Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kulcsár Edina és Szabó András Csuti január közepén jelentették be, hogy elválnak útjaik. A hír bár sokakat megdöbbentett, az igazi meglepetés nem sokkal utána érkezett, Edina közölte rátalált a szerelem Varga Márk, G.w.M személyében. Boldogságuk és szerelmük azóta is töretlen, most Edina azt is elárulta miért nem költöztek még össze.
Fotó: RTLKlub
Jött valaki, akinek elmondhatok mindent, és ez nekem újdonság. Hogy nem kell attól félnem, mi lesz velem, ha kiadom magam. Mert minden szavam, gondolatom, érzésem biztonságban van Márknál
- mesélte a Story magazintavaszi különszámának interjújában.
A lapnak elárulta, alapvető náluk, hogy sosem fekszenek le haraggal, addig nem állnak fel az asztaltól, amíg úgy látják, a másikat nyomasztja valami. Hatalmas a harmónia köztük, és bár Csuti már elköltözött a Kulcsár Edinával közös otthonból, az összeköltözéssel még várnak.
Talán fél év elteltével lenne ideális, de nehéz megmondani. A gyerekek miatt még korainak érzem, de ez bármikor változhat, leginkább akkor, ha azt látom, hogy Medi és Nina kezdenek közel kerülni Márkhoz.
Jelenleg a páros a randizós fázisban van, heti egy-két alkalommal tudnak együtt aludni. Igyekeznek minél több időt kettesben tölteni, ám ez nem mindig egyszerű, hiszen mindkettejük napjait a pörgés jellemzi.
Van, amikor elkísérem egy-egy koncertre, hiszen addig is együtt tudunk lenni, de utána fáradtan beesünk az ágyba, és én sokszor reggel rohanok is a gyerekekhez. Szóval nehezített terep a miénk, de ezért is hálásak vagyunk. Mindeközben tervezzük a jövőt, ami egy közös otthon lesz majd.
Forrás: femina.hu
Címlapkép: RTLKlub
Új hozzászólás