Kövér László ismét a szülésbe szállt bele

A gyermekvállalás erkölcsi érték és nemcsak az anyagiak meglététől függ – mondta a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa (NFFT) ülésén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki egyben az NFFT vezetője is csütörtökön Budapesten.

Hirosimában járt Kövér László

Japánban tett hivatalos látogatásának befejezéseként hétfőn Kövér László ellátogatott a hirosimai Béke Emlékparkba és az Atombomba Emlékmúzeumba – tájékoztatta az Országgyűlés sajtóosztálya az MTI-t hétfőn.

Kövér László Dél-Koreába és Japánba utazik

Kövér László, az Országgyűlés elnöke május 7-én hivatalos látogatásra a Koreai Köztársaságba és Japánba utazik – tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke szombaton az MTI-t.

Kövér László ismét olyat mondott, hogy megrepedt a plafon

Az Európai Néppárt, és ennek tagjaként a Fidesz is a kereszténység civilizációs szabályainak megőrzéséért száll síkra, és a családon alapuló társadalom mellett áll ki, mivel "az emberi méltóságot csak az ilyen társadalom garantálja" – szögezte le Kövér László, az Országgyűlés elnöke abban az interjúban, amelyet...

Kövér László: Az internet és a média halálos fenyegetést jelent a demokráciára

"A keresztény, illetve a konzervatív értékektől eltérő szemlélet terjesztésében jelentős szerepet tölt be a nehezen szabályozható, ugyanakkor a nemzetközi tőke és a nagy cégek által ellenőrzött internet és média - fejtette ki Kövér, a demokráciát veszélyeztető "halálos fenyegetésnek", és a szemünk láttára alakuló "új...

Kövér: Tisza István életútja kötelező viszonyítási pont

Tisza István rendkívüli életútja mindig kötelező viszonyítási pont marad a Magyarországon közéleti szerepet vállalók számára – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Nagykovácsiban, az egykori miniszterelnök születésének 155. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

Lázár szerint Orbán nem is igazán akarna a Budai Várba költözni, csak nincs nagyon más választása

A szokásos csütörtöki kormányzati információs sajtótájékoztatón beszélt Lázár János arról, hogy a tervek szerint Orbán Viktor és több minisztérium is a Budai Várba költözik elvben nemsokára.

Matolcsy milliárdjai helyett inkább a migránsokon rugózik Kövér László

A menekültek elosztásának kötelező kvótarendszere nemcsak alkalmatlan a migrációs válság megoldására, hanem elfogadhatatlan precedenst is teremtene az Európai Unió föderalizációjának az irányában – vélekedett Kövér László az Országgyűlés elnöke szerdán a Prága melletti Stirínben, ahol részt vett a visegrádi országok...

Engedély nélküli forgatás miatt tiltottak ki több videóst a Parlamentből

Kövér László határozatlan időre felfüggesztette a HVG videós kollégájának parlamenti belépőjét.

Lehajtott fejjel menekült az újságírók elől a Fidesz vezérkara

Az MNB alapítványainak költéseiről kérdezte a Nol.hu Orbán Viktort és Kövér Lászlót. Egyikük sem állt szóba az újságírókkal, sőt a miniszterelnök sajtósa még a munkavégzés "következményeivel" is megfenyegette a riportert.

A néma fideszesek napja volt a Parlamentben

Az MNB alapítványainak költéseiről érdeklődtünk volna ma az Országházban.

Kövér: A mi felelősségünk lehetőséget teremteni a mai fiataloknak

A jövő természete, hogy kiszámíthatatlan, új esélyekkel és új veszélyekkel egyaránt terhes, a mi felelősségünk, hogy lehetőséget teremtsünk a mai fiataloknak a felkészülésre, saját személyes sorsuk és az ország, a magyarság sorsának alakításában való részvételre – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke...

Már csak Áder János fúrhatja meg a vasárnapi nyitást

Ma délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke aláírta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot – olvasható a parlament honlapján .

Kövér László kitiltotta Gréczy Zsoltot a Parlamentből

Főbenjáró bűnt követett el a Demokratikus Koalíció szóvivője. Varju László országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatót tartott az Országgyűlés Sajtótermében. Mivel előtte egy órával derült ki, hogy a kormány visszavonja a vasárnapi boltzárat, ezért Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ugyanott reagált a hírre.

Kövér László kocsmai stílusban osztott ki mindenkit – videó

"Mi van? Várom, hogy csönd legyen. (...) Várom, hogy végre kikiabálják magukat." – így utasította rendre Kövér László házelnök a zúgolódó MSZP frakciót az Országgyűlés hétfői ülésén.

Balog Zoltán az ideális portás

Meg különben is. Ha miniszterként lehet egyházi figura, akkor igazán nem a Sándor-palotán múlik. Amellett számos előnyös tulajdonsága van. Cinikus és szervilis egyszerre. Valószínűleg képes lenne kenetteljes cinizmussal megmagyarázni, hogy miért térdel Orbán Viktor előtt, miközben az országot szívatja.

Kövér László mindenkit jól kioktatott egymás elfogadásából

Miközben a külföldi migránsok befogadásáról vitázunk, sok teendőnk van még magyar polgártársaink befogadása és elfogadása kapcsán, a magyar társadalomban meg kellene tanulnunk jobban elfogadni egymás fizikai, szellemi vagy éppen politikai különbözőségeit – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken, a...

Kövér László épp az imént méltatta az alkalmazást, amit amúgy be akarnak tiltani

Miközben a kormányzat éppen a hívásainkat lehallgathatatlanná tévő alkalmazások betiltásán dolgozik, az Országgyűlés elnöke odavan az innovatív magyar megoldásért.A Magyar Innovációs Szövetség Startup Innovációs Díját nyerte el a magyar fejlesztésű CryptTalk hívástitkosító szolgáltatás.

Kövér doktor iszlamista diktatúrától félti Magyarországot

Nem akarunk Európában iszlamista, vagy bármilyen más totalitárius rendszert – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az iszlám vallás magyarországi elismerésének századik évfordulója alkalmából rendezett konferencián a Parlamentben szerdán.

Kövér: Március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért

Március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Midrandben a Dél-afrikai Magyar Szövetség által szervezett március 15-i ünnepségen.

Kövér László Dél-Afrikában ünnepli a március 15-ét

A Dél-afrikai Köztársaságba és Namíbiába utazik kedden Kövér László – tájékoztatta az Országgyűlés Hivatala az MTI-t.

Kövér végül aláírta az MNB-cégek titkosításáról szóló törvényt

A maximális időkeretet kihasználva, Kövér László végül aláírta a Magyar Nemzeti Bankhoz tartozó gazdasági társaságok és alapítványok költéseit titkosító törvényt. Ezzel 260 milliárdos közvagyon átláthatósága szűnik meg – számolt be a hírről az Index .

Kövér László szerint a migráció a fizikai erőszak előszele

.Az Országgyűlés elnöke szerint ha Európa megadja magát a szellemi erőszaknak, akkor előbb vagy utóbb, fizikai erőszak áldozatává válik. Kövér László az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen pénteken rendezett magyar-bajor fórumán azt mondta, az illegális migráció, az ellenőrzés nélküli európai bevándorlás és...

Kövér: ha Európa megadja magát a szellemi erőszaknak, előbb-utóbbi fizikai erőszak áldozatává válik

Az Országgyűlés elnöke szerint ha Európa megadja magát a szellemi erőszaknak, akkor előbb vagy utóbb, fizikai erőszak áldozatává válik.

Kövér még nem írta alá a sokat kritizált törvényt

Az Index arról ír , hogy Kövér László még nem írta alá a nagy port kavart , a Magyar Nemzeti Bank ügyeit titkosító törvényt.

Agit-prop, némi cinkkel

A jelek szerint most Kövér Lászlónak osztotta ki a fideszes agit-prop osztály saját kártyapaklijából az „enyhébb hangot megütő” cinkelt ászt.

Kövér: Közpénzt kezelnek a jegybank alapítványai

Kövér László szerint közpénznek tekinthetők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai által kezelt források. "Mi más lenne" – válaszolta az Országgyűlés fideszes elnöke a Magyar Katolikus Rádiónak szerdán adott interjúban arra a kérdésre, hogy egy jegybank által létrehozott alapítványban lévő pénz közpénz vagy sem.

Gyógyszeres segítséget ajánlott Kövér a szocialistáknak

Összefoglalta a 24.hu a mai parlamenti ülés napirend előtti felszólalásait, amiben az elmúlt napok fontos témái rendre előkerültek. Schiffer András az LMP frakcióvezetője vizsgáló bizottság felállítását kérte azzal kapcsolatban, hogy mi történt múlt héten a Nemzeti Választási Irodában.

Kövér: Nem hagyhatjuk, hogy ismét a kommunizmus áldozataivá váljunk

A kommunizmus huszadik századi áldozatainak akkor nyújthatunk igazi elégtételt, ha a huszonegyedik században nem hagyjuk, hogy "új bőrbe vedlett régi fenevadaknak ismét áldozataivá váljunk", ha nem hagyjuk, hogy Európát elvegyék az európai emberektől, idegen nyelvű, szokású és hitű emberek millióinak erőszakolt betelepítésével...

Kövér: Magyarország nem az unió cselédszobája

Magyarország nem az Európai Unió "cselédszobája", és nem lehet fenyegetni a strukturális források megvonásával – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a szlovéniai RTV4 televízió Súlypont című műsorának adott interjúban.