Jelentősen megváltozott Finnország és Svédország hozzállása a NATO-hoz az orosz-ukrán háború óta.

MIt fog lépni Putyin? A finnek és a svédek rövidesen beléphetnek a NATO-ba

Fotó: pixabay.com

Már júniusban benyújthatja csatlakozási kérelmét a NATO-nak Finnország és Svédország az orosz-ukrán háború miatt – jelentette hétfőn a The Times hivatalos személyekre hivatkozva.

A 168.hu által idézett cikk szerint az Egyesült Államok tisztviselői azt mondták, hogy a két északi ország NATO-tagsága több ülés témája volt a szövetség külügyminiszterei közötti múlt heti tárgyalásokon, amelyeken Svédország és Finnország is részt vett – tette hozzá a jelentés.

A két ország esetleges NATO csatlakozásáról már korábban azt írta sajtó, hogy Sanna Marin finn miniszterelnök januárban még valószínűtlennek nevezte, hogy hazája a NATO része legyen, ám az Ukrajna elleni orosz invázió alapjaiban megváltoztathatja a finn csatlakozással kapcsolatos vitát.

Szavait igazolja, hogy

február végén kevesebb mint egy hét alatt 66 ezernél is több támogatót szerzett az a finn polgári kezdeményezés, ami népszavazást javasol az ország NATO-tagságáról.

Svédországban szintén érzékelhető egyfajta változás. A kérdést 2013 óta vizsgáló Novus kutatóintézet a múlt héten azt mérte, hogy a NATO-tagság pártolói a hibahatáron felül, egyértelmű többségben vannak az azt ellenzőkkel szemben.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: 168.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

polgarb
Felhívja gyorsan kebel barátját orbán viktort,hogy mit is csináljon ebben a szörnyű helyzetben!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
polgarb
Felhívja gyorsan kebel barátját orbán viktort,hogy mit is csináljon ebben a szörnyű helyzetben!
ómió
"Baltiék" rég voltak már orosz célkeresztben?
csak úgy....
@Shikari: egy atomháborúba te is beledölesz..,putyinostól, orbánostól!
Emmersson71
@ómió: Pont azért csatlakoznak, mert félő, hogy most kerülnének célkeresztbe!
ómió
@Emmersson71: Ok nélkül nincs okozat! Nem tudtad!? Most majd lesz!
Emmersson71
@ómió: Értem. Tehát egy szuverén állam nem dönthet arról, csatlakozik-e a NATO-hoz! Mert különben a maci begorombul.
Jól írtad..na, ez az OK! Az okozat pedig a felvétel kérése a NATO-ba.
csipetke
@Emmersson71: 13:42 A puttyos pontosan tudja,hogy a NATO-hoz ő,meg a hadereje pont annyit jelent,mint a lószarban a vitamin. Most arra is dührohamot fog kapni,hogy Ukrajna belépését az EU-ba sürgősséggel fogják tárgyalni. Persze nyilván ez nem megy egyik napról a másikra,de putyinnak maga a tudat,hogy Ukrajna is EU tag lesz, álmatlan éjszakákat fog neki okozni.
csipetke
@Emmersson71: 13:42 Ja,és ha ez a két ország is belép a NATO-ba,mit fog csinálni az üldözési mániás zakkant agyú idióta putyin?Sorra megtámad mindenkit? Viccnek is rossz lenne
ómió
@Emmersson71: Rosszul érted. Vannak ugyanis, bizonyos "nagyhatalmi premisszák" és "status quo"! Ahogy az még 62-ben is volt a "kubai rakétaválság" idején, csak akkor ez még nem tendált süket fülekre találni! Az oroszok akkor se voltak és jelenleg se süketek! Azóta viszont több ország számára is ajánlott lenne a "hallásvizsgálat". A skandinávoknak is!
Nessy
@csipetke: Gondolod, hogy még tud reálisan dönteni, ha nem alakulnak a dolgok a kedve szerint?
Emmersson71
@ómió: Minden országnak vannak elsődleges érdekei! Ahogyan Magyarország, úgy a svédek és finnek is a saját érdekeiket helyezik előtérbe egy döntésnél!
Csizmás Kond
SZERGEJ MIRONOV MEGHÍVTA ARNOLD SCHWARZENEGGERT DONBÁSZBA, HOGY MEGTUDJA AZ IGAZSÁGOT UKRAJNA ELTAGADÁSÁRÓL
Szergej Mironov a híres amerikai színészhez és politikushoz, Arnold Schwarzeneggerhez fordult azzal az ajánlattal, hogy jöjjön el Donbászba, hogy kiderítse az igazságot Ukrajna eltagadásáról.
Szia Arnie! Az évek során nem veszíted el a színészi és rendezői képességeidet – emlékezetes videót forgattál.
Barátodnak nevezted az orosz népet, és el akartad mondani az igazat. Azonnal megmondom: nem sikerült. Hadd mondjam el tehát barátságosan, mi folyik valójában Ukrajnában, és mit csinál ott az orosz hadsereg.
Talán egy avatatlan amerikai közönség számára nagyon meggyőzően hangzottak a szavai. De nem Donbass lakóinak, akik nyolc éve szenvednek az ukrán nacionalisták napi ágyúzásától és zaklatásától.
Természetesen nem veszi észre őket a napsütötte Kaliforniából – az amerikai média nem szólt róluk.
Említette ifjúsága bálványát - a híres szovjet súlyemelőt, Jurij Vlaszovot. Tehát csak a Donbass szülötte volt, Makiivkából, amelynek lakóira éppen a napokban csapott le az ukrán hadsereg egy erős Tocska-U rakétával. Ezt megelőzően 21 donyecki lakost öltek meg ugyanazzal a rakétával. Menj el annak a személynek a szülőföldjére, akit tisztelsz, és tudd meg az emberektől, hol az igazság és hol a hazugság.
Arról beszél, hogy az orosz hadsereg „bombázza a szülészeti kórházat”, de nem tudja, hogy egy aljas hamisítványt mesél el, amelyet Mariupolban fabrikáltak. Ez egy város, amelyet az Azov zászlóaljból származó neonácik koncentrációs táborrá alakítottak civilek számára. Emberpajzsként bújnak meg mögöttük, lőállásokat szerelnek fel az óvodákban, iskolákban és éppen abban a szülészetben, amelyről beszélsz.
Ön azt állítja, hogy egy zsidó elnökkel rendelkező országban nem lehetnek nácik. Sajnos a vezér nemzetisége nem oltható a nácizmus ellen. Ellenkező esetben Ukrajnában Zelenszkij úr hatalomra kerülése után az összes úgynevezett nemzeti zászlóaljat betiltják, beleértve az...
Csizmás Kond
. Ellenkező esetben Ukrajnában Zelenszkij úr hatalomra kerülése után az összes úgynevezett nemzeti zászlóaljat betiltják, beleértve az Azovot is, amelyet az Egyesült Államok éppen szélsőséges szervezetként tilt be. De ez nem történt meg.
Emlékszel apádra, aki részt vett a szülőföldem, Leningrád elleni támadásban. Azt mondod, később egész életében lelkiismeret-furdalást érzett emiatt. Minek volt. Ellentétben apámmal, aki megvédte Leningrádját. És ellentétben a szovjet katonákkal, akik 1945-ben felszabadították Ausztriát a nácik alól, ami számukra idegen volt, de önökben őshonos. És akkor ott végrehajtották a denacifikációt, aminek köszönhetően most Ausztria virágzik. Több mint 40 ezer honfitársam adta életét ezért a boldogulásért.
Az orosz katonák és Oroszország mai állampolgárai nem szégyellhetik, hogy felszabadítják testvéri Ukrajnánkat a neonáciktól. Közvetlen ideológiai követői azoknak, akiktől apáink és emberek milliói szenvedtek szerte a világon. És akit már annyi éven át segítettek új hazája, az USA hatóságai.

Valószínűleg mindez nem látható a napfényes Kaliforniából. Ezért, ha valóban tudni akarja az igazságot, álljon fel a kanapéról, és jöjjön Donbassba.
Nyírfa
Őszintén, ki az a Putyin, hogy lábujjhegyen kelljen körülötte járni? Egy ember, pontosabban egy emberi roncs, akinek, nemhogy a politikában nincs már helye, de az emberi közösségekben sem - kivéve elmegyógyintézet.
Mielőtt megtámadna egy NATO-országot, egészen biztos, hogy élete utolsó pillanatát élné egy KBG-s fogás következtében. Kiképzéskor megtanulják, hol vannak azok a pontok, amelyek megnyomása azonnali halált eredményez.
csipetke
@Nessy: 15:15 Azt olvasni,hogy már nem mernek neki elmondani mindent,mert düh-rohamokat kap. Sztem már nem normális, vagy üldözési mániája van,hogy megtámadják.
ómió
@Emmersson71: A saját érdekek megléte kétségtelen, de eddig, mintha "skandinávék" el lettek volna NATO tagság nélkül. Ugyanakkor az önérdek mellett igen előnyös lehet, ha valaki önmagáról még azt is tudja, hogy "hány kiló"!
Emmersson71
@ómió: Ja, mert MI dübörgünk, ugye :D
Nessy
@KisTehen: Egy baj van az atommal, hogy nem érdeklik a a határok, a kerítések sem. Nincs listájuk a "hűséges hívekről". A sugárzás megy amerre a szél viszi. Nem kellemes állapot a sugárfertőzés.
Nyírfa
@Nessy: 08.59

Semmi baj, véli @KisTehen, még az utolsó percben tesz egy szellemeskedő
megjegyzést, majd egy jókedvű mosoly kíséretében kileheli a lelkét.
Nessy
@Nyírfa: Áldásom rá! Nekem viszont nincs kedvem a sugárbetegséghez, sem romok alatt rekedni. Nincs rá garancia, hogy egyből feldobja az ember a talpát.
Nyírfa
@Nessy: 09.47

Nem is mi hülyéskedjük el a kérdést, hanem fent nevezett, aki számára megbocsáthatatlan, megtorolni való az ukrán agresszió.
Én is azon gondolkodtam ma reggel, hogy miért is akarja bekebelezni Ukrajna azt a szegény Oroszországot. Jó-jó, van egy kis olaj, egy kis gáz, egy kis ez meg az, na de mi lesz a világbékével?
Nessy
@Nyírfa:56-ban nálunk is azért lőtték szét a fővárost, mert a nagy SZU létét fenyegettük! Meg azért csinálták 68-ban a Csehországi "bevonulást".
Nessy
@KisTehen: Fegyvert nem küldött, de hunanitárius segélyt sokat! Bonnból egy egész kórház vonat érkezett, személyzettel, gyógyszerrel stb. A forradalom eltiprása után az első ténykedése az volt a kormánynak, hogy kiutasította őket az országból, de mindent itt kellett hagyniuk. Pechünk volt a Szuezi válsággal. A hab a tortán az volt, amikor minusz fokban a kórház előtt vacogó ruszki kiskatona lelkesen magyarázta, hogy ő most Szuezben van. Hiába mondtuk nekik, hogy ott meleg van, pálmafa, tenger, nagy hajók, hajthatatlan volt..
Nyírfa
@Nessy: 11.03

Nem is a tájékozatlan, fel nem készített katonákat hibáztatom, akik sokszor azt sem tudják, melyik országban vannak éppen, és főleg, hogy miért. Büntetni is csak akkor, azért akarnám őket, ha emberhez méltatlan cselekedeteket hajtanak végre, bár, ez most abszurd megfogalmazás, mert a háború önmagában maga a méltatlanság.
Nyírfa
@KisTehen: 10.59

Te viccként adod elő, mosolyba csomagolva az állásfoglalásaidat. De nem vagy olyan vidám fickó a valóságban, sőt. De ez csak magánvélemény.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.