Az igenek mellett voltak nemmel szavazók és tartózkodók is.

Felfüggesztették Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából – Így szavazott MagyarországMikhail KLIMENTYEV / SPUTNIK / AFP

Az ENSZ Közgyűlése felfüggesztette Oroszországot az Emberi Jogi Tanácsból, miután az erről szóló javaslatot több mint kétharmados többséggel (93 igen szavazattal) elfogadták – írja a telex.hu.

Igennel jellemzően nyugati szövetségrendszer tagjai szavaztak.

Az európai és észak-amerikai országok mellett azonban Japán, Dél-Korea és több afrikai, latin-amerikai illetve óceániai állam is támogatta a jelentést. Meglepetésnek számíthat, hogy az oroszok legnagyobb európai szövetslgese, Szerbia,

sőt Magyarország is igennel voksolt.

A szokásosan nemmel szavazók – Irán, Szíria, Oroszország, Észak-Korea, Belarusz, Eritrea – mellett Kína is nemet mondott. Emellett néhány olyan hagyományosan Oroszországhoz közel álló ország is, mint Tádzsikisztán vagy Üzbegisztán.

A tartózkodó országok közt volt többek mellett India, Mexikó és Szaudi-Arábia.

Forrás: telex.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@KisTehen: Ennek nincs gazdasági hatása, ergo Putyint nem igazán izgatja! Oroszország és az "emberi jogok" két külön kategória!
Clavigo
@KisTehen: Csak egy kis gesztus az EU. felé...Hátha küldenek valamicskét a befékelt pénzekből... Buta vagy Riska.
rokker33
Érdekli ezt puryin?Van ennél fontosabb dolga is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.