Olyan videofelvételt jelentettek meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagjai, amelyben Szerbiát a Balkán központjaként és a szervezet első számú célpontjaként jelölték meg – jelentette honlapján szerdán a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Az internetre július 10-én feltöltött videó címe Mi vagyunk az iszlám kalifátus – kaszída. (A kaszída egy lírai arab műfaj.) A bosnyák nyelvű felvétel szerint Szerbia után Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Albánia, Koszovó, Macedónia és Montenegró elfoglalását tűzte ki célul a dzsihadista szervezet.
A készítők sorra veszik a nyugat-balkáni országokat, és mindegyiknek üzennek néhány sorban. "Örüljetek balkániak, jobb napok közelednek, eljönnek hozzátok a muzulmánok, mi vagyunk az iszlám kalifátus" – kezdődik a "mű", amely Szerbiában az iszlám terjedését, Horvátországban a demokrácia bukását, Montenegróban területfoglalást jövendöl. A készítők végül Barack Obama amerikai elnöknek azt üzenik: "Miénk a győzelem".
A videón Szerbiát már az Iszlám Állam részeként tüntetik fel
A felvételt az önmagát népszerűsítő-tájékoztató portálnak minősítő Kalifátus Útja nevű internetes oldal YouTube-csatornáján osztották meg. A portál célja az Iszlám Állam népszerűsítése, és legtöbbször dzsihádra (szent háborúra) szólító felhívásokat, valamint az IÁ harcát és katonáit dicsőítő felvételeket tesznek rajta közzé.
67 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De a magadfajtától nem is lehet jobbat várni.
Megkéred őket szépen, hogy "terroristák jobb oldali sor, nem terroristák bal oldali sor"?
dilemma.
Kerítést akarok , kerítést akarok , nem bírom a hőséget !!!
A többit találd ki magad.
Van egy nagy álló ventilátorom az is megteszi meg a gyakori
tusolás :)
Azt mondják egyébként, hogy inkább meleg, vagy langyos folyadékot igyunk, és ugyan ezt javasolják tusolásnál is. Ekkor talán nincs nagy hőkülönbség, és állítólag nem izzadunk annyira. Bár bevallom, még soha nem próbáltam ezt a verziót.
amit elfelejtett bevallani :)
Én is, én is én is... ki ne hagy a buliból :)))))
Aki még nem próbálta, ne is tegye!
Eddig, még nem próbáltam, de ezek után nem is fogom.
A náci származás alapján gyilkolna, én meg az egyén megnyilvánulása alapján ítélkezem.
Nem is neked írom, mert tudod te, hanem annak, akinek még nem világos.
A terrorizmus létezik, sőt az iszlám vallás erőszakos, erőszakosabb, mint a keresztény. És nagyon nagy baj lesz, ha az Iszlám Állam az ajtónkban kopogtat, de nem azok jelentik a veszélyt, akik éppen előlük menekülnek.
Még az is lehet, hogy nem tudjuk megakadályozni az Iszlám Állam terjedését - de ettől még az üldözöttektől a segítség megtagadása nagy szemétség.
Ezért megelőzésképen a magyaroknak kell mindenkit elpusztítani.
Most komolyra fordítva, az Iszlám Állam konkrét veszély, de nem így kellene védekezni. Az a kerítés amennyibe kerül, annyira blőd és bár sok mindenre jó lehet, (meg lehet gazdagodni tőle, lehet állatokat kipusztítani, ártatlan embereket megsebesíteni) de a terroristák megállítására nem alkalmas.
Ha a kormány építteti, nem. Még akkor sem, ha annyiszor adják át, mint a Várkert bazárt. ;-)
Sajnos az országnak nincsenek igazi terrorelhárítási szakemberei. Csak szövegelés van és mellébeszélés, meg értelmetlen vegzálás.
Erről többet nem is nagyon akarok már beszélni, mert amennyire siralmas és ijesztő, ugyanannyira nevetséges is.
A szélsőségesek az erőszakosak.
Nem kell megijedni egy ilyen hülye cikktől. Majd ha a világsajtó is beszámol arról a bizonyos videóról, akkor el lehet hinni, hogy létezett.
Ne zavard már össze a nagy magyar identitást!
Szóval a kérdésemre nem adtál választ, tehát gondolhatok válaszként arra, amire csak akarok.
Egyszer a multik ellen vagyunk, egyszer a komcsik ellen? Egyszer kelet a barát, a kínai kultúra, egyszer meg veszélyben a saját?
Micsoda zavar van a ti fejetekben. Mindez azért, mert nincs saját elv, saját hit, csakis kizárólag az érdek mozgat mindent nálatok. Ezért aztán ha valamiben netán igazatok lenne, akkor sincs igazatok.
Elvtelen, gerinctelen, erkölcstelen bagázs az összes párt, úgy ahogy van. A vezető jogosan vezető, mert élen jár mindebben.
vs.hu/kozelet/osszes/husz-evvel-a-nepirtas-utan-meg-csaladtagjaikat-temetik-a-bosnyakok-0711#!s0
Lécci olvasd el legalább ezt, elég jó összeoglaló:
hu.wikipedia.org/wiki/Iszl%C3%A1m
Tény, hogy az iszlám eltér az általunk ismert, megszokott és az életünkben alkalmazott rendszertől, de nem lehet azt kimondani, hogy "erőszakos". A mi rendszerünkben nagyon sok dolog van, ami máshonnan nézve baromi erőszakosnak tűnik.
Abból kell kiindulni, hogy az iszlám más. Ezt nehéz elképzelni, de legalább meg kell próbálni.
Az iszlámot nem szabad összekeverni az iszlám állammal!
A női körülmetélés nem vallási előírás (ősi afrikai eredetű szokás).[83][84][85] mégis az iszlám államok többségében a mai napig rendkívül elterjedt. Az 1990-es években évente kétmillióra, összesen 80-130 millióra becsülték az iszlám vallású körülmetéltetett nők számát[86] Különböző tévhitek kapcsolódnak hozzá - például hogy szükséges a szüléshez, megszépíti az arcot, a folytonos szexuális vágyat elhárítja - azonban az eljárás a nők alárendelésének egyik kegyetlen eszközéül szolgál.[87] A modernista muszlimok a népi vallásosság és babona barbárságot idéző maradványának tartják, illetve nem végzik Iránban, Irakban, Jordániában, Líbiában és Szaúd-Arábiában.
Én úgy igazából megvetek minden féle vallást (kivéve talán a Wiccát) és nem is foglalkoztat.
Nálam akkor telt be a pohár az iszlámmal szemben amikor több ezer éves műemlékeket kezdtek pusztítani amit így az utókor még nehezebben ismerhet meg...ja és ott vannak a kivégzések a mártír halál ...a vallás maga az ember, minden vallás erőszakos valamilyen módon, de az iszlámnak az erőszak az alapja. Nem pártolom a kereszténységet de a tanításai épp, hogy békéről szólnak (ennek ellenére a keresztéynek követtek el a legnagyobb tömegmészárlásokat) .
De maga az iszlám nem ez. Nem jó kiemelni valamit az egészből, mert úgy soha nem lesz fogalmunk róla, miről is van szó.
Mondom, olvasd el az összefoglalót, ha érdekel, persze csak akkor.
magyarnarancs.hu/kulpol/a-kalifa-harcosai-91669
Hogy is van ez mélymagyarok?Közben az oroszok seggét nyalják,mert újabban minden jó keletről érkezik?
Vicces fiúk ezek.
Nem tudják, mi az iszlám, mi a muszlim, mi az IS ( és nem ISIS) - óriási zavar a fejekben, ismerethiány a köbön.
Kár!:-))))
a jutubra. :-((((((((((((((((((((((((((
kepfeltoltes.hu/150716/szandokan_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Új hozzászólás