Orbán Viktor miniszterelnök a bledi kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) vezetőségi ülésén vett részt, ahol többek között Magyarország békepártaságáról is szó esett.
Orbán Viktor/Facebook
Orbán Viktor egy hangulatos kedvcsináló videót posztolt a közösségi oldalára, amelyben beszámolt arról, hogy maga is részt vett az CDI-IDC, azaz a bledi kereszténydemokrata internacionálé vezetőségi ülésén. A helyszínen horvát és szlovén újságírók kérdéseire is válaszolt, ennek során elmondta:
Magyarország, amely a béke oldalán áll, minden béketervet támogat, mert nem tudjuk, végül melyik visz sikerre, de ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig.
Ezt persze egy kissé forráskritikával illethetik azok, akik tudják, hogy a magyar vezetés hogyan igyekszik érdekes hintapolitikát folytatni Oroszrország és a nyugat között, hogy importtilalmat vezettünk be az ukrán gabonára, vagy éppen azt, hogy hogyan próbáltuk több alkalommal is ellehetetleníteni az oroszok ellen irányzott szankciós politikát.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Úgy néz a kamerába, mint aki nem tudja, hol van.
Na de a lényeg: aki minden béketervet támogat, az nem támogat egyet sem.
Utószó: miért álltok vele szóba, emberek?
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277430172_508238547589771_8550281569138453001_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=asECg_oR9KYAX9Xtq_7&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDAWGFDeDJArKXm-60qVEDxYlm91vHacGQvATfuoAupJg&oe=646BA193
A hintapolitika vége. Ezt kellett volna óriásplakátolni az ellenzéknek! Moszkva-Brüsszel
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274941456_3049230032001343_5298960974228275698_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=3nMBalGv-9gAX9XJv-C&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBNlPCE4fpDTJjY0DVfNiWEfAat7bgIc0p8nK32RX6HIQ&oe=646AA8BD
Új hozzászólás