Nap mint nap bejár Kóbor Jánoshoz a kórházba a felesége, Zsóka

Hiába van látogatási tilalom, külön engedélyt kapott, hogy minden nap ott lehessen a férje ágyánál.

Újabb külföldi zenész üzente videóban, hogy szorít Kóbor Jánosért – videó

Dieter "Maschine" Birr kívánt felépülést a magyar zenésztársának.

Kitálalt az Omega menedzsere – ezt mondta a kórházban fekvő Kóbor Jánosról

Ahogy arról korábban beszámoltunk , koronavírusos lett az Omega frontembere. Kóbor felesége, Zsóka hírzárlatot rendelt el az ügyben, ezért a jelenlegi állapotáról továbbra sem lehet sokat tudni. 

Kóbor János már előre kikötötte, hogy kórházba kerülése esetén nem beszélhetnek az állapotáról

Két hete került súlyos állapotban kórházba Kóbor János, az Omega együttes énekese. 

Bejelentést tett az Omega: közös imára hívnak mindenkit Kóbor Jánosért

Ahogyan mi is megírtuk , Kóbor János, az Omega frontembere elkapta a koronavírust. Sokan aggódnak miatta, hiszen a zenész nem oltatta be magát és a kora miatt is a veszélyeztetett csoportba sorolható.

Sokkoló! Kiderült, hogy nem Kóbor János az egyetlen rocklegenda, aki az életéért küzd a kórházban

Sokkolta a közvéleményt, hogy az Omega legendás énekesét, Kóbor Jánost kórházba szállították, olyan súlyosra fordult az állapota a Covid miatt. 

Ezt titkolja Kóbor János felesége – meglepő részleteket árult el

Az Omega legendás frontembere egy hete került kórházba, covidos lehet – írta meg a Ripost . 

Nagyon megrendítette Kóbár János feleségét, hogy férje kórházba került

A Blikk cikke szerint Zsóka napok óta alig-alig veszi fel a telefont, amely állandóan csörög, mert mindenki nála érdeklődik férje hogylétéről.

„Sosem oltatom be magam semmivel” – mondta Kóbor János, az Omega frontembere, majd koronavírusos lett

Pár napnyi betegeskedés után a felesége tanácsára feküdt be egy klinikára.

Kóbor János elárulta, miért hord állandóan napszemüveget

Nem divatozásból, az biztos.

Ezért nem megy ki Benkő Lászlóhoz a temetőbe az Omega énekese

Kóbor János elárulta, hogy nagyon nem szeret temetőbe járni.

Kóbor János, Benkő László és az egészség —  Forever Omega! - Igen DE

A rockzene barátai itthon és Európa szerte  egyaránt várják, hogy  az Omega a pandémia után végre visszatérjen a koncérszínpadokra. 

Orbán rock-nagyfaterokkal pózolt – fotó

Demjén Ferenc koncertjén sikerült a magyar rock doyenjeivel pózolnia a miniszterelnöknek.

Az Omega és a Nazareth együtt ünnepel

Az ősz legizgalmasabb rockkoncertjén legendák találkoznak: popkultúránk vitathatatlanul kortalan klasszikusa, az Omega együttes, rockkultúránk klasszikusával a Nazareth-tel ünnepel a Papp László Budapest Sportarénában.

Kóbor Jánosnak maszkírozva, magyarul énekeltek a lengyel Sztárban sztárban

Meghajolunk Antek Smykiewicz énekes előtt, aki nemcsak a szőke parókát vette magára, de tisztességesen végigénekelte magyarul a Gyöngyhajú lányt.

Megint ellopták a Gyöngyhajú lányt

A The Bay című új ITV-sorozat előzetesében hangzik fel az Omega slágere – ám ehhez senkitől nem kértek engedélyt a filemesek. A brit közszolgálati csatorna az 1969-es verziót használta, és még Kóbor János vokálja is felismerhető.

Kóbor János: "Olyan állatot nem eszünk, amelyik rajzfilmben beszél"

Az Omega énekese elárulta, hogy étkezési szokásait tekintve egyre finnyásabb, és egyre kevesebb ételt fogyaszt már el. 

Ma délután temetik Somló Tamást

A kedd hajnalban elhunyt Somló Tamás családja a gyors búcsúztatás mellett döntött, így a zenész több barátja sem lehet ott a szertartáson.

Biztató hírek érkeztek Somló Tamás állapotáról

Egy hónapja még olyan rossz állapotban volt a nagybeteg Somló Tamás, hogy műteni sem lehetett . 

Már közeli barátai sem érik el Somló Tamást

A Blikk információi szerint a komoly beteg Somló Tamást már barátai sem érik el telefonon, akik nagyon sajnálják, hogy a zenész ennyire elzárkózik minden kontaktustól.

Kóbor János megszólalt az újabb Omega-botrányról

Mihály Tamás, az Omega-együttes basszusgitárosa kiakadt Kóbor Jánosra, a frontember egy közel múltbeli interjúján. Kész perelni is.

Budapesthez Felcsút közelebb van Budapestnél

Szar lehet az udvari muzsikusok élete. Különösen, ha nem beszélnek egymással, és mégis meg akarják magyarázni a bizonyítványt.

Az Omega visszautasítja basszusgitárosa "hangulatkeltését"

Az Omega együttes visszautasítja Mihály Tamás "hangulatkeltő" állítását , miszerint ő a politikai érzékenysége miatt nem lesz ott az Omega Oratórium június 13-i koncertjén a felcsúti Pancho Arénában. A zenekar erről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Az Omega harcolta ki, hogy felléphessen a felcsúti stadionban

Az Omega felcsúti fellépése miatt szült indulatok nem csitulnak a zenekaron belül sem: Kóbor János, a frontember ismét megszólalt az ügyről. Szerinte Mihály Tamás, a basszusgitáros -  aki nem hajlandó a stadionban fellépni- gerjeszti az indulatok Facebook-oldalán – írta a BorsOnline .

Elhunyt az Omega együttes hangmérnöke

Az Omega hangmérnöke és mindenese, Küronya Miklós február 18-án épp feleségéért ment autójával, mikor a csepeli útkereszteződésben hirtelen belerohant egy másik személygépjármű – tudta meg a Blikk .

Az Arc csak az övé

„Az arc nem a tiéd, csak hordod valakiét” – jól ismerjük ezt a dalt, már több mint 30 éve (ma is aktuális, mit tagadjuk), és jól ismerjük azt a kissé agresszív, kissé gunyoros, lefelé süllyedő hanglejtést, amellyel mindezt az énekes a tudtunkra adja.

50 éves az Omega - Ünnepi koncertsorozat!

Országos koncertsorozattal, szimfonikus előadásokkal, új stúdióalbummal, régi felvételek publikálásával és könyvvel is ünnepli jövő héten kezdődő jubileumi évét az 50 éves Omega együttes

Kóbor János költözik a Korda villába, de hova megy Klárika?

Mecky otthagyja a Balatont