Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese már atommal fenyegeti a Nemzetközi Büntetőbíróságot.

Idáig jutottunk: Medvegy atommal fenyeget

Szörnyű következményei lesznek a nemzetközi jogra nézve a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancsának

– jelentette ki Dmitrij Medvegyev, volt orosz elnök és miniszterelnök, Putyin egyik legharciasabb háborúpárti híve. A politikus egy Telegram-bejegyzését a 24.hu szúrta ki. Ebben azt a testület bíráira utalva azt írta:

Úgy döntöttek, hogy egy olyan (…) atomhatalom elnökét állítják bíróság elé, amely nem vesz részt a Nemzetközi Büntetőbíróságban, ahogyan az Egyesült Államok és más országok sem.

Az bünetőbíróság március 18-án adott ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz elnök ellen, mert a testület szerint alapos a gyanú, hogy személyes büntetőjogi felelősség terheli gyerekek megszállt ukrajnai területekről történt kényszeráttelepítése miatt, ami háborús bűncselekmény. Oroszország – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – nem részes állama az ICC működését megalapozó Római Statútumnak.

Mindenki Isten és a rakéták figyelő szeme előtt jár. Teljes mértékben elképzelhető egy célzott csapás egy Onyiksz hiperszonikus robotrepülőgéppel az Északi-tengerről a hágai bíróság épületére. Lelőni, sajnos, nem lehet. A bíróság pedig csak egy szánalmas nemzetközi szervezet, nem egy NATO-ország lakossága. Tehát háborút sem fognak indítani. Pánikba esnek. És senki sem fogja sajnálni őket

– írta Medvegyev, arra biztatva a bírákat, hogy alaposan kémleljék az éget.

Forrás: 24.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
´pár évvel ezelött ezt a faxit még értelmesebbnek tartottam, persze azóta nem nött semmit csak öregedett és butult..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
´pár évvel ezelött ezt a faxit még értelmesebbnek tartottam, persze azóta nem nött semmit csak öregedett és butult..
Nessy
Putyin és Medvegy előadják a "jó zsaru, rossz zsaru" c. színdarabot!
kereső
Hága melyik országban van? Az az ország nem NATO tagállam véletlenül? Elszaladt az a buta paci...
izéke
Viktor ajánlja be ezt a medvemajmot Grazba,talán még menthető
Pálinkás Pál
még hogy nem lehet lelőni, hahaha...mellesleg ez is mutatja az oroszokat, meg aki támogatja őket,likvidálni kéne mihamarabb...
csak úgy....
@izéke: miért, talán 0rbánt "megmentették"? -kidobott pénz lenne és csak nöne a labancoknál a várólista..
kereső
Elhiszem, hogy "fáj"- hiszen putyint 15-16 évvel ezelőtt még "ünnepelte" a civilizált világ. Állva, tapssal köszöntötték az eu parlamentjében. Merkel, és többi nem győzte a kegyeit keresni. Na, de elérte őt is a hatalom "mámora"- diktátorrá vált, tömeggyilkossá és népirtóvá. Mert van egy "álma"- a szovjetúnió feltámasztása. És ennek az álomnak a megvalósitásában a legnagyobb akadály Ukrajna- akik nem kérnek ebből, és ezzel együtt az orosz gyámságból.
Tudtátok egyébként, hogy az orosz föderációban gyakorlatilag eltúntek/megszüntek a nemzetiségek nyelvei. Van olyan nemzetiség, amelynek már csak egy tagja beszéli az anyanyelvét. Orbán!!/szijjártó- ez miért is nem probléma számotokra, hogy a sok nemzetiségú ország gyakorlatilag nem biztositja semmiféle szinten az adott nemzetiség nyelvének használatát.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 12:23
Az általad bohóckodáson miért vannak felháborodva orosz gazdáid?
Nem értik a "viccet"?HAHAHA
Clavigo
@Shikari: Húzzál dolgozni,,,vége az ebédszünetnek,Bugsy .
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 12:44
Igen egybites kis tehenek sem értik.HAHAHA
ómió
Akkor, egy töltetet az igazság jegyében már az ICC-nek is "előjegyeztek"?
balos
@Shikari: családod melyik ágáról szeretnél beszélni,mert a medve--gyevi-geci a keleti!
balos
@Shikari: nedveske!A kuss nálad életforma,mert az állandó seggnyalásod mellett ,csak itt tudsz "érvény-besülni"!
balos
@Shikari: A kakadú hozzád képest egy áj ku bajnok,ha érteni magyar?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.