Mintegy kétezer hangfelvétel látott napvilágot a Bucsai mészárlás idejéből. 

Az AP hírügynökség által közreadott telefonhívások alapján a fiatal katonák nem tudták, mi vár rájuk a háborúban. Sokan azért léptek be a hadseregbe, mert pénzre volt szükségük, és az utolsó pillanatban értesültek a bevetésükről, olvasható a Telex.hu cikkében. Azt mondták nekik, hogy hősként fogadják majd őket, amiért felszabadították Ukrajnát a „náci elnyomóitól” és azok nyugati támogatóitól. Azt is mondták nekik, hogy Kijev egy héten belül vérontás nélkül elesik.

A lehallgatásokból kiderül: ahogy a katonák rájöttek, mennyire félrevezették őket, egyre jobban féltek. Többen azt mondták: parancsot teljesítettek, mikor civileket vagy hadifoglyokat öltek. Két beszélgetésből idézünk részleteket.

Lehallgatták a Bucsai mészárlást elkövetők beszélgetéseit: "Itt mindenki ezt csinálja"

Fotó: GENYA SAVILOV / AFP

Egy beszélgetésben Makszim hallható és a felesége. Makszim a hívások egy részében részeg, szavai elmosódnak, mert józanul nem tudja elviselni a történteket. Azt mondta, hogy egyedül vannak odakint, és kiszolgáltatottak. Szerinte a kommunikáció annyira rossz, hogy több lövést kapnak a saját csapataiktól, mint az ukránoktól. Nagyon fáj a foga, és a lába megfagy. Makszim rémült, nemcsak attól, amit látott, hanem attól is, amit tett. Elmondta feleségének, hogy civileket ölt – olyan sokat, hogy azt hitte, megőrül.

Egy részlet a beszélgetésükből:

Feleség: „Miért? Miért iszol?”

Makszim: „Itt mindenki ezt csinálja. Itt lehetetlen nélküle.”

Feleség: „Hogy a (…) fogod megvédeni magad, ha részeg vagy?”

Makszim: „Ez teljesen normális. Ellenkezőleg, így könnyebb lelőni (…) civileket. Ne beszéljünk erről. Majd visszajövök, és elmondom, hogy milyen itt a helyzet, és miért iszunk!”

Feleség: „Kérlek, csak óvatosan!”

Makszim: „Minden rendben lesz. Őszintén szólva, én magam is félek (…) Soha nem láttam még ilyen poklot, mint itt (…).”

Feleség: „Miért mentél oda?”

Percekkel később már a gyerekével telefonál.

„Visszajössz” – mondja a gyerek.

„Persze” – mondja Makszim.

Az utolsó lehallgatott hívásuk így végződik:

Feleség: „Minden rendben van?”

Makszim: „Igen. Miért?”

Feleség: „Légy őszinte velem, minden rendben van?”

Makszim: „Miért kérdezed?”

Feleség: „Semmiség, csak nem tudok aludni éjszaka.”

Makszimnak elakad a lélegzete, az egysége indulni készül, a felesége megkérdezi, hová mennek.

„Előre”, mondja neki. „Egy ideig nem fogok tudni telefonálni.”

Az AP hírügynökség nem tudta megállapítani, mi történt később Makszimmal.

A Telex.hu cikkében olvashatnak egy másik beszélgetést is. Figyelem, megrázó tartalom! 

Forrás: Telex.hu

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
A kis zsidó pöcszongorista rendezte és írta a méretes hazugságot!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Ezek ám nem a Fehérvári huszárokkal hágatják a jányokat, mint a miniszterelnök urunk mulatérozásában teszik, hanem civilek mészárlásával. Van ám összefüggés a háborúból kimaradó miniszterelnök duhajkodása és a harcosok szórakozásában. Az utóbbiak megszabadítanák a beszari miniszterelnököt a harctól akkor talán még megis hágják öt is.
Jót kacagnák ha seggevére pirosra festené a szaros gatyáját, ami éppen a bátorsága jelképe mindezidáig.
Minden nap imátkozom, hogy orosz katonák hágják meg a kormányunkat, mint ezt tették az ukrán foglyokkal. Kizárólag azért hogy kimaradjonak a háborúból.
ómió
És hányat hamisítottatok közülük, efftársak!?
m73
@ómió: a kurvaanyádat ugatsz itt te ruszki hazaáruló féreg!:-)
nejlontacskó
@durbincs: szóval azt mondod, hogy pedofil?
Gyurka80-al együtt jöttök a bíróságra kispofám!!!
ómió
@m73: Hazaáruló férget keresel, bolsiék szarkupaca!? Nézz a tükörbe, a bárcáskurva anyádat! Ott lesz az, a tetvesbolsi fajtából!
durbincs
Hemzsegnek itt a Pedofilok ? mint krokodilok a folyóban ? mint csak ezek :@jesz: @sgl: @Emmersson71: @teuton: @Néro2: @Dr. Proktor: a bányás oláh farturó négyes ? bár @csipetke: @Sámannus: @Atesz19: @jáger laszló: szintén bányás állatok ? csak soroszsizsikek ? az 50IQ-ra csiszolt @balos: @Alfa: @Edebácsi: @Sámannus: @m73: @jáger laszló: @Nessy: @nejlontacskó: @fideszes gyökér: @Borsó: @justhpeter: @dr. prédikátor: @Törölt Nick: @namihami: @Mirabilis: @troppauerhumer: @kula: @Clavigo: @drrotf: @Havanagi: @fideszes gyökér: @Clavigo: +sorosista fasiszta antifák ? @Alfa: @Giovanni Alba:@koszpeko:@Aki Én:@lampa laz: @Péter2:@Eladott Ország: ? bérköcsög Anntifás-Pedofilo Lágerpribékek ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.