Már az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálja a baloldal "kamuvideóját" európai uniós forrásokkal való visszaélés miatt – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati sajtótájékoztatóján.

A politikus közölte: a "botrányos videó" azért keltette fel az OLAF érdeklődését, mert a gyanú szerint a baloldal uniós pénzekkel is visszaélt az anyag készítése során. A videó egyik készítője – aki a Népszabadság volt újságírója – ugyanis uniós pénzből fizetett alkalmazott: az MSZP és Ujhelyi István európai parlamenti asszisztense – mutatott rá Hollik István.

Fidesz: uniós vizsgálat előtt a baloldali "kamuvideó"

Hangsúlyozta: ez innentől kezdve komoly pénzügyi visszaélés, hiszen az Európai Parlament által fizetett asszisztens kizárólag európai parlamenti feladatokat láthat el. Az viszont egyértelműen törvénytelen – folytatta – ha európai parlamenti munkatárs belpolitikai, pártpolitikai célokat szolgáló tevékenységet végez az Európai Parlament pénzén.

"Márpedig itt pontosan ez történt: Ujhelyi István európai parlamenti asszisztense az MSZP megbízására, tehát politikai párt részére készített pártpolitikai célokat szolgáló videót, ráadásul egy kamuvideót, amit kifejezetten álhírgyártásra készítettek" – jelentette ki.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint külön kérdés, hogy mi Ujhelyi István felelőssége az ügyben, hiszen az asszisztens minden bizonnyal főnöke által kiadott feladatokat teljesített. Márpedig Ujhelyi Istvánnak mint európai parlamenti képviselőnek tudnia kellett, hogy pártpolitikai feladatot nem adhat – jegyezte meg.

"Hajrá!" – kérdésre válaszolva így kommentálta Hollik István azt sajtóinformációt, miszerint Mészáros Lőrinc vételi ajánlatot tett az osztrák élvonalban szereplő SV Mattersburg focicsapatára.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette: örülne neki, ha minél több magyar vállalkozó lenne olyan állapotban, hogy a külföldi befektetéseket tudna végrehajtani. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz egyetértene-e azzal, hogy ha osztrák csapat Mészáros Lőrinc tulajdonában kerül, akkor az eszéki focicsapathoz hasonlóan kapjon állami támogatást, Hollik István azt mondta: a törvények szerint kell minden esetben eljárni, így ebben az ügyben is.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Bagoly mondja verébnek! Igaz, míg ezzel foglalkoznak, a korrupció és az uniós pénzek eltüntetése zavartalanul folyhat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Bagoly mondja verébnek! Igaz, míg ezzel foglalkoznak, a korrupció és az uniós pénzek eltüntetése zavartalanul folyhat!
Cicamama55
Azért röhej, hogy ez a többiekhez képest piti ügy, eljut a vizsgálatig! Mi lesz a milliárdokat érő, jogállamiságot sértő, demokráciát romboló bilikkel? Azoknak a tartalmát mikor vizsgálják?! :((((
tudode
Ez az évtized legmorbidabb bohózata TABU ORSZÁGBAN, amelynek a miniszterelnöke nem is miniszterelnök
.
---- 13 milliárd forintot fizettethet vissza az EU Tiborcz gyanús üzletei miatt
.
mfor.hu/cikkek/vallalatok/13_milliard_forintot_fizettethet_vissz_az_EU_Tiborcz_gyanus_uzletei_miatt.html
.
Melyet az após penget le a közlóvéból, mivel őkelme kotlik az ország BUKszáján
.
------ Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
.
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/
.
amelynek eredményeképpen
.
Egyedül a (mindenkori) miniszterelnök kezébe került a költségvetési előirányzatok és a kötelezettségvállalások kérdése
.
szakbarbárként, mindenféle államigazgatási, neki bikfa nyelvnek minősülő közlóvéból futtya

az edélyi hapci marciknak box betonSZARkofágra is!
,
Hehehe, hihihi!!!
.
simmering73
Orbán Viktor magyar hangja vételi ajánlatot tett egy focicsapatra Ausztriában. Senki nem eszi ezt meg, hogy neki kell, aki azt se tudja, hogy a foci gömbölyű. De a morénak minden álma egy ilyen focicsapat, hisz például Escobarnak is volt.
Az OLAF érdeklődését meg ha jól tudom ti keltették fel.
solidedge
Ha ez büntetést von maga után akkor Orbánékra ezer év börtön vár.
ómió
Ugyan má'! Megállapítják majd, hogy a sokéves bolsi hazugságátlagból egy mm-t se lóg ki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2020. December 1., 14:39
Messi nem játszik a Fradi ellen