Úgy tűnik, volt értelme. Egy hét alatt 60 százalékkal csökkent a fertőzöttségi ráta Szlovákiában az országos tesztelésnek köszönhetően, állapították meg a programot figyelemmel követő brit tudósok, írja a Guardian. Szlovákiában több millió emberen végeztek el gyorstesztet néhány napon belül még november elején, és akiknek nem volt negatív eredményük, nem mehettek be dolgozni a munkahelyükre. Akiknek pozitív lett a mintájuk, karanténba kellett vonulniuk a családjukkal, erre a 10 napra pedig megkapták a teljes fizetésüket. Szlovákia célja elsődlegesen nem az volt, hogy feloldják a korlátozásokat, hanem hogy megtalálják a tünetmentes eseteket és elzárják ezeket a betegeket. A bevezetett szigorításokkal együtt a tömeges tesztelés sikeresnek mondható, állapították meg a London School of Hygiene & Tropical Medicine kutatói. Szlovákia relatíve erős bizonyítéka annak, hogy a korlátozások és a tömeges tesztelés nagymértékben csökkenteti a koronavírus-fertőzések számát – mondta Dr...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.