Magyarország 37 millió euró értékben kínál segítséget Ukrajnának – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban.

Így próbál szépíteni az Orbán-kormány: hatalmas segítséget ajánlottunk UkrajnánakMTI/AP/Alekszej Alekszandrov

A tárcavezető a Lengyelország és Svédország által szervezett, Ukrajna megsegítését célzó donorkonferencián felszólalásában jelentette be a segélyt. Elmondta: Magyarország nem akarja az ukrajnai háborút, épp ellenkezőleg, azt szeretné, hogy a béke, amint lehet, visszatérjen a régióba, Magyarország Ukrajna mellett áll és támogatja az ország szuverenitását – adta hírül az MTI.

Hozzátette:

Elítéljük a katonai agressziót Oroszország részéről és elítéljük az emberi jogok súlyos megsértését, továbbá sürgetjük az elkövetett háborús bűnök azonnali feltárását.

Szerinte Magyarország szolidaritását bizonyítja, hogy eddig 670 ezer menekültet fogadott be és mindazoknak munkát kínál, akik hosszú távon szeretnének itt maradni, a gyermekeknek pedig iskoláztatást biztosítanak. Minden Ukrajnából érkező menekültet beengedünk Magyarország területére és mindannyiuknak segítünk – hangoztatta.

A külügyminiszter kifejtette: a Magyarország által felajánlott segítség öt elemből áll.

Először is Magyarország készen áll, hogy egy iskola és kórház újraépítésében részt vegyen Kijev térségében, de ha Ukrajna más helyszínt szeretne, akkor ehhez alkalmazkodni fogunk – mondta.

Közölte: mivel egyre több belső menekült van Ukrajnában, aki a háború elől Ukrajna nyugati részébe érkezik, Magyarország számukra mobil otthonokat biztosít, ezeknek a szállítását bármikor el tudjuk kezdeni. Harmadik elemként Magyarország ezer ösztöndíjas helyet ad Ukrajnából érkező diákoknak, hogy folytathassák egyetemi tanulmányaikat – mondta.

Úgy folytatta, Magyarország sebesült ukrán katonáknak biztosít ellátást magyar kórházakban, számbeli korlátozás nélkül. Végül pedig lehetővé teszi 130 gyermek ellátását speciális kórházakban – tette hozzá.

Szijjártó Péter jelezte, az öt elem együttes értéke 37 millió eurót tesz ki.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Most fognak felmondani az ápolók, az ő nevükben ne ígérgess, Szijjártó!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
Elég lesz már ebből a segítségből. Míg ez a senkiházi népség Magyarországot fenyegeti.
Nyírfa
Most fognak felmondani az ápolók, az ő nevükben ne ígérgess, Szijjártó!
RonaGyuri
segítséget??? ne már ezt is ellopjátok mint a többit! =))
Rockxy
ez nem szépítés, ez gyalázat a hazaiakkal szemben.
először azt kellene kideríteni, hogy alkalmasak vagyunk-e bárkin is segíteni?
másodszor, hogy mi az értelme akkor a hozzánk érkező uniós "támogatásnak"?
Macskaszem
Az eu 100 milliárdot ad a háború és a menekültválság miatt Magyarországnak, és ebből most 37 milliót, vagyis az egésznek egy parányi részét rájuk költjük. Kíváncsi leszek a többi pénz melyik fideszes zsebekben fog landolni.
csak úgy....
pötyi a templomok újraépítését kifelejtetted,pedíg az nagyon megy nektek..
Málna
@Macskaszem: Gondolkozz már egy kicsit! Az a pénz, amit kapunk, a menekültek ellátására van. A két dolognak semmi köze egymáshoz.
Nyírfa
@csak úgy...: Látod, a lényeg meg elsikkad, a templom! Azt mindenekelőtt!
csak úgy....
@Málna: még a menekültek ellátására is úgy kapjátok a pénzt? :) -nem arról volt szó,hogy ti dübörögtök és európa húzó ereje..stb. ? -oszt kiderül,hogy brüsszeli pénzek nélkül még fingani se ?
Málna
@csak úgy...: Igen, ezt így szokás. Jó reggelt kívánok! Picit olvasgass...
vacsi
@fergeteg: A szerencsétlen menekültek nem tehetnek arról, ahogy a kormányuk, a vezetők viselkednek! Érdekes, hogy sokan azonnal támadásba lendülnek - minek a segítség, előbb a magyarokon, úgyis ellopják, stb. Ha viszont a kormány azt mondaná, hogy nem segít, akkor ugyanezek a bősz hozzászólók azért mocskolnák. A legtöbb ember akkor érzi jól magát, ha mocskolódhat.
kereső
A 100 milliárd az Ft, a 37 millió meg eur!Számoljatok egy kicsit-nem védeni akarom a kormányt, de ez a tény.

És végre elhangzott szijjártó szájából":Elítéljük a katonai agressziót Oroszország részéről és elítéljük az emberi jogok súlyos megsértését, továbbá sürgetjük az elkövetett háborús bűnök azonnali feltárását."- ennek már nagyon ideje volt.
csak úgy....
@Málna: mások pénzéböl könnyü segíteni és késöbb kérkedni,hogy mennyit segítettetek! :)
fogadok,hogy a fociakadémiák is részesednek majd a haszonból...
Nyírfa
@kereső: Iszonyúan kaparnak a pénzért. Ez azt is jelenti, hogy nincsen b-tervük az EU-n kívüli létezésre. Nem azért, mintha nem törnének borsot szívesen az EU orra alá, hanem, mert nem kellenek senkinek az unió nélkül.
kereső
@Nyírfa: Túltolták azt a kisvasutat. Európában nem hosszabbithat az óceánig. Orbán pária lett az unióban-és ez nem igazán tetszik neki, mert Európa össze zárt .-nélküle.És hát a pénz is kell(ene). Minden estre ez nagy fordulat- nem is a 37 millió, hanem amit petruska mondott- már, már alázatosan.Érzékelik azt is, hogy nem tudták itthon megforditani a közhangulatot -puztyin mellett, az ukránok ellen. Olvasva a közösségi portálokat ez látszik, néhány hülye hőzöngőtől eltekintve- na ott aztán kapják szépen az ivet a kormány is, meg az Ukrajna ellenesek is.És, azért az is benne van a pakliban, hogy komolyan veendő figyelmeztetések is elhangzottak orbán felé. Na, majd meglátjuk, mit hoz a holnap.
Málna
@csak úgy...: Ez a pénzt töredéke a valódi segítségnek. Egyébként meg az EU-nál reklamálj.
vacsi
@csak úgy...: Látom, nagyon bosszant, amiket írok. Ha nem lenne igazam, nem foglalkoznál vele. Azt, hogy igazam van, pont a mocskolódó hozzászólások árulják el.
csak úgy....
@vacsi: csak az okos unokáidra gondolok,akik szégyenkezhetnek a butasággal párosult hülyeségeid miatt...,
-na meg az okos @Málna: efftársnö családjára és a hüséges kundsaftjaira! :)
Nyírfa
@kereső: 18.13

Ha holnap még nem is, de belátható időn belül a végüket hozza. Úgy hiszem. Remélem. Bizakodom.
Tudod, mit gondolok? Hogy az összefogás az egyébként igen ellenszenves Márki ellenére is sokkal erősebb volt, mint azt a választási eredmények mutatják. Piszkosul nem kerek ez a történet, mégis, így kellett lennie, hogy a fidesz bukása ne torkolljon polgárháborúba. Orbánnak saját magát kell megbuktatnia. És, amikor ez megtörténik, már Márkival sem kell számolnunk. Jöhet Klára egy erős szakértői kormány élén. De Klárához sem ragaszkodom, csak felkészült, tisztességes ember vezesse a kormányt.
magyar1
Nincs nekünk szépíteni valónk, közünk nincs hozzájuk.
magyar1
Egyébként meg a magyar kormány akkor építsen máshol kórházat ha már itthon minden rendben van, nem az ukránok kormánya hanem a magyaroké, de ha nem tetszik nekik mehetnek Ukrajnába is kormányt alakítani és azoknak a pénzét elverni.
csak úgy....
@Nyírfa: mígt ti itt vaciláltok,márkit és az az után következö ,nektek nem szinpatikusat elemzitek,mert nem a ti politikai és eszmei soraitokból származnak,addíg magyarországon orbánnak mindenki kinyalhassa...
szerintem ferkótok a hobbi politikus elégedett a teljesítményével,mert ö ezt megengedheti magának ! ti ugyan úgy nem vagytok hajlandók és készek csalódni ferkóban,mint a shikarik az ö kiválasztottjukban ...
csak úgy....
@magyar1: ha rájuk szavaztál,akkor 4 évre öket bíztad meg a dolgaiddal...,szóval 4 évre kuss a neved! még csak jogod sincs hozzá,hogy kritizáld öket és a döntéseiket!
surdilloFUJT
@KisTehen: te fajtaböszme nagymarha,megint szaros pofával böfögsz!!!Kiköpted a bikatökét?
surdilloFUJT
@csak úgy...: Anyádmajma!nagyon hülyének tetszel lenni,a valszeg migatyánkos formáddal!!!DE tudod mi lett a nácik sorsa???
magyar1
@csak úgy...: Minden állampolgárnak joga van kritizálni a kormányát ha odaszavaz ha nem. Tulajdonképpen mi vagyunk a munkaadóik.
Nyírfa
@csak úgy...: tegnap, 20.19

Akár zokon is vehetném ezt a kommentedet, de inkább aludtam rá egyet, hogy ne kelljen csalódnom benned. Ugyanis nem értem a kirohanásodat. Ha olvasod, nem csak átfutod a kommentjeimet, akkor képben lennél, tudnád, hogy megszakítottam a DK-val való email-kapcsolatomat, hogy nem kérek az ellenzéknek nevezett gyülekezetből . Ismétlem: ha valóban olvasol engem, a többieket, és nemcsak átfutod a beírásainkat, akkor tudod, hogy miként vélekedünk a választási történésekről s a benne szereplőkről. Hogy említésre kerülnek a közléseink során, az természetes, szükséges is, pontosan azért, amiért nem szabad elfeledkeznünk a Holokausztról sem.
Mivel értelmes embernek tartalak, felteszem, megértetted a mondanivalómat. Amennyiben újból előhozakodsz ezekkel a vádakkal, ugyanúgy negligálni foglak, mint az általad is felhozott shikariféléket.
Nyírfa
@surdilloFUJT: tegnap, 23.19

Komolyan mondom, ,megáll az ész. Netán újfiú lennél, hogy nem tudod, milyen álláspontot képvisel @csak úgy...: ? Nem. Nem vagy újfiú. Ezért tudnod kellene, hogy annak az embernek, akit anyádmajmozol, kb. annyi köze van a mihazánkhoz mint Orbánnak a kereszténységhez.
Figyeljetek már, az isten szerelmére!
Nyírfa
@kereső: ma, 7.44

Igen, kb. ennyi. :)
ómió
Efftársaink meg még mindig nem "harcolnak" odakint!? Maki efftársék "pocsék emberek" lettek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.