Csak egyetlen olyan európai politikust ismer még Vlagyimir Putyin, mint amilyen a magyar miniszterelnök.

Putyin védelmébe vette Orbán Viktort, szerinte nem is oroszbarát a magyar miniszterelnök

Kép: MTI/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko 

Megkezdte Vlagyimir Putyin a szokásos évvégi sajtótájékoztatóját, amikor a normál ügymenettől eltérően átlagemberek, sőt, ellenzékiek és független újságírók is kérdezhetik. A TASZSZ állami hírügynökség az orosz-európai kapcsolatokról kérdezte Putyint az évértékelőn, amire – mint az MTI tudósításából kiderül – az orosz elnök azzal az állítással válaszolt, hogy az uniós országok elvesztették a függetlenségüket, és az amerikai „nagy testvértől” függnek.

Orbán Viktor és Robert Fico név szerint is szóba került. Őket azzal vette védelmébe Putyin, hogy szerinte nem oroszbarát politikusok, hanem nemzetbarátok, akik a „saját” nemzetük érdekeit védelmezik. Az orosz elnök így folytatta:

De ilyen politikus nincs több, egyszerűen nincs, nem is tudom, hogy ez mivel áll összefüggésben, ez a nagy testvértől – az Államoktól – való nagy függéssel áll kapcsolatban.

Putyin sajtótájékoztatójáról azt írja a hvg.hu, hogy optimista hangulatban telik. Az orosz elnök előbb az orosz gazdaság legyűrhetetlenségével kérkedett, majd kijelentette, hogy az Ukrajna elleni háborúja addig fog tartani, amíg el nem érik a céljaikat.

Forrás: MTI, hvg.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Menőmanó
"Csak egyetlen olyan európai politikust ismer még Vlagyimir Putyin, mint amilyen a magyar miniszterelnök."

Mi is csak egy ilyen tetű férget ismerünk, bárcsak elvinné már a koleszterin.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Haza-, EU- és NATO-árulás. 3 az egyben. És még a segglukát is tisztíccsa’. Remélem csak herpeszt és lapostetűt. Nem hallom a fidesztálibokat sivákolni, hogy Putler ne szóljon a belügyeinkbe! Ne aggódj Vitya, ugyan mi nem adunk pénzt mint Brüsszel, de a mi felügyeletünk alatt nyugodtabban lophattok, legfeljebb időnként kérünk ezt-azt.
uploads.disquscdn.com/images/bcaf0809e2ef95eb1717049a27f1bac0432dd31d473e98f576318664a4d11711.png?w=800&h=375
Clavigo
A Putris nem orosz- barát,,csak egy szimpla orosz ( putyler ) csicska... hasznos hülye,,..
Eladott Ország
Ha kiköpöm azt hiszi nem szeretem. Szóval Vikike szophatott egy jót majd kitörölte a seggét vele a medve. De ez neki jól esik mert ez nem Brüsszel ahol késsel-villával kell enni ami derogál neki. Hát... "gratulálok" a minielnökünknek. Remélem hamarosan berendelik valami NATO meetingre ahol agyba-főbe verik és migrén lesz belőle. Ha valaki ekkora ordas falusi tahó, az azt érdemli. Az árulókat sehol sem szeretik legfeljebb Magyarországon a társadalom hulladéka - a fideszesek.
uploads.disquscdn.com/images/ae8b795a41d5b7a34d8d2c4ac453fc423afe570339a6d227d5c592aca4c9e5f3.jpg?w=800&h=363
A főnöknek van egy klónja. Magyarország tragédiája, hogy a miniszterelnök egy kisebbrendűségi komplexustól szenvedő, beteg ember. Lefelé hatalmaskodva tapos, felfelé meghunyászkodva nyal és szopik.
uploads.disquscdn.com/images/5f8d9f04a1b584dd675bba3a86050fcc11f25ba432da9952b7116552b95116d6.png?w=800&h=878
Menőmanó
"Csak egyetlen olyan európai politikust ismer még Vlagyimir Putyin, mint amilyen a magyar miniszterelnök."

Mi is csak egy ilyen tetű férget ismerünk, bárcsak elvinné már a koleszterin.
Péter2
"Őket azzal vette védelmébe Putyin, hogy szerinte nem oroszbarát politikusok," Fico biztos nem, de orbán és a fidesz az maximálisan , ez meg az uniós országok Brüsszelbe delegált képviselői szerint meg oroszbarát orbán , és a fidesz ! Melyik magyar párt tagját tüntette ki Lavrov Oroszország barátja címmel ? Hát fideszest ! És nem távolították el a fidesz vezetésből , így hát 100% orosz barátok , mivel az elv ezek szerint egyezik ! -----""hanem nemzetbarátok, akik a „saját” nemzetük érdekeit védelmezik. " Csak 1 példa a sok közül , a saját nemzetüket védelmezték volna , akkor most épp aktuális dolog , már régen el kellett volna hozni a kohéziós források jó részét , hogy a gazdaságot erősító , vállalkozások cégek , stb ne menjenek csődbe, legyen munkájuk , hogy az országot gazdaságilag gyarapítsák , de sajnos nem így történt , a fidesz jogtiprása miatt , rengeteg vállalkozás és egyéb munkahely ment tönkre , a kohéziós alap fidesz miatti blokkolás végett . ------ " Ukrajna elleni háborúja addig fog tartani, amíg el nem érik a céljaikat." Tudju, az Afganisztáni háború is addig ment , meg a Grúz is mindkettőben alulmaradt a ruszki ! Ami a lényeg, Európában főleg azon belül az unióba , nem az számít, hogy mint mond putyin , hanem az uniós országok , hogy viselkednek , mit tesznek kiknek érdekában , az viszont nagyon számít, az uniós parlamentbe .
Eladott Ország
Nem az ukránok harcolnak orosz földön, hanem "szabadságos" orosz katonák Ukrajnában! Akkor ki is provokál kicsodát? Ki az agresszor? A csutimalacot azért rendesen cincálják ebben a NATO-Oroszország mókában, ő lett a futár, aki a rossz hírt hozza, mindkét oldalról. Mondjuk magának kereste a bajt, de sajnos ez azzal is jár, hogy a NATO és Putyin is egy hasznos hülyének tekinti, akivel el lehet vitetni a balhét, szóval kívülről senki a kisujját sem fogja megmozdítani azért, hogy ne ő legyen itt a főbohóc. Ez azt is jelenti, hogy nekünk kell leváltanunk, mert más nem fogja. Európa legerősebb kesztyűbábja. Magyarország nemzeti szégyene egy elmebeteg, tolvaj féreg akit mostantól egy napon és egy lapon kell megemliteni SZÁLASIVAL. Gyere pincsi kövess!
uploads.disquscdn.com/images/cc63754e6b3dca8f2a0d07dc2b36f737fc7b592463f95c9db9da4ac0fc58b6d5.gif?w=800&h=613
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 16:37 ☻ Csak ennyit tanultál, az MCC orbánjugendi foxi-maxi dokrondusz képzőn?! "Tanulj tinó ökör lesz belőled." Te, b+ még Orbán Balázson is túlteszel...
Orbán a rúdtáncos, mindenre kapható...
uploads.disquscdn.com/images/5a7878edbbc0e737e9317aca39dab52c8c3c4c253916cab259331f4b7a121cdc.jpg?w=800&h=590
Akkor is hazudunk amikor kérdezünk! Megmondjuk az ön véleményét is.
uploads.disquscdn.com/images/2b3544c5415d6da88e38900822a7dfa8ee9a07852648819218de1a64ac38cf53.jpg?w=800&h=577
jáger laszló
A nagy testvér +védi a kis testvért!!
Igazi család!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
balos
@simmering73: A kupiban készült képen melyik duci van felül?
justhpeter
Nagyobb dicsőség nem érje Orbánt minthogy Putyin dícséri.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.