Gyurcsány Ferenc felesége azt mondta: majd az ő kormánya visszaállítja Magyarországon a becsületét, majd ők tisztességes nyugdíjakat és béreket fizetnek.
Fotó: Facebook/menczer.tamas
Erre visszavágott Menczer Tamás.
A politika tapasztalati műfaj. Pontosan tudjuk, hogy önök ezt az országot egyszer már tönkretették, nem visszaállították a munka becsületét, hanem a magyarok tömegeit lökték a munkanélküliségbe. Önök nem tisztességes nyugdíjat fizettek, hanem elvettek egyhavi nyugdíjat az idős emberektől, és annak nem tisztességes béreket fizettek, hanem elvettek egyhavi bért az emberektől
- mondta a Fidesz politikusa.
Emlékeztetett arra, hogy ezzel szemben az Orbán-kormány egymillió munkahelyet teremtett. Visszaadtuk és meg is védtük az önök által elvett 13. havi nyugdíjat, és ma már a minimálbér több, mint az önök idején az átlagbér volt – mondta. Családtámogatási programjaikról azt mondta: világszinten is egyedülállóak.
Önök tönkretették már ezt az országot, újra tönkretennék, önök belevinnének bennünket a háborúba. Önök háborúpártiak, mi azonban békepártiak vagyunk, ezért megőrizzük és megóvjuk Magyarország békéjét és biztonságát
- fogalmazott Menczer Tamás.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
csak ennyi barátilag
J.L.
Gyurcsan idejeben meg csak technikai allamcsod se volt, orban alatt meg mar 2 eve az van. Es ha nem kunyeralna penzt a kinaiaktol, araboktol, meg a ruszkiktol a geci, akkor mar boven bedolt volna a magyar allam. Igy viszont felelte meg az unokaink jovojet is, arrol nem is beszelve hogy a fel orszag ezen kulfoldiek zsebeben lesz, a masik fele meg a sajatjaban.
na miért?
mert a ballib mérhetelenül balfasz a fidesz elleni komminációra!!!
főbalfasz gyurcsány!!
parlamentben 100x volt módja ezeket leleplezni de kussol.
@tothjani: 2x volt világháború a jobberek köszönhető.
Ekkor hívták vissza a IMF-et és kezdődött a pávatánc.
Ill. az ominózus mondat az IMF visszahívásra a 2010-es kirúgásuk után: :
" ne azt nézzék mit mondtam, hanem mit cselxem!"
Te meg okos...
Erről ennyit
barátilag
J.L.
Aztán jött a Kósa-Varga-OcsmányVigyor trió, görög csődhöz hasonlító hazugsággal, - még a világ tőzsdéi is beleremegtek,- a HUF bezuhant azóta sem tért vissza 300 ft alá az EUr.
És ez a kretén balfasz ballib ezt a hazugságot sem tudja azóta sem kezelni, mai napig nyomhatják a hazugságot.
Nem a fidesz jó, hanem a ballib balfasz.
Köszönjük meg a 4x 2/3-ot.
A VÁLASZTÁS SIKERE 90%-BAN A KOMMUNIKÁCIÓ EREDMÉNYE!
---szar kommunikáció: bukás.
PONT!
2010 óta eu középmezőnyből az EU aljára vezette Ocsmány Vigyor az országot, miközben 100 és ezer milliárdokat elloptak, 100 milliárdokkal gazdagodtak egyesek, maga a sprema klán ezer mrd nagyságrendű kimutatható vagyont halmozott fel!
miniszterelnöki familiasem volt még mint orbánnak korrupcióban utolsók szegénységben
utolsóelötti hely eu ban mocsokládák
Persze iylen balfasz debil bandát mindennek el lehet mondani mint ahogy el is mondja a fidesz, az nem érdekes, hogy pont a saját szarukat fogják másra.
Kussolva nem lehet a fideszt legyőzni.
Új hozzászólás