A világ legkorruptabb emberének nevezte Soros Györgyöt a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, egy könyvbemutatón.

Kocsis Máté A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című könyv bemutatóján szólalt fel, az eseményt a XXI. Század Intézet szervezte.

A kormánypárti politikus a kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy Soros György üzletember a legkorruptabb, hiszen ő az, aki politikusokat vásárol meg saját haszna kedvéért.

"Soros György a nemzetek felszámolásán dolgozik, ami azt jelentené, hogy mindenki elveszíti az otthonát. Az üzletember végső célja a pénz, a haszon"

- vélekedett Kocsis Máté.

Megjegyezte: Soros György egyik nagy kudarca, hogy éppen a szülőföldjén, Magyarországon nem tudott jelentős eredményeket elérni.

A "Soros-vita" nem lezárt, az üzletember nyomása érezhető a politikában

- mondta.

Hangsúlyozta: demokrataként zavarja, hogy olyan szervezetek ellen kell "árnyékbokszot" folytatnia, amelyek nem indulnak a választásokon, nem rendelkeznek demokratikus legitimációval. Egyes ilyen szervezetek jelentősebb belpolitikai tevékenységet végeznek, mint sok olyan szervezet, amely indul a választásokon – emelte ki.

Kocsis Máté: Soros György a világ legkorruptabb embere

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, Soros György szervezetei nem demokratikusak. Módszere az: ha nem vagy demokrata, akkor vádold meg ellenfeleidet azzal, hogy ők nem azok – közölte.

Kocsis Máté megjegyezte: érdemes lesz vitát nyitni arról, hogy milyen mértékű lehet egy külföldről finanszírozott szervezet belpolitikai tevékenysége. Ez a kérdés nem csupán Magyarországon merül fel – fűzte hozzá.

Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója úgy vélekedett, annak, amit Soros György ért nyílt társadalom alatt, az a lényege, hogy mesterségesen le kell rombolni a javak globális mozgása előtt tornyosuló minden akadályt: az identitásokat, a tekintélyeket, a helyi érdekképviseleteket. Fel kell számolni mindazt, ami gátolja a gazdasági érdekeket, a profitot – tette hozzá.

Úgy látja, Soros György célja, hogy egyetlen tekintély maradjon érintetlen: azon szakértőké, akiket meg lehet vásárolni. Ha létrejött az atomizált társadalom, akkor "a Soros-félék" migrációval még inkább identitás, lokalitás nélkülivé akarják tenni a világot, így azt csinálhatnak vele, amit szeretnének – jelentette ki Schmidt Mária.

Azt mondta, feltétlenül érdemes még foglalkozni Soros Györggyel, mert az üzletembernek rettenetesen nagy a hatalma és a befolyása, különösen Magyarország régiójában. Soros György a világ sok pontján ugyanazt teszi, rengeteg országot döntött már romba – hangoztatta a főigazgató.

Schmidt Mária szerint az üzletember biztosan nagyon készülődik a magyar és a lengyel választásokra.

G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója úgy vélekedett, hogy bár a nyílt társadalom jól hangzik, valójában nagyon veszélyes eszmerendszer.

Megjegyezte, hogy az angolszász világban nem lehet akármilyen könyvet írni Soros Györgyről.

Közölte: az a kritika igaz, hogy Soros Györgyöt "kitalálták". Viszont ezt nem "a Fidesz kommunikációs gépezete" tette – hangoztatta G. Fodor Gábor, megjegyezve: kérdés, "kiket fognak még kitalálni". Egyszer majd kiderül, "kit szolgál" Soros György – jelentette ki.

A stratégiai igazgató szerint az üzletember azt nevezi korruptnak, akit "ki akar csinálni". Ellensége a stabilitásnak, "állandóan kavar" – fogalmazott.

Laudációjában Bayer Zsolt író, publicista, műsorvezető azt mondta, hogy rengeteg munka áll a könyv mögött. A kötetet olvasva az embernek az az érzése, hogy sok, korábbról már ismerős információ végre egy helyen össze van szedve – fűzte hozzá.

Amióta a könyv megjelent, "soha többé nem lehet azt mondani, hogy márpedig Soros-terv nem létezik" – hangoztatta Bayer Zsolt.

Felidézte, hogy 1945-ben adták ki Karl Popper bécsi filozófus művét a nyitott társadalomról. Soros György gondolkodásában meghatározó a popperi nyitott társadalom elmélete – közölte.

Bayer Zsolt közölte: az üzletember szándéka, hogy az ember minden fontos identitását lebontsa, így a vallási, a nemzeti és a nemi identitását is. Megjegyezte, az identitás nélküli személyek csoportja többé nem társadalom, hanem puszta tömeg, amellyel valaki azt tehet, amit akar.

A kötet bemutatja, hogy a Soros-féle "filantróp, (.) emberi jogokra vigyázó látszattevékenység" mögött mindig ugyanaz a szándék rejtőzik: a pénzszerzésé – hangoztatta Bayer Zsolt.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közölte, hogy a könyv elkészítéséhez egy éven keresztül 18 országból vettek szakirodalmat, 12 nyelven szereztek be dokumentumokat. A mintegy 400 oldalas kötet összetett tényfeltárás – mondta.

A kerekasztal-beszélgetést moderáló Békés Márton, a könyv szerkesztője, a XXI. Század Intézet igazgatója megjegyezte: Soros Györggyel kapcsolatban gyakran felmerült, hogy olyan, mintha az amerikai külügyi apparátus meghosszabbított keze lenne. Néha ráadásul fordítva látszik: olyan, mintha az ő meghosszabbított keze lenne az amerikai külügy – tette hozzá.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

koszpeko
Gyurcsány mantra ment és megy,
Most be kell rakni a Soros mantrát.
Jön a migráns mantra Európát meg kell védeni.
A vityánk egy hős.

Aztán jön a nyugdíjasok és a családok megvétele.
Bocs nem megvétele hanem nyugdíj prémium, és szja. visszatérítés.
1600 Mrd. deviza hitelből.
Aztán újabb 4 év szabadrablás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Milyen gyors nyelvcsapás kell ahhoz, hogy mielőtt ócsárolja azt, aki Nyilt Társadalom Alapítványához ment koldulni egy kis oxfordi tanulmányért, sőt az egész fideSSses alapító, és az EU bacilusához csapódottak is lehúzták a sápot a tiszteletreméltó Soros Györgyről, mivel nem bennszülött újságírók,
.
----- Egy francia lap megszerezte Orbán motivációs levelét a Soros Alapítványhoz
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/31/orban_viktor_soros_gyorgy_civilek_oxford_kutatas_civil_tarsadalom_osztondij/

A L’Express francia hetilap megtalálta azt a motivációs levelet, amelyet 30 évvel ezelőtt Orbán francia lap cikkét a közösségi finanszírozásból működő, baloldali Mérce ismerteti. Viktor írt Soros György alapítványának. A levélben Orbán Viktor ösztöndíjat kér, hogy politikai tanulmányokat folytathasson az Oxfordi Egyetemen.
-------------------------------
.
Őfélesége bársonyüLŐKE pályázója sem különb, a többiekhez hasonLÓlakhoz:
-----------------------------
.
Figyu:::
.
---- Kínos lett Orbán az Oxfordi Egyetemnek
index.hu/belfold/2014/08/04/kinos_lett_orban_az_oxfordi_egyetemnek/
..
„”””Törölték Orbán Viktor nevét a híres diákok listájáról az Oxfordi Egyetemen, írja a Bors. A miniszterelnök 1989-ben egy évig tanult a világhírű intézményben, miután végzett az ELTE jogi karán. Az Oxfordi Egyetem sajtósa elismerte, hogy szándékosan törölték Orbánt.”””
------------------------
.
Az un. felszentelt jogÁSZ, már az átkosban azt nyilatkozta, hogy ha "NEM NYERÜNK, HAZAMEGYEK ÉS KITÖRLÖM A FENEKEMET AZ ALKOMÁNNYAL
.
--- "Interjú" Orbán Viktor miniszterelnökkel (röviditett változat)
www.youtube.com/watch?v=EutTKVSWHOU&t=86s

„”””"Interjú" Orbán Viktor miniszterelnökkel, avagy képzelt riport a 2015. február 22.-i veszprémi időközi országgyűlési képviselőválasztás apropóján.”””
--------------------------
.
Ropgy'Ő, mongy'Ő saját "ORRgánumával" hogy emberileg 00, a szerecsenmosdatóival együtt!
Ábel
A Fidesz fürdik a Sorosozásban. Nekik ő az alfa és omega. Minden mocskot rá kennek, amit ők hoztak a világba.
tudode
Ugyebár amely felkerül a világhálóra, amint a lóvé kunyeráLÓ Soroshoz irt. kunyizó, angol nyelvű levele, az l-törölhetetlen, tehát nem Soros vetette ki a hálóját, hanem a Soros ÖSZTÖNdíjas politikai szélhámos,
.
Lássuk csak, ha kocsis műveli az angol nyelvet, meaKULPÁZHATna ha nem lenne bársonyülőke pályázó:

---- Előkerült a Soros-ösztöndíjért könyörgő Orbán Viktor levele
olkt.net/elokerult-a-soros-osztondijert-konyorgo-orban-viktor-levele/
-------------------------------------
.
Aki pofakaratéval, "hadicsellel" lett egyedutalkodó, 32 év múlva ugatva az államigazgatás-, és a államháztartási tudományt, mint kutya a holdat!
.
Tehát Orbán a Sorostől kunyerázó, akkortájt szinesben
.
---- Orbán Viktor vagyok, Soros-ösztöndíjas
www.youtube.com/watch?v=WV9mEdroArQ
-------------------------
.
Kiállította bizonyítványát már azokkal az ÓRIÁS PLAKÁTOKKAL, hogy "Ne soros nevessen a végén", vagy mi, megkoronázva a "STOP SOROS", és a többiek STOP, aki az EP-ben lejáratta magát azzal, mint egy bólogató kutya, puskázva, hogy
.
---- Orbán: Mi sose vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk 20180911
www.youtube.com/watch?v=9ee8yqbEbJY
--------------------------
.
Á nem, csak a jólbevált hadicsellel "karakergyilkolásszák" mindazokat, akiknek nem tetszik frizuRÁJUK!

.Nem kispályás a nemzetpárttitKÁRA!
solidedge
Ez is azt mutatja, hogy nagy szükség van az ellenzékre. Egyébként ki mondaná meg Kocsiséknak, hogy teljesen elhülyültek?
Rockxy
a vénsörös egy parazita.
és furcsa, hogy fidesz a rótcsájldoknak benyal, a vénsörösnek meg beint.
miért nem int be a pirosgyerekeknek is?
ja kérem, a pénz.
koszpeko
Gyurcsány mantra ment és megy,
Most be kell rakni a Soros mantrát.
Jön a migráns mantra Európát meg kell védeni.
A vityánk egy hős.

Aztán jön a nyugdíjasok és a családok megvétele.
Bocs nem megvétele hanem nyugdíj prémium, és szja. visszatérítés.
1600 Mrd. deviza hitelből.
Aztán újabb 4 év szabadrablás.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Ez az ócska nyalonc ismét szintet lépett

Úgy tűnik nem volt elég, hogy az origo.hu háziszerzőjeként fröcsögjön „leveleiben”, a (rém)HírTV-ben feketeöves mocskolódókkal nyomatja

Nincs könnyű dolga a (rém)HírTV-nek, tartaniuk kell a lépést az m1-el.
M. Kovács Róbert, műsorvezetésével
images.app.goo.gl/DxzN3vMYwhgP7VANA

Ókovács Szilveszter, Bencsik András és Mráz Ágoston Sámuel
hirtv.hu/data/cikkek/2529/25292/cikk-2529276/vezercikk.jpg
„segítették” a bal- és jobboldali hírek megértését.
A műsor a szokásos mellett:
külön stich az orbáni V-betű,
s nem semmi a címadás sem: „Az olasz maffia elleni lépéseket venné át a DK miniszterelnök-jelöltje”!
Azonban mindez eltörpül attól, amit Ókovács kitárulkozása jelent. Amim azt illeti már majdnem „coming out ” –ot írtam, hiszen ez a kifejezés átvitt értelemben, a szexuális irányultságtól és identitástól függetlenül is használatos, de belegondoltam és:
nem szeretném megsérteni az elsődleges értelemben vett embereket,
a műsor szereplői egyértelműen pedofilok , legalább is politikai értelemben,
réadásul az értelmező szótár szerint: a kifejezés használatos „másfajta, népszerűtlen tulajdonságok bevallására, például ha valaki ateista vagy vegetáriánus!” =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Bocs, nem akarok senkit sem bántani, de:
Ókovács Szilveszter (született Kovács[1]) (Veszprém, 1969. december 31. –) magyar operaénekes, zenekritikus-publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, 2010–11-ben a Duna TV vezérigazgatója, 2011-től a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, majd 2013-tól főigazgatója.
justhpeter
Tessék mondani, hogy lehet ennyire félni egy 91 éves embertől ? Ez az országot bitorló primitív csürhe szégyene.
SÖRÖS
Na-na! Te még akkor hol voltál, amikor én a kenyéradó gazdádnak már fénymásolót vettem???
Yoda69
Kocsis Máténé, ez a lemez mar lejart. Most újra a Stop Gyurcsány szol.
szép új világ
Nem semmi csávó ez a Csokis Máté! Röhögés nélkül, fapofával eltudta mondani ezt a marhaságot.
simmering73
Mátékám ezzel a haknival felléphetnél a Mikroszkóp szinpadján.
nezelodo
Azért a hazai tanítványai sem kispályások, lassan megszorítják az öreget a korrupciós versenyben.
Néro
Málékám pontosítanám :Soros György a világ legkorruptabb embere végzett a második helyen nagy Orr Bán után.
ómió
Hát, nem mindet ismerjük, de Gyuri gazdi tuti a "sűrüjéből" való!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.