van nap. Csáó!
Géza
Erdogan szimpátiája megingott, amit Orbán viselkedése váltott ki. Teljes támogatásáról biztosította az izraeli gyerekgyilkosokat és ezen bedühödött az elnök.
Toller Béla
Na, kérjük vissza a lovat, te meg húzz el a villanyautóddal innen ...kontyos ...
Pálinkás Pál
puhos,lassan véged, jobban tennéd ha eltűnnél a szibériai sztyeppékre, vagy a kinai pusztákra, amíg teheted...persze az sem baj,ha nem sikerül..
lampa laz
Szerintem berágott a dagira, mert rossz tippeket adott neki a helyhatósági választásokra. Így Erdogán elvesztette a nagyobb városokat. Ezzel a "Pacsirta" kinézetű xandrával is járjon így ez törpevíziló.
balos
@lampa laz: Talpuk alatt fütyül a szél!Amikor abban a filmben ezek kapják a logósok szerepét azt úgy fogom nézni,mint kis srác koromban a híradó moziban a vetítést!ÓRÁKIG!
Dr. Proktor
Meloni után Erdogán is? Ez már a vég kezdete...
sokanvagyunk
Kellet Orbánnak magyar lovat adni alá... az ismeri a "nyergelj, fordulj" szavakat.
sokanvagyunk
@sokanvagyunk: bocs, két T a kellett - talán mert múlt idő? :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.