Gáspár Győzőnek elege lett, hogy nem csitul a családi viszály az öccsével, Zsoltival.

Gáspár Győzőnek el kell menekülnie Nógrádból: Albérletbe költöznek és a házukat is eladják családjával – ez az oka
Fotó: TV2

A Blikk számolt be arról, hogy Beával és lányaikkal úgy döntöttek, hogy elhagyják Nógrád megyét, és Budapesten kezdenek új életet.

A lap információi szerint a család még júliusban döntött úgy, hogy a fővárosban folytatják tovább életüket, mert Győző már nem tud tovább a testvére szomszédságában lakni. A két testvér viszonya akkor romlott meg, amikor Zsolti is elkezdett szerepelni a tévében. A közöttük lévő konfliktus odáig fajult, hogy tavaly márciusban Zsolti felgyújtotta Győző kertje végében lévő nádast. Azóta a médián keresztül üzengetnek egymásnak.

A Blikk felkereste Gáspár Győzőt, aki megerősítette a költözés hírét és annak okát is. Mint mondta, több mint egy hónapja elhagyták Salgótarjánt és Budapesten élnek egy albérletben Beával, lányaik pedig külön lakásban.

Lapunk felkereste Győzikét, aki megerősítette a költözés hírét és okát is.

A családi viszályaink és a folytonos ingázás miatt döntöttünk így. Köztudott, hogy depressziós vagyok és pánikbetegséggel küzdök, az állapotomnak pedig nem tett jót az a feszültség, amiben ott éltünk Zsoltiék közvetlen közelében

– mesélte a Romantic frontembere. Úgy gondolja jót tett nekik a környezetváltozás, még nincs jól, de úgy érzi javul az állapota. Elmondása szerint Beával is sokkal jobb a kapcsolatuk, mióta Budapesten élnek.

Kéthetente járok haza, de csak ruháért. Sokkal jobban érzi mindenki magát Budapesten, és eszünk ágában sincs visszamenni. Sőt szeretném a házat is eladni, és Beával venni magunknak egy lakást, ahol ketten megöregedhetünk. Még nem adtunk fel hirdetést, mert azt várom, hogy Zsolti végezzen a Farm VIP forgatásán, és megbeszéljem vele, hogy vegye meg, hiszen mégiscsak a szomszédságában van. Fillérekért is odaadom neki, csak vigye. Nekem már biztosan nem kell

– mondta Győző.

Forrás: Blikk

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Szinvonal, nívó minőség, Győzike és Deák Dániel. Gyözike nagy fogás a fidesznek. Nem dicsekednék vele.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277349021_1311585192654718_7242252854096838249_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=ldoy0AFlQxYAX8GycWH&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_15B1jjqhhJYqyWowInJwTWpxH4-P32foBibGWsncTBA&oe=6304D801
Magyarország előre megy nem hátra.
kuruc.info/galeriaN/egyeb/orban_gyozi_kanape.jpg
Sosem felejtem el a 6. osztályt, életem legszebb 4 éve volt. Akkor a feleségeddel együtt megvan a 8 osztály
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/192130439_341867477458889_2833708852463302289_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=VAQ7ZRxhRrUAX9OxxDN&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_IYnmqMMaDsJ6YcIfocplq61hrocfVfX7RfSAmw1u7Tw&oe=6325CF2E
Győzike után most már csak Fekete Pákó hiányzik a fidesz csapaterősítéséből.
i.pinimg.com/originals/f3/5a/ca/f35acade63c831360361202699fd9343.jpg
Győzike és Szijjgyártó'
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277754224_5110744105653365_2589074842804831624_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=5_rrcedsM_EAX_rrEal&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9zzqFpz7frUTA81-XOowSI1WEDNilSt7VQW51ggKJqOQ&oe=63040011
kép2
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277764881_5110744118986697_6272590483197754437_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=sBvFuxD_WP8AX9ldL2o&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_gheWrRXMhm8KcWNIRH7TednQpQ61jC5WO_arTIlmNnw&oe=63053D49
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szép új világ
@Eladott Ország: Budai Gyula mindent megtett, hogy Győzike belépjen a fideszbe, Hogy miért? Mert ettől kezdve nem mondhatták rá, hogy Ő a leghülyébb a brancsban.
Toller Béla
Neeeee,... túnjetek már el végre ! ANnyira kínos ez nekünk.
surdilloFUJT
Költözzetek Oroszországba,putyinnál van orbánnak kedvezménye!!!
telegdilaci
@Eladott Ország: Az lenne a legjobb mindenkinek ha az Országot is elhagynák örökre,annyira unalmasak már hogy még a csapból is ők folynak!
nezelodo
Így van ez amikor a dakoták egymással sem férnek össze, és másokat is egymás ellen uszítanak! Győzike csak nem politikai pályára készülsz a fővárosban?! Neeee, kicsit sokan vagytok már ezzel a mentalitással ott is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.