Habony "nem közszereplő" Árpád és Kapócs Zsóka szakításáról sokat írtak. Ők közben megházasodtak. De már válnak is. Értik ugye? Mi sem.
Kapócs Zsóka és Habony Árpád a szakításuk után meggondolták magukat, de annyira, hogy februárban összekötötték az életüket – írta meg tegnap a Blikk. A lap informácója szerint a százfős násznép nem is tudta, milyen rendezvényre hivatalos, azt hitték Zsóka szülinapi bulijára mennek, majd a helyszínen szembesültek azzal, hogy egy házasságkötésre érkeztek. A vendégek között sok, a politika illetve a művészvilágból érkezett arc feltűnt, hiszen az egykori szépségkirálynő ma már színésznőként éli mindennapjait, míg Habony Orbán Viktor tanácsadója.
Na de.
Még meg sem száradt a tinta a tegnapi Blikken, 24 óra múlva már az a hír járja, hogy válnak. Kapócs Zsóka ma egy meglehetősen szokatlan bejegyzést posztolt a Facebookra, amelyben bejelentette, hogy a papír sem változtatott semmin.
"VÁLOK!
Kérem a barátaimat, hogy ne gratuláljanak a házasságkötesemhez, mert ugyan tényleg hozzámentem Habony Árpádhoz, de már válunk. Sajnos rossz döntést hoztam (hoztunk), amikor igent mondtam, de ez kellett ahhoz, hogy végleg el tudjam engedni Őt. Azt gondoltam bután, hogy a papír majd változtat a dolgokon, pedig semmit! Az esküvőt követően eltűntem egy hétre, így nem maradt kérdés, hogy együtt folytatjuk-e! A szép percek mellé annyi fájdalom szorult a három és fél évbe, megijedtem, hogy akkor most már biztosan így kell leélnem életem hátralevő részét. Nagyon sokat köszönhetünk egymásnak, nagy szerelem volt, örök helye marad a szívemben! Ennyit szerettem volna tudatni a magánéletemről, kérem a sajtó munkatársait, ne keressenek ez ügyben, több mondanivalóm nincs! Habony Zsóka"
41 hozzászólásarrow_drop_down_circle
fogadni mernék, hogy egy tojásrántotta receptjét sem olvasta még...
a sok alpári fröcsögős, rosszindulatú, rohadtul irigy magyar bunkó miatt aki képes akár a kínhalálukat is kívánni!
Na akkor ki a bunkó?
Kitiltva. Eltakarodhatsz te is végre máshová trágárkodni.
Csalódás... Többet néztem ki belőle.
"Védjed csak a nyugdíjasverőt."
Nem, ő nem a nyugger-házaspárt rugdaló terepjárós Habony védőügyvédjének szerepét játssza éppen, hanem Orbán Viktor legfőfőbb tanácsadója mellett áll ki.
Gondolom párszor hasba rugdalta meg bemutatta a vak komondornak a teraszon.
Az öt "fontos" férfi az életében(a többiről nincs szó)
velvet.hu/celeb/2014/04/09/ot_fontos_ferfi_kapocs_zsoka_eletebol/
Ez a nő vagy nagyon szereti a luxust, vagy komoly önértékelési problémái vannak.
Egyik pasi gusztustalanabb, mint a másik.
propeller.hu/szorakozas/2905978-kapocs-zsoka-titokban-ferjhez-ment
Új hozzászólás