Annegret Kramp-Karrenbauer, a Németországban kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke arra számít, hogy a Fidesz ki fog lépni az Európai Néppártból (EPP) – derül ki a politikus hétfő esti nyilatkozatából.

Német konzervatív pártvezér: már teljesen biztos, hogy Orbán elhagyja az Európai Néppártot

Az elmúlt napok viselkedésével és az olasz Liga vezetőjével tartott találkozóval világos jelét adta annak, hogy el fogja hagyni az EPP-t – mondta Orbán Viktor magyar kormányfőről a legnagyobb német kormánypárt első embere.

Kramp-Karrenbauer emlékeztetett, hogy a Fidesz felfüggesztette tagságát a néppártban, s így az EPP döntéseiben nem vehet részt.

Ez nyilvánvaló próbatétel volt Orbán Viktor számára – utalt a párttagság felfüggesztésére a német politikus, aki szerint a néppárt megpróbált hidat építeni Orbán Viktor felé, de a miniszterelnök viselkedése azt mutatja, hogy tudatosan eltávolodik az EPP-től.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Philipp Guelland

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Viktor európában is megmuttta, hogy csak a pénz lopás, hazudozás és a tettenérés elhárítása számít, semmi más. Ott ül, ahol ez működik, ahol nem működik azokkal összevesznek. A politikai elvekről persze soha nem volt szó, de aért szeret a náciktól és a komcsiktól eszköztárat összeollózni...:) Csak ami működik elvtelenül...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
De abizonyosság egkisebb jele esetén azonnal elzárni az összes EU-s pénzcsapot, mert egy új pártnak sok pénz kell és akkor lopni fognak de sokkal nagyobb tételben. Ezt kell a pénzstopnak megakadályozni.
Csizmás Kond
Így ha valaki megismeri az alig ismert pártfunkcionáriusokat...Alig várták valaki nyilatkozzon, hogy ők is elemezhessenek.
SystemError
Viktor európában is megmuttta, hogy csak a pénz lopás, hazudozás és a tettenérés elhárítása számít, semmi más. Ott ül, ahol ez működik, ahol nem működik azokkal összevesznek. A politikai elvekről persze soha nem volt szó, de aért szeret a náciktól és a komcsiktól eszköztárat összeollózni...:) Csak ami működik elvtelenül...
Peller Anikó
Még arra sem voltatok képesek, hogy kirúgjátok a gecit.
Jozefina
@Peller Anikó: én remélem, hogy ki fogják rúgni!!! A baj, hogy ezt sokkal korábban kellett volna meglépnie a Néppártnak!!!
nemfideszes
"Kicsi vagyok.
Kicsi vagyok,
Ha megnövök
Beléd rúgok.
Még még még még még
Ennyi nem elég.
Egyre feljebb furakodom.
Jaj de magas ez a torony.
Még még még még még
Ennyi nem elég.
Repül a bálna
Repül a bálna
Ez a parancs
Érik a narancs
Repül a bálna
Repül a bálna
Aki hülye,
Az is marad"
Desischado
Már régen ki kellett volna rúgni et a hazug, parazitát. Ez csak a saját érdekeit nézi, fütyül az országra a népre, vagy az Unióra.
kokopelli
@Desischado: az a nagy probléma a kirúgásnál,hogy a nyugat fellélegzik,de a "saját" népe
issza meg a zaccos maradékot! Melyik ujjába harapjon az "ember"! Orbán túszai a "magyar
emberek!" A zsarolás legmocskossabb formája,amit ő művel!A természetéből fakad!
Maybe. Maybe Not.
Ej fogja hagyni?
Ki kellett volna őket rúgni, mint a macskát szarni!!!
Orbán demokrácia háborús bűnös !!!
Egy oroszbarát demokrácia-tömeggyilkos!

Még mindig csak kelhetőségként kezelitek, hogy kirúgjátok a Fideszt?
Ebbe bukott bele Weber is, faszopók!
Tényleg mindenki meg van hülyülve az egész világon!?
kereső
Hölgyem, akkor hogy is van az, hogy az EPP most jelölt-és választott meg egy fidesses politikust az EP egyik alelnökének, és ezzel együtt az EP elnökségi tagjának? Nincs itt valami ellenmondás? felfüggesztették- felfüggesztette magát-és ezzel együtt EPP jelölt.Hm?
tudode
Valaki elkaphatná ennek a gátlástalan pondrónak a mogyoróját amiatt is, mert a tranzitban éhezteti a menekülteket, nem kapják meg azt az ellátást, amely a ma már valami IDEGENRENDÉSZETI izének lett átbuzerálva, addig, amíg
.
"""" .A látogatás során a képviselők azzal szembesültek, hogy a tranzitzónában a dolgozók gyakorlatilag kimondták azt, hogy „amíg Strasbourg nem avatkozik be, addig a törvények miatt a hivatal nem adhat ellátást”."""
---------------------------------------------
.
Az egy dolog, nem BÍRJA a migráncsok szagát, de az amit a BETONTEKNŐK árnyékában élő BENSZÜLÖTTEKKEL is elkövet ez a szekta, minden jóérzésű ember csak néz ki a fejéből, hogy KI LESZ A KÖVETKEZŐ, akit kiűzet ebből a ROHADÓ NARANCSOS kupiból, mert aszongya POCAK NÁCI, hogy
.
---- Utcán élni tilos!
www.hetek.hu/belfold/201807/utcan_elni_tilos
.
"""""A frissen elfogadott jogszabályok szerint októbertől országszerte be lesz tiltva az utcán élés, és közmunkával vagy elzárással büntetik azokat az utcai hajléktalanokat, akik nem hajlandók szállóra bevonulni. A rendészeti fellépés hatékonyságáról azonban még a témával foglalkozó szakemberek véleménye is megoszlik."""
.
Miközben már egyébre megfájdúlt a MŰFOGA, az IQ huszár SEGEDelmével,
.
.--- Informatikai leányvállalatot alapít a Mészáros-Jászai-féle 4iG
.
index.hu/gazdasag/2019/07/03/4ig-informatika-leanyvallalat-fejlesztes-ertekesites/
.
Mi kéne még ENNEK, ha VONA!
libellle
AK nem mondta azt, hogy fidess függesztette fel tagságát hanem azt mondta, hogy fel lett függesztve. Ezenkivül a következményeket látja a vak is a botjával, hogy Weber ki fogja öket vágni az EVP-böl.
Sámannus
Egyszerű a magyarázat putyinnak mindegy, hogy egy tolvaj gazember áll-e mellé, az EPP-nek pedig nem.
Menekül a patkány a bilincs elől.
Csizmás Kond
Minden semmirekellőt előállítottak, hogy mondja el ezt a mesét, így született a tavaris jelentés a szargentini jelentés és a többi...mert mindig vannak olyan jelentéktelen elemek akik képesek túl bukni a saját hozzánemértésüket.
tulipan
A narancsos, agresszív, ostoba hozzá nem- ÉRTÉS immáron 9 éve folyamatos!!!
Cincinntatus
"Lehet eső, lehet hó, de lehet, hogy csak térdig érő szél fúj majd!"
Mondta egyszer egy meteorológus.
reagens
Na az ilyen jósolgatásnak nincs semmi értelme. Meglátjuk mi lesz.
Nessy
Nem mindegy hol pávatáncol O.V.? Elvei eddig sem voltak, ma sincsenek, és a jövőben sem lesznek! Volt már liberális, illiberális, ateista, keresztény, "ruszkik haza", Putyin odaadó híve, etc.! A csillagok konstellációja határozza meg az éppen aktuális "hitvallását"!
Cincinntatus
Ausztrália 2013-ban vezetett be rendkívül szigorú menekültügyi korlátozásokat. Akik hajón érkeznek, nem léphetnek be az országba, jogvédők által nyomorúságosnak ítélt körülmények között, naurui és pápua új-guineai táborokban kell kivárniuk menedékkérelmük elbírálását, és akkor sem léphetnek be az országba, ha megkapják a menekültstátust.

2017. február 07. Elismerően nyilatkozott kormánya határvédelmi politikájáról kedden Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő, mondván, kilencszáz napnál több múlt el azóta, hogy az utolsó, illegális bevándorlókat szállító hajó kikötött Ausztrália partjainál.

Turnbull szerint a laza határvédelem miatt bajok és zűrzavarok vannak szerte a világban.
Az ausztráloknak tudniuk kell, hogy a kormányuk, és csakis a kormányuk határozhatja meg, hogy kik érkezhetnek Ausztráliába. Ez szuverén joguk. Nemzetként ez a mi szuverén jogunk” – mondta Turnbull.
kereső
Látszik, hogy a cdu-csu vezetői még mindig nem ismerik orbánt. És nagyon úgy tűnik, hogy tényleg orbán fogja eldönteni ,hogy marad-e az EPP-ben a fidess, nem az impotensek gyülekezete.
KisGenyo2
Még egy ekkora infantilis bábszínház, mint ez az EU parlament, a világon nincs! XD
Annál, hogy mennyire töketlen és tehetetlen, már csak az a keményebb, hogy milyen
qrva drága!
Eriksson
Aki nem tud így mutogatni, mint AKK (és még néhány magától elragadtatott szónok), annak helye sincs a néppártban.
kereső
@Eriksson: AKK nem néppárt- hanem CDU.A néppárt az eu, a cdu meg egy német párt.
Eriksson
@kereső: Ezzel tisztában volnék. De a képen ő mutogat ilyen jellegzetesen, miközben a Fideszről és a Néppártról beszél, CDU pártvezér létére.
Ő lett Merkel asszony szóvivője?
kereső
@Eriksson: nem, úgy gondolom, hogy Ő Merkel asszony utód-várományosa. Mondjuk ,véleményem szerint elég halovány.
karma1
@kereső: Nekem az sem tetszik, hogy ez a majdnem ferfinak kinezo no egy mondattal kepes azt mondani, hogy orban fuggesztette fel az EPP tagsagat. Hmmm... Mintha nem 190;3 aranyban zartak volna ki oket egy szavazason.
Ennyi amnezias balfasz mit keres meg Brusszelben es az EU-ban???
Ilyen sulyos elmeallapottal menjen Grazba
Eriksson
@kereső: Szerintem is halovány, mivel pont úgy néz ki mint egy énekkaros tanárnéni. :)))
kereső
@Eriksson: jóóóóó,de én nem a külsejére értettem. Merkel kancellár sem egy világszépe, de ezt észre sem veszi az ember- mert nem ez számit.
Eriksson
@kereső: Én sem a külsejére gondoltam, hanem a hadonászására.
Egyébként is nekem oszt oly mindegy, hogy hogy néznek ki, egyikbe se vagyok szerelmes. A lelkük sem olyan szép.
kokopelli
@kereső: ...honnan látják a narancsosok,hogy az Orbánról beszél a testvérpárt (CSU) összejövetelén!Nem hiszem,
hogy a Zorbán szerepet jászik a CDU/CSU-nál! ...szerényebben fidesz,ha lehet! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.