Szerte a fejlett világban a kormányok arra törekszenek, hogy minél több pénzt juttassanak az időseknek. A német kormány nemcsak visszavonta a nyugdíjrendszer terheinek könnyítését célzó nyugdíjkorhatár-emelést, hanem nemrégiben a nyugdíjak 5 százalékos emelését jelentett be, amely a legnagyobb mértékű növekedésnek számít 1993 óta, amikor is Németország – szemben a mostani helyzettel – valójában inflációs időszakot élt meg. A Jog és Igazságosság párt vezette lengyel kormány egyik első lépése pedig az volt tavalyi hatalomra kerülése után, hogy lejjebb vitte a nyugdíjkorhatárt, és megemelte a nyugdíjakat. Egy olyan időszakban, amikor az államháztartások jelentős nyomás alatt vannak, úgy tűnhet, hogy ezek a lépések ellentmondanak a józan észnek. Az idősek juttatásainak növelésének irányába mutató általános trendnek egyszerű a magyarázata. Ez pedig a politika. Ahogy Európában és Japánban a népesség elöregedik, a demográfiai piramis gyors ütemben a feje tetejére áll, és így egy...
Európa generációk közötti háborúja
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Kovács „Kokó” István verekedésbe keveredett egy híres rendező fiával
- Leszakad az ég: ezekre a vármegyékre frissítették a riasztást
- Somogyi Zoltán: Magyar Péter erősödésével kezd olyan hangulat kialakulni, hogy az EP választás is kudarccá vál...
- Robert Fico merénylője felesége egész életét tönkretette, férje fanatizmusa miatt a hátralévő sorsa megpecséte...
Itthon
- 2024. May 18., 10:11
"Magyarország Kína lábtörlője" – Kemény kritikát kapott az Orbán-kormány
Itthon
- 2024. May 18., 10:07
Fontos határidő közeleg: Kedd éjfélig még eldöntheti, kinek adja szja-ja egy százalékát
Nagyvilág
- 2024. May 18., 10:14
Katonai kiképzést tart 12 éves gyerekeknek Moszkva mellett Kirill pátriárka egyháza
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás