El kell érni, hogy az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz és interszexuális) csoportokhoz tartozók családot alapíthassanak mindenütt az Európai Unióban anélkül, hogy bármilyen megkülönböztetés érné őket – foglalt állást Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

Mi lesz veled Alaptörvény?  El kell érni, hogy az LMBTI közösség az egész EU-ban családot alapíthasson.
Fotó:Pixabay

A máltai biztos az uniónak az LMBTI-hez tartozók szabadságát biztosító övezetté nyilvánítását szorgalmazó indítványról tartott vitában szólalt fel. Elmondta, hogy az indítványt az Európai Bizottság is támogatja, mivel a testületnek az a meggyőződése hogy mihamarább ki kell építeni egy egyenlőségen, megkülönböztetésmentességen alapuló EU-t. Hangsúlyozta: az uniónak olyan helynek kell lennie, ahol mindenki az lehet, ami szeretne lenni, és azt szeretheti, akit akar, anélkül, hogy hátrányos következményektől kéne tartania.

Nem szabad hagyni, hogy az LMBTI közösséghez tartozók továbbra is tartsanak a társadalom negatív hozzáállásától, a közigazgatási diszkriminációtól. Nem szabad hagyni továbbá, hogy ezen okok miatt hazájuk elhagyására kényszerüljenek

- jelentette ki.

A biztos felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unióban még mindig nagyon sokan élnek ebből a szempontból jogfosztottságban. Mint mondta, néhány tagállamban az LMBTI-csoportokhoz tartozók állandó nyomásnak vannak kitéve azáltal, hogy a politikusok és a vallási vezetők "ujjal mutogatnak rájuk, és azt terjesztik, hogy veszélyesek a gyerekekre nézve".

Rámutatott, hogy a bizottság által múlt novemberben bemutatott LMBTI-stratégia egyenlő esélyeket és biztonságot kíván teremteni ezen kisebbséghez tartozók számára az uniós tagállamokban. A testület megkezdte a stratégia végrehajtását, és figyelemmel kíséri, hogy a tagállamok alkalmazkodnak-e az uniós előírásokhoz.

Sophie In 't Veld, az EP Renew frakciójának holland képviselője a vitában felhívta a figyelmet arra, hogy Lengyelországban az "LMBTI-mentes övezetek" bevezetése baljós üzenetet hordoz, de Európa azon üzenete, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz, erősebb ennél.

Felszólítom az EU polgárait, hogy ezt az üzenetet visszhangozzák

- jelentette ki a képviselő.

Ha valakinek a jogait veszélyeztetik Európában, akkor az egyben fenyegetést jelent a demokráciára, a szólásszabadság és média szabadságra és az ellenzékiek szabadságára vonatkozóan is.

- emelte ki Katarina Barley német szociáldemokrata képviselő.

Nem meglepő, hogy Magyarországon és Lengyelországban ezek az aggályok felmerülnek. Ha a demokráciáért állunk ki, akkor támogatnunk kell a kisebbségeket is

- hangsúlyozta a képviselő.

Az EP csütörtökön szavaz az indítványról.

Forrás:MTI
Címlapkép:Pixabay

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Shikari: @Csizmás Kond: @Gyurka80: @Pegero: nektek a buzulás a kedvenc témátok! alakíthatnátok négyesben egy meleg klubot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
Majd Ereszes Józsi kap egy új iPad-et és átarja...
Csizmás Kond
A magamutogatást törvény bünteti...legalábbis mostanig mert ezután a buzi és az ábécében szereplő többi társa nyugodtan slisszolhat bárhol büntetés nélkül pucéran vagy kiöltözve, a saját munkaruhájában vagy akárhogy...tényleg háború kell ide.
1984
@Eladott Ország: Te is Degecen születtél?
Eladott Ország
@1984: ma, 08:31 ◘ Igen. Degec, Nagygec és Kisgec között található Mogyoród felé. Útközben óvatosan vezess Bugyi és Mogyoród között.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.