Keményen beszólt Kövér Lászlónak Dömsödi Gábor

Kövér László azt találta mondani kedden, "ha a salgótarjániak gyermekeik, unokáik számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson" – mondta az Országgyűlés elnöke kedden a városban tartott sajtótájékoztatón.

Kövér László a salgótarjániaknak osztogatta tanácsait

Ha a salgótarjániak gyermekeik, unokáik számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson – mondta az Országgyűlés elnöke kedden a városban tartott sajtótájékoztatón.

Felsorakoztam Kövér László mögé

Nemzeti megmondóemberünk, az ősi magyar bajusz büszke birtokosa jelenlétével aranyozta be a “Székely Bál” névre hallgató székely bált. Ahol – gondolom, mert engem elfelejtettek meghívni – az úri közönség táncol. Arról nem érkezett információ, hogy Leila (az arab démon) jelen volt-e az eseményen, de Kövér László egészen...

Simicska már ellenség: letiltották a Magyar Nemzetet a Parlamentben?

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az Országgyűlés Hivatalának keretéből nem tudnak a parlamenti képviselők Magyar Nemzetet rendelni.

Kövér: Horvátország fontos szövetségese Magyarországnak

Horvátország nem csak szomszédja, de fontos szövetségese a régióban, a NATO-ban és az Európai Unióban Magyarországnak – mondta Kövér László házelnök kedden, amikor fogadta a magyarországi látogatáson tartózkodó Miro Kovac horvát külügyminisztert.

Megint összejött a kétharmad a Fidesznek, csak éppen Kövér László kijelentése ellen

Reprezentatív közvéleménykutatás vizsgálta a női szerepek társadalmi megítélését. Ebből kiderült: a megkérdezettek majd' kétharmada (61%) nem ért egyet Kövér László kijelentésével, miszerint a nők önmegvalósításának csúcsa a gyerekszülés kell, hogy legyen - foglalta össze eredményeit a Publicus Intézet .

A többség nem ért egyet Kövérrel

A megkérdezettek majd kétharmada nem ért egyet Kövér László kijelentésével, miszerint a nők önmegvalósítása csúcsának a gyerekszülésnek kellene lennie.

Kövér közlegény Auschwitz-Kalocsán

Egyetértek azzal, amit Kövér László mondott a sorkötelezettségről. Nem azzal, amit most mondott, hanem azzal, amit az 1990-ben megjelent Ellenzéki kerekasztal – Portrévázlatok című kötetben nyilatkozott:

Megtörnek és péppé gyúrnak

A jelenlegi kormánypárt, amely volt ellenzéki párt is egyúttal – és saját bevallása szerint – rendszert is váltott, amely mindig hű volt önmagához és az elveihez, most éppen a kötelező sorkatonaság gondolatát kívánja napirenden tartani. Az egymásnak ellentmondó kijelentések senkit ne tévesszenek meg.

Kósa mondta..., ámde minek.

A szükségállapot kapcsán Kósa ugyancsak elereszt egy kommunikáció-manipulációt.

Kövér László laktanyába vagy szülőszobába kényszerítené a fiatalokat

Kövér László pár hét alatt kiosztotta a feladatokat: a nőknek szülőszobába, a férfiaknak laktanyába kell bevonulniuk. Ezekre a „modern” gondolatokra azonban nem vevők a fiatalok. Ezen karriertanácsok megfogadása helyett inkább csapatostul menekülnek az országból.

Kövér szerint "katasztrofális hiba" volt a sorkötelezettség eltörlése

Kövér László katasztrofális hibának tartja a sorkötelezettség magyarországi eltörlését, a visszaállítását azonban véleménye szerint jelenleg egy uniós tagállam nem tudná hatékonyan megoldani, ahhoz összeurópai döntésre lenne szükség. Az Országgyűlés elnöke az Új Néplap szombati számában megjelent interjúban arról is...

Kövér: Ha akarná, meg tudná oldani a migráció problémáját az EU

Kövér László szerint az Európai Unió meg tudná oldani a migráció problémáját, ha akarná. Az Országgyűlés elnöke pénteken a Szolnok Televízió Fórum című műsorában azt is mondta, hogy nem érez ellentmondást a befogadástól való elzárkózás és a keresztény elvek között.

A pszichológusok tették helyre Kövér Lászlót a gendervitában

Több mint 100 pszichológus és pszichológus hallgató írta alá azt az állásfoglalást, amelyben álláspontjukat fejtik ki Kövér László házelnök nőkkel kapcsolatos, nagy port kavart beszédéről. Előkerül Kovács Ákos is, de végül Bagdy Emőke nyilatkozatai miatt döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák szakmai...

Kövér László útmutatása alapján majd a Kuruc.infó fő hirdetője szponzorálja Ákost

Azt mondta Kövér László, hogy a nemzeti érzelmű vállalkozók kössenek szerződést Ákossal! Nos. Emlékeznek a nácik MTI-jének számító Kurucinfón megjelent szponzorált cikkre?

Nyílt levél a zárt osztályról

Kedves Laci! Innen írok, a diliházból neked levelet, mint Tatjána Anyeginnek. Igaz, én nem vagyok szerelmes, beléd meg pláne nem, hiába is pödröd a bajuszodat azokkal a szép, bumfordi ujjaiddal.

Kövér: Orbán küzd, mint malac a jégen

Kövér László volt a vendég Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában az Echo TV-n.

A Kövér szerint értelmetlen EU a Szent Imre kórházban is fizette az új röntgenkészülékeket

Befejeződött a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház röntgeneszköz-állományának korszerűsítése, az eddig használt, tízévesnél idősebb eszközök helyett energiatakarékosabb gépeket szereztek be – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

Dagilaci igazsága

Házmester urunk, a gender-elmélet rettegő ismét megosztotta velünk az ő végtelen bölcsességét: Már azt a követelést is furcsa hozzáállásnak tartom, hogy senki ne szóljon bele a másik életébe. 

Bár Kövér szerint így nincs értelme az EU-nak, 1 milliárdos röntgenberendezéseket fizettek nekünk

Tizennyolc új digitális röntgenberendezést adtak át a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórházban (ESZSZK), a több mint 1,1 milliárd forintos fejlesztést száz százalékban európai uniós forrásból valósították meg.

Európa kövérileg, Kövér szellemileg gyenge

Ha az egyik oldalon elfogadja az Európai Egyesült Államok (USE) koncepcióját, de a másik oldalon válság-oknak tekinti azt, amikor ennek centrális irányítását kialakítják, akkor gond van.

Kövér befoghatná már végre

Az államnak semmi köze a gyerekáldáshoz, amíg vezérünket nem Rákosi Mátyásnak hívják újra, vagy nevét nem cirill, esetleg kínai betűvel kell írni.

Kövér László az EU vezetői mögött a Bilderberg-csoportot sejti

Még soha nem volt olyan gyenge az Európai Unió gazdasági, katonai, politikai értelemben, mint most – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak , aki év vége alkalmával előszeretettel haknizza végig a jobboldalt kiszolgáló lapokat. 

Kövér keresi a politikai szüzeket

Kövér László nagyjából azt reklamálta, hogy hol vannak a szüzek.

"Egyenlő munkáért egyenlő bért" az alkotmányba: csapda a Fidesznek

A Párbeszéd Magyarországért (PM) alaptörvény-módosítást terjeszt be, hogy abba bekerüljön az alapvető emberi jog, amely szerint egyenlő munkáért egyenlő bér jár.

Kövér fél a gyengülő ellenzéktől?

Az ellenzékiség Fidesz-konform alakulása azt is jelenti, hogy remek eszköz a társadalmi feszültségek kormányzatra alig veszélyes levezetésére.

Kövér: Fiatalítás kell a Fideszen belül, értelmes alternatíva a Fideszen kívül

Kövér László házelnök szerint a politikai életnek szüksége lenne egészséges versenyre, mert a Fidesznek sem tesz jót, hogy nincs versenytársa.

7 képviselő meg sem mukkant egész évben

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára emelkedett legtöbbet szólásra idén az Országgyűlés ülésein, a KDNP-s képviselő összesen 410 alkalommal kért és kapott szót. Ezalatt összesen 21 órát és 20 percet beszélt. Csúcstartónak számít az MSZP-s Gúr Nándor is, ugyan „mindössze” 256 alkalommal...

A mi csónakunk

Nos, hát itt ülünk mind, egyazon csónakban.

Kövér László idióták között

Forog az ember gyomra és nem kap levegőt, fuldoklik az európai politika ostobaságától, képviselőinek középszerűségétől és jellemtelenségétől.