A nemzetközi nőnap alkalmából Kristin Rose-Möhring, a berlini családügyi minisztérium esélyegyenlőségi biztosa azt javasolta: tegyék nemsemlegessé a német himnusz szövegét, írja a Bild. A mostani német himnusz szövege August Heinrich Hoffmann von Fallersleben 1841-ben született, a Németek dala című költeményének harmadik versszaka. Ebben szerepel a német Vaterland, azaz a szülőföld szó, amit a német nyelv nem anyaföldként, hanem "apaföldként" fejez ki. Az esélyegyenlőségi biztos javaslata, hogy ezt nevezzék át hazává, azaz használják a Heimatland szót. A másik módosítás a testvériesen (brüderlich) szónál lenne szükséges, ami ugyancsak hímnemre utal. A javaslat szerint ezt a couragiert szóval lenne célszerű helyettesíteni, ami egyébként inkább a bátorságra, mint az együttműködésre utal. Az esélyegyenlőségi biztos arra hivatkozott, hogy hasonló lépést már megtettek az osztrákok és a kanadaiak is a himnuszukkal. Az osztrák himnuszban így a "Nagy fiaid hazája" sort a "Fiaid...
Deutschland über alles
Forrás:
gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rémisztő haláleset történt a 4-es metrónál vasárnap reggel: berántotta a férfi ruháit a mozgólépcső a Rákóczi ...
- Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
- Megrázó képeket tett közzé a rendőrség a dunai tragédiáról
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
mivel a megjelent cikkre adott kommenteken bedurranhat valaki a röhögéstől! Ter-
mészetesen egy sok évtizedes feminista "idétlenségről" van szó! Nem az összes
feministáról,hanem a kormány egy unatkozó SPD-s nőügyi csaja kezdi megint a ré-
gi nótát a közeledő nőnapra! (érdekes,hogy "Nemzetközi Férfiak Napja nincs!" ;--)))
úgysem értené,de az a fityiszéket nem zavarja! Megkapja a lóvét oszt annyi! ;-)
férfi politikus sem kérdez rá miért is!Az említett "Vaterland"-nál mindenki az országra
gondol,a "brüderlich"-nél a testvéries-re asszociál a német!Ezek az időnként felhozott
baromságok a feminizmus vadhajtásai! Elintézték azt is,hogy nem csak az anyák ha-
nem az apák is otthon maradhatnak az un. szülési szabin...stb...stb!Azt is csak azért
hogy az esetleges jobban kereső mama által jobban járjon a család! Az ilyen dolgok
nem mindig az egyenjogúság miatt valósulnak meg!Kellett egy "Frauenbeauftragte"
"Nők mebízottja",oszt annyi,de nem bvolt elég,be is kellett neki bizonyítania,hogy szük-
ség van rá,ill. nélkülözhetetlen!
Egy biztos,hogy a neten hülyét csináltak a csajból,és kivesézték a himnuszt mi miért
van és miért nem úgy van,...hogy?!
A fordító program sem bír el a beteg agyaddal?
"Minivirsli" még nem volt ma a szádban, gusztusos szőrszálakkal megtűzdelve?
Állj sorba te is!
Az Oscar után majd kiosztják az "Univerzum leghülyébb vegetációja" díjat is!
német jelentések között!Már a nagyvárosi és a vidéki német között
is más az azonos szavak jelentése! Évekig kell ott élni városban
és vidéken! Az egykori és a mostani hangulati különbséget sem! ;-)
Majd,ha megszólítalak te f@ß akkor ugass,de "ép" mondatokban,ha lehet!
kicsinálják a Matrona-Romániát,oszt te sem jutsz "lövéshez"!
a kívűlállók nem tudják,hogy van Bajor-himnusz,külön Bajor alkotmány,hogy a
frankok nem bajorok,az ostfriesek nem alsószászok,hogy sokféle schwab van
stb.stb!!...beposztoltam a bajor vaskalapos törvényeket a XX.század második
feléből,amitől egy marha nagy ugrással eltávolodtak az egyenjogúsággal a ba-
juvárok!... "Pfie di Got!" ;-))
Új hozzászólás